Berta Sándor

Kissé növelte piaci részesedését az Internet Explorer

A Microsoft böngészője stabilizálta helyzetét és az elmúlt hónapokban immár harmadszor tudta növelni piaci részesedését. Igaz, az eltérés csupán néhány tizedszázalékos, de mégis jelentőséggel bír.

Öt esztendőn keresztül egyértelmű volt a helyzet: a redmondi konszern programja folyamatosan veszített a népszerűségéből és ezzel párhuzamosan a legnagyobb konkurensének számító Firefox fokozatosan növelte piaci részesedését. A Net Applications adatai alapján ez a folyamat idén májusban fordult meg. Akkor úgy tűnt, hogy az Internet Explorer piaci részesedése csupán stagnál, azonban mostanra világossá vált, hogy ennél sokkal többről van szó: az IE megfordította az 5 éves folyamatot. Ebben pedig nem kis szerepe van a Windows 7-nek és annak, hogy az operációs rendszerhez már az Internet Explorer 8-as verziója tartozik. Bár az óriáscég kénytelen volt biztosítani a böngészőválasztási funkciót, az nem befolyásolta döntő mértékben a helyzetet. Igaz, hogy a Chrome, a Safari és az Opera növelni tudta a piaci részesedését, de az IE pozíciója nem rendült meg.

A redmondi szakemberek ugyanakkor mégsem lehetnek elégedettek. Ennek oka elsősorban az, hogy továbbra is sokan használják az Internet Explorer 6-os és 7-es változatát. Az IE6 még a felhasználók 17 százalékának a számítógépén található meg. Az Internet Explorer 6-os, 7-es és 8-as verzióinak együttes piaci részesedése 60,74 százalék.

A piac többi szereplője közül a Chrome és a Firefox piaci részesedése csökkent, míg a Safarié és az Operáé nőtt. A Chrome esetében a 7,16 százalékos adat némi visszalépést jelent a júniusi 7,24 százalékhoz képest. A Firefoxnál az érték 22,91 százaléka, szemben a júniusi 23,81 százalékkal. A Safari és az Opera fejlesztői viszont aligha panaszkodhatnak. Előbbi piaci részesedése a júniusi 4,85 százalékról 5,09 százalékra emelkedett, míg utóbbinál az érték 2,46 százalék, szemben a júniusi 2,27 százalékkal.

A mostani helyzet - az IE megerősödésének köszönhetően - már önmagában is érdekes, azonban sokan már előre tekintenek. Amennyiben minden a tervek szerint alakul, úgy az év végén debütál az Internet Explorer új, 9-es változata, amelyhez Redmondban nagy reményeket fűznek. Ez lesz az első olyan Microsoft-böngésző, amely a trendeket nem követni, hanem meghatározni akarja. Ráadásul a program első és a harmadik tesztverziója is azt bizonyítja, hogy az IE9 egy gyors és számos új funkciót kínáló alkalmazás lesz. Természetesen a konkurensek sem ülnek a babérjaikon, így már most kijelenthető, hogy a következő néhány hónap sem lesz eseménytelen a böngészőpiacon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #9
    Én kényszerből váltottam IE-ről FF-ra, de az FF 2.0 óta nagyon problémás nálam. És sajnos nem lehet down gradelni.
  • sathinel #8
    Ja max apple robotoknál látok ilyet. Ha normálisan dolgozik valaki akkor meg használ böngészőt:D Chrome ff opera.
  • farxis #7
    Safari a legjobb!!!
  • floatr #6
    Cikkíró megnézte a statcountert is, vagy csak egy mások okossága nyomán írta a cikket?
  • ppista #5
    Idióta, balfasz emberiség. Nem kell ide meteor becspódás. Az iszonyat butaságunk pusztit el bennünket. :(
  • arty #4
    cégeknél sokan, kényszer.
  • Julius Caesar #3
    IE6 mekkora fos... Nemtom ki kínozza magát még azzal. Az a böngésző kijövetelkor is gyalázat volt.

    De azt hittem FF stabil 30%-on van. Azért 22-23 nem olyan erős, IE 60-ához képest.
  • gemihu #2
    Nem az a baj,hogy növekszik a részesedése,hanem hogy csomó CSS cuccost nem támogat. Múltkor is csináltam valamit, FF,Chrome, Opera mind támogatta, de még az IE8 sem.. hát.. köszönöm .. Remélem a 9-es már jó lesz,csak ugyebár az IE juzerek többsége lassan vált nagyobb verzióra.

  • birdo #1
    Aki eleve netezik, annak mind1. hol van úgyis a megszokott " kedvencet választja...
    Mondjuk ugyanazt állítja be a munkahelyen, mint otthon....
    Azt kellene felmérni, hogy aki először találkozik a netezési lehetőséggel, az vajon miképp jár el...
    Ha otthon más, mint az iskolában....akkor gondolom nem a megszokás, hanem a kezelhetőség és a gyorsaság lehet a döntő a későbbi " kedvencnek.