MTI

A Google szerint 129 864 880 könyv létezik a világon

A Google számításai szerint pontosan 129 864 880 könyv létezik a világon, ráadásul ebben az elképesztően magas számban az azonos témában kiadott különböző kiadások csak egy tételnek számítanak.

A http://booksearch.blogspot.com címen megjelent bejegyzés szerint az amerikai informatikai vállalatnak a pontos számításhoz először azt kellett meghatároznia, hogy mit nevezzenek könyvnek. A milliárdnyi tétel közül a másodpéldányokat a metaadatok - azaz a könyvekhez kapcsoló lényeges információk - alapján szűrték ki. A leválogatás után maradt 600 millió egyedi tételből pedig keresőalgoritmusok segítségével választották ki a különböző című, de azonos témájú tételeket.

A keresési feltételek folyamatos finomításával a könyvek számára adott válasz mindig változik, a jelenlegi beállítás szerint mintegy 210 millió könyv lehet a világon. Ez a szám azonban még további pontosításra szorult, mert a könyvek közül ki kellett húzni 8 millió mikrofilmet, 4,5 millió hangfelvételt, 2 millió videót, továbbá 2 millió térképet. Az egyéb kivételek eltávolításával a nyomtatott és könyv formában megjelent művek száma 146 millióra apadt. Ezek után már csak az ISBN-számok (International Standard Book Number), azaz a könyvek nemzetközi nyilvántartására szolgáló egyedi azonosító számok és az ehhez hasonló nyilvántartási rendszereket adatait kellett összevetni.

Az egyezések kizárása után a Google szoftvermérnökei kimondták, hogy jelenleg 129 864 880 könyv létezik a világon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • endrev #5
    Bocsánat, elkalkuláltam: 10%-os éves fluktuációnál ez az érték kb. az 1-1,5% századrésze. Nem szóltam... :S
  • endrev #4
    Írja a cikk, bocsánat: "egyedi tétel". Akkor rendben vagyunk.
  • endrev #3
    Kár hogy azt nem írja a cikk, hogy ez a szám a teljes példányszámra vonatkozik, vagy arra, hogy hányFÉLE könyv létezik. Előbbi esetben nagyon túlkalkuláltam a kvócienst.
  • endrev #2
    Ne figyeljetek Taybore-ra, esetleg valaki küldjön neki még egy energiaitalt és egy videojátékot.

    Már csak azt kellene tudni, hogy mikori a legkorábbi könyv, majd a globális születési statisztikák alapján meghatározni az emberiség ezen tartományra vonatkozó létszámintegrálját (ahányan azóta születtek), minusz a 18 év alattiak mai létszáma, és akkor kiszámolhatnánk az emberiség erre az időintervallumra vonatkozó könyvalkotási kvóciensét, tehát hogy 100 emberből hányan adtak ki könyvet, ha mindenki csak egyet adott ki.

    Ha ez az intervallum az utóbbi száz év, akkor évente mondjuk 10%-os demográfiai fluktuációval számolva ez saccperkábé 1-1,5%. Tekintve hogy milyen gazdagon szerteágazó az emberek érdeklődése, szellemi színvonala és lehetséges szakterületeinek halmaza, ez egy egész jó érték szerintem. Kisebb értékre számítottam.
  • Taybore #1
    Nálam van még kettő, csak nem találták meg.
    Ergo: de baromira ráérnek a google "mérnökei" ...