Gyurkity Péter

Nagy bukás a Microsoft telefonja

Alig két hónappal a rajtot követően a szoftvercég jelezte, hogy nem követik újabb változatok a Kin család eddig megjelent két tagját, a hangsúly ehelyett a Windows Phone 7 operációs rendszeren lesz. Az eladási adatok borzasztóak.

Április közepén mi is beszámoltunk arról, hogy a Microsoft - némi meglepetésre - saját telefonok piacra dobására szánta el magát. Rögtön két eltérő változatot dolgoztak ki, amelyek kizárólag az Egyesült Államokban, a Verizon szolgáltatóval együttműködésben jelentek meg. Azóta a jelek szerint nagyot fordult a világ, Redmondban ugyanis jelezték, hogy nem kívánják folytatni a próbálkozást.

Az illetékesek közölték a sajtóval, hogy a korábbi tervekkel ellentétben nem kerül majd sor az európai debütálásra, illetve további készülékek felbukkanása sem várható. Indoklásuk szerint a jövőben a Windows Phone 7 operációs rendszerre szeretnének koncentrálni, ennek megfelelően a Kin teljes csapatát már be is olvasztották a szoftverért felelős részlegbe, feladatuk pedig a remélhetőleg hasznos tapasztalatok nyújtása, hogy minél jobban kiszolgálhassák majd az okostelefonra és a Microsoft operációs rendszerére vágyó vásárlókat.


Hivatalos eladási adatokat sem a szoftvercég, sem pedig a Verizon nem volt hajlandó közölni a nagyközönséggel, ám az mindenképpen jelzésértékű, hogy a bejelentés környékén kevesebb mint felére csökkentették a két meglévő telefon kereskedelmi árát. A Cnet saját forrásától úgy értesült, hogy több mint ezer, ám kevesebb mint tízezer készüléket sikerült eddig értékesíteni az Egyesült Államokban, amely egyértelműen mélyen a várakozások alatti szereplést jelent. A Kin tehát nem tudta meghódítani a fiatalokat, dacára a trendi hivatalos internetes oldalnak és a kiegészítő szolgáltatásoknak. Ennek ellenére már el is indult a fejlesztésekre emlékező weboldal, amely a gyors feledést szeretné megakadályozni.

A Microsoft tehát újabb blamázst könyvelhet el a mobil szegmensben. A nagy kérdés számukra, hogy vajon a Windows Mobile után a Windows Phone 7 lesz-e a második sikeres kezdeményezésük ezen a téren.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rorock #19
    N-es wifi tényleg felesleges a telefonokba. Torrentezni úgyse a telefonnal fogsz:) Bár ahogy nőnek mostanában a telefonok kapacitásai a memóriát nézve, már lassan arra is lehet használni őket:D
  • sanyicks #18
    azért mert a hülye seggarcok az applet akarják utánozni, azt hiszik hogy azért sikeres az mert szénné van butítva. Hát nem, azért sikeres mert a userek vannak szénné butítva, vagy már úgy születtek.
  • Inquisitor #17
    Mi a fenének bele N-es WiFi? mert az olyan sok telefonban van, mi? Letöltéshez? Lol.

    Nem értem az MS-t, kihoztak egy telefont olyan brutál vassal, hogy na ... aztán rátettek egy szénné butított rendszert, amiből más telefonok alapvető dolgai is hiányoztak. Miért? Miért nem lehetett egy fullos rendszert rátenni? Az első hírek után tudható volt, hogy ezzel bukni fognak.

    Jó lenne áron alul szerezni egyett és ráhackelni egy Froyot. ;)
  • whisper #16
    Sziasztok!

    Nem tudom milyen hardver adatokkal rendelkezik ,de ez a design totál szörnyű! Tudod ki venne ilyen tamagoccsit! Legalább valami szép külsőt kapott volna de tuti jó!
  • Hoz_Hun #15
    Milyen sokszázezer vásárló??
    El kéne olvasni a cikket; "...több mint ezer, ám kevesebb mint tízezer készüléket sikerült eddig értékesíteni..."

    De nekik biztos nem jó érzés, hogy egy lúzer telefont vettek. Lehet technikailag jó és a kevés darabszám miatt kuriózum lesz (akkor meg örülhetnek).
  • pulykakakas #14
    Érdekes, hogy ilyen hamar feladták. A Microsoft sokkal kitartóbb szokott lenni, ha kell hosszú évekig gyötör egy terméket és kivárja amíg sikeres lesz. Így volt a Windows-zal, Worddel és a böngészővel is. Igaz ezek szoftverek, a hardverrel úgy látszik kevésbé türelmes, de a két hónap mindenképp nagyon kevés.
  • Griphons #13
    "Redmondban ugyanis jelezték, hogy nem kívánják folytatni a próbálkozást."
    Bárcsak a fostaliga böngészőjükkel kapcsolatban nyilatkoznák ezt...
  • eto demerzel #12
    mekkora egy xar. 4 gb memoria. nincs sd card slot, csak Wi-Fi 802.11 b/g az "n" nincs benne. sem edge. Kin es a telo. no hat lehet fikazni hogy ezek miert nincsenek benne.
  • Terra #11
    A kin maga nem volt nagy szam (tapasztalat) de a mogotte levo online tarhely es studio szolgaltatas ott volt. Az egesz timeline otlet es a felho alapu tarolas nagyon komoly.

    Most hogy a KIn csapat beolvadt a WP team be, kivancsi vagyok, mi valosul meg ebbol a WP7 ben.
    Nagyon jo huzas lenne es az MS akar vissza is keulhet a nyeregbe.
    Utana mar csak a developereket kell meggyozni, hogy erdemes win re fejleszteni ujra, mert jelenleg mindenki magasrol tesz az egesz win mobil platformra...
  • asysoft #10
    Samsung WM készüléket tilos venni, hihetetlen gány szoftveresen. 1 óra próbálgatás alatt többször találkoztam "We're sorry..." hibaüzenettel, mint egy fél év HTC Touch HD-zással (nem telefonként használva) összesen. Bár az utóbbi időben ez is rákapcsolt

    Hogy a hírhez is szóljak: ez alapján egyesek azt is akarták, hogy bukjon... Remélem a WP7 jól fog sikerülni (ha nem is első iterációban, ugye MS általában a másodiknál/sokadiknál lendül be...)