Alex

A magyarok több mint fele széles sávon netezik

A Központi Statisztikai Hivatal adata szerint a magyarországi internet-előfizetések száma 1 év alatt 591 ezerrel gyarapodott, átlépve a 2,9 milliót. 56 százalékuk a széles sávú technológiához (xDSL és kábeltévé) kötődik

Az internetpiac bővülése folytatódott: több volt a szolgáltató és az előfizető is. Az év első negyedévében az internetszolgáltatók száma 413 volt, 20-szal több, mint egy évvel korábban. A piac koncentrált, 20 cég tudhatja magáénak az előfizetések 90%-át. Az internet-előfizetések száma 2010 márciusának végén átlépte a 2,9 milliót, ez negyedével több, mint 2009 ugyanezen időpontjában.

Az internetpiac fejlődése - az egyre korszerűbb technológiák térnyerése mellett - a szolgáltatók közötti élesedő versenynek is köszönhető. A vezetékes internet két legjelentősebb típusa közül az xDSL-előfizetések száma ugyan stagnál, a kábeltévés interneté viszont új lendületet kapott és darabszámban is megelőzte az előbbit. Eközben a vezeték nélküli szegmens egy év alatt 67%-kal bővült. A nagymértékű változáshoz erőteljesen hozzájárult az egyre inkább megfizethető mobilinternet, ezen a szolgáltatási területen a növekedés 79%-os volt. Az összes internet-előfizetés harmada a mobil kategóriába tartozott, részaránya egy év alatt 10 százalékponttal növekedett.


A széles sávú interneten belül éves viszonylatban a kábelhálózatos előfizetések 11%-kal gyarapodtak, az xDSL-előfizetések száma kismértékben csökkent. A széles sávú (kábeltévés- és xDSL-) internetre történő előfizetések száma egy év alatt 5%-kal nőtt. Egyelőre nem képvisel nagy részarányt, de éves szinten majdnem másfélszeresére bővült az egyéb - például a LAN- (optikai) internetet is magában foglaló - kategória előfizetéseinek mennyisége. Az összes előfizetésen belül 2009 első negyedévének végéhez képest lényegében nem változott a betárcsázós (kapcsoltvonali és ISDN együtt), 4, illetve 7 százalékponttal csökkent a kábeltévés és az xDSL-, viszont 9 százalékponttal lett magasabb a vezeték nélküli szegmens előfizetéseinek részaránya.

Az internetszolgáltatásokból származó nettó árbevétel az első negyedévben meghaladta a 35,1 milliárd forintot, ami az előfizetői akciók (például ingyenes hónapok) és a díjak mérséklődése miatt folyó áron 2%-kal volt kevesebb az egy évvel korábbinál. Eközben a telefonszektor stagnál: a piac lassú telítődésére utal, hogy a mobiltelefon-előfizetések száma egy év alatt 230 ezerrel csökkent. Az állomány 2010 első negyedévének végén közel 11,9 milliós volt. Ezen belül a havidíjas előfizetések száma ismét emelkedett, de ez sem tudta ellensúlyozni a feltöltőkártyás szegmens 634 ezres visszaesését. 100 lakosra 119 mobil-előfizetés jutott. A mobilhálózatban a negyedév folyamán 2%-kal több hívást kezdeményeztek, mint az egy évvel korábbi időszakban, és 3%-kal emelkedett a mobiltelefonálással töltött összes percidő. Egy előfizetésre átlagosan 351 percnyi beszélgetés jutott. Egy hívás átlagos hossza 2,2 perc volt.

Bár egyre több vállalkozás (köztük kábeltévé-szolgáltató) kínál vezetékes vonalat és hívásszolgáltatást, 2010 első negyedévének végén - előzetes adatok szerint - az egy évvel korábbinál 82 ezerrel kevesebb, 3,0 millió vezetékes fővonal volt üzemben, ennek 17%-a kábeltévés, 16%-a ISDN. A 100 lakosra jutó vezetékes fővonalak száma az időszak utolsó napján 30 volt. A vezetékes vonalakról indított hívások száma és időtartama is 2009 első negyedévéhez képest 8%-kal csökkent. A visszaesés hátterében a mobilforgalom emelkedése, valamint az egyre inkább terjedő ingyenes, ugyanakkor nem mérhető internetes telefonálási lehetőség áll.

Az egy vezetékes vonalra jutó beszélgetések (adatcélú forgalom nélküli) időtartama 470 perc volt, ami 4%-kal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A vezetékes hálózatokban indított hívások átlagos időtartama 3,3 percet tett ki. Az árak mérséklődése, a gyakran jelentős ingyenes idősávot és díjmentes hálózaton belüli beszélgetést is tartalmazó csomagok terjedése nyomán az előfizetők kevesebbszer, de hosszabb ideig beszélgetnek, mint mobiltelefonról. Az összes telefonbeszélgetésre fordított idő háromnegyedét mobilkészülékekről indított hívások tették ki. A vezetékes vonalról kezdeményezett internetcélú hívások száma és időtartama egy év alatt kevesebb mint a felére esett vissza.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • IMYke2.0.0.0 #3
    Éljenek a nagyobb települések, városok és a főváros népességéből elkészített "reprezentatív" felmérések!...
  • Amergin #2
    A cikkíró megint nem tud szabatosan fogalmazni. Minek kell összemosni a "magyarok" számát a magyarországi internet előfizetések, urambocsá a magyarországi internetezők számával?
  • roliika #1
    Mivel más ár nem nagyon van.

    És a magyarok több mint fele evett már almát.

    Viszont, Európában akár mennyire is pesszimista népség vagyunk, igen jól állunk Internetileg, mert a környező országok nincsenek ilyen jól ellátva Internettel mint mi.