Gyurkity Péter

Az AMD nem versenyezne az ARM chipekkel

Érdekes kijelentést tett az AMD első embere, amiből a vállalat mobil stratégiájának alakulására is következtethetünk. Nem akarnak közvetlenül versenyezni az ARM processzoraival.

Dirk Meyer vezérigazgató a Fortune magazinnak adott interjújában elmondta, hogy továbbra is a szerverek és asztali PC-k szegmensére szeretnének koncentrálni (természetesen nem feledkezve el a mobil számítógépekről sem), mivel ebben látják a legnagyobb esélyeket a jövőre nézve. Az okostelefonok piacának folyamatos növekedését azonban nem hagyhatják figyelmen kívül.

Meyer elmondása szerint az AMD elsősorban azon piacokat kedveli, ahol nagyjából már kialakultak az erőviszonyok, és meglehetősen kevés vetélytárssal kell megküzdeniük. A szerverek és személyi számítógépek területe kétségkívül ilyen, bár azért azt illendő megjegyeznünk, hogy a szerverek esetében éppen most szenvedtek el egy komoly vereséget, miközben a piac túlnyomó részét továbbra is a nagyobb kapacitására és pénzügyi lehetőségeire építő Intel uralja. Mindazonáltal az AMD nem adja fel, a teljesítményre fókuszálnak, és belátható időn belül nem tervezik a közvetlen versenyfutást az ARM mobil és beágyazott megoldásaival.

Mindez nem is túl meglepő, hiszen a cég eddig nem is nagyon próbálkozott a kifejezetten alacsony fogyasztást előtérbe helyező hordozható szegmensben. Az már más kérdés, hogy az Intel egyre jobban érdeklődik a terület iránt (legutóbb például felvásárolták az Infineon mobiltelefon részlegét), az ARM pedig szerényen megjegyezte, hogy egyes fejlesztéseit akár szerverekben is felhasználhatják a jövőben. Elemzők az AMD óvatos megközelítésében több rációt látnak, míg a másik két terv nagyon nehéz és fáradtságos munkát hozhat magával, amelynek sikere egyáltalán nincs kőbe vésve.

A kisebbik x86 processzorgyártó ezzel egy időben komoly terveket dédelget a tábla PC-k szegmensében, elsősorban a most készülő Bobcat révén. Itt két szempont játszik főszerepet: a piacnak elég nagyra kell nőnie, illetve a cégnek biztosítania kell a szükséges erőforrásokat és tartalékokat a sikeres rajthoz. Mivel az iPad készülékekben is az ARM chipje honol, a jövőben elképzelhető az AMD-ARM rivalizálás, ám erre a vállalat szeretne megfelelő módon felkészülni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Balazs127 #2
    Angol igaz, de tessék:
    http://nexus404.com/Blog/2010/08/22/amd-loses-server-processor-marketshare-to-intel-after-taking-lead-in-gpu-shipments-amd-drops-behind-intel-in-lucrative-server-market/

    Az Opteronok meg most is vannak, és lesznek is. Azért a 12 magos példányok nem rosszak :)
  • Mice #1
    "bár azért azt illendő megjegyeznünk, hogy a szerverek esetében éppen most szenvedtek el egy komoly vereséget"

    e téren abszolút nem vagyok képben. azon túl, hogy anno voltak opteronok, hogy néz ki most, ill. nézett ki "vereség sz." előtt a szerver-piac

    valaki egy picit tömörebb hsz-el, vagy releváns minilinkkel megdob létszi?