Felföldi Beáta

Az Amazon figyelme a szoftverek felé irányul

Minden jel arra utal, hogy az Amazon kimondottan szoftverei fejlesztésére szeretne összpontosítani, mobilalkalmazásaik egyre inkább terjeszkednek.

Az Amazon a napokban mutatta be az új Kindle DX-et, mégis, a Kindle hardveres fejlesztése a háttérbe szorult, aminek oka a szerkezet árának drasztikus csökkentése lehet. Ellenben az Amazon alkalmazása már iPhone, iPad, Mac, PC, Blackberry és Android platformokra is letölthető. Ebből valószínűsíthető a cég azon törekvése, miszerint még nagyobb vásárlóközönség számára szeretné e-bookjait elérhetővé tenni.

Nyilvánvalóan az Amazon felismerte, hogy a jövő az elektronikus könyvekben rejlik, hiszen a digitalizált olvasnivalókat egyértelműen előtérbe helyezte a vállalat, amiből - a statisztikák szerint - bőséges profitra tesz szert. A cég tervei között szerepel, hogy újabb fejlesztéseket valósít meg, így ugyan az Amazon nem nyerheti meg az Apple elleni versenyt a hardverek terén, de kényelmes alkalmazásával elcsábíthatja az olvasóközönséget az Apple iBooks mellől.

Egy új alkalmazás, a Kindle Previewer lehetővé teszi, hogy a böngészőnkből egy kattintással tölthessünk le a Kindle felületére könyv előzeteseket és bemutatókat. A HTML5-öt és és CSS3-at támogató felhasználóbarát program segítségével a beágyazott videók és hangfájlok is lejátszhatóak, amivel - a szebb grafika mellett - pazar élményt kínál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!