Felföldi Beáta

Dual SIM kártyás telefonokat mutatott be a Nokia

A Nokia négy új alsókategóriás telefont mutatott be. Kettő közülük különleges a cég számára, hiszen ezek az első két SIM-kártyát tartalmazó készülékei.

A Nokia négy új termékét mutatta be egy konferencia alkalmával, amit Nairobiban, Kenya fővárosában tartottak. A telefonok közül talán az első a legkülönlegesebb, a C1-00. Ára csupán 30 euró lesz (azaz kb. 10 000 Ft) és két (2-in-1) SIM kártya kezelésére képes. Ez azt jelenti, hogy egyszerre csak az egyik kártyát tudja a hálózaton tartani. Ez az első Nokia eszköz, ami ezzel a funkcióval bír. "Egy gombnyomással válthatunk egyik SIM kártyáról a másikra. Kiválóan tudják majd használni, akik sokat utaznak vagy ahol egy háztartásban egy készülék is elég, de mégis külön hívószámmal szeretnének rendelkezni" - nyilatkozta a Nokia alelnöke, Alex Lambeek. Az eddigi Nokia készülékek közül a C1 rendelkezik a leghosszabb üzemidővel: alapállapotban gyári adat szerint 6 hétig képes működni egy feltöltéssel. Színes kijelzővel és zseblámpával szerelték fel, szórakozatásra a beépített FM rádió szolgál.


Nokia C1-00 és Nokia C2-00

A C2-00 már ténylegesen Dual SIM kártyás telefon, azaz a két kártyát egyszerre tudja kezelni, és akár két különböző hálózaton tartani. Így képesek leszünk mindkét telefonszámra hívást vagy sms-t fogadni. A készülékben van FM rádió, zenelejátszó, elérhető vele az Ovi Mail és egy hazánkban még nem működő szolgáltatás, a Nokia Ovi Life Tools is. A microSD kártyával akár 32 GB-osra is bővíthető készülék körülbelül 16 ezer Ft-ért lesz kapható.


Nokia C1-01 és a Nokia C1-02

A harmadik és negyedik készülék (Nokia C1-01 és a Nokia C1-02) inkább a színvilágával tűnik ki a tömegből, mivel ezek az alapmodelleknek nevezhető mobilok csak egy SIM kezelésére képesek. A maximum 32 GB-osra bővíthető telefonok színes kijelzővel rendelkeznek és elérhető lesz rajtuk a Nokia Messaging szolgáltatás, valamint a webböngésző funkció. A C1-01-el fényképezhetünk vagy videót is készíthetünk. A két készülék alacsony ára megnyerő lehet majd számunkra: a C1-01-et és a Nokia C1-02-öt körülbelül 12 és 14 ezer forint között vásárolhatjuk majd meg. Az új C szériás C1-00, C1-01, C1-02 és a két SIM kártyás C2 az év végétől lesz kapható.


Az esemény alkalmával a Nokia egy új, alternatív töltőt (Nokia Bicycle Charger Kit) is bemutatott. Az újdonság a biciklire szerelhető dinamó segítségével tölti a mobilt a bicaj mozgása közben és főként azoknak lesz hasznos, akik egy hosszabb kerékpártúra alkalmával sem szeretnének aggódni, hogy lemerül a telefonjuk. A csomag tartalmazza a dinamót, a töltőt és a biciklikormányra szerelhető telefontartót.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bmw #17
    Jo lenne mar vmi komoly 2 kartyas telefon is megjelenne.....
  • szukaresz #16
    xd....remélem jó lessz az uj nokia....olcsó...
  • chuky123 #15
    Ezeket az afrikai piacra szánják ahogy a cíkk is írja.
  • bakagaijin #14
    De nem a Nokiától. Ez a lépés azt jelenti, hogy kezdik áthelyezni a hangsúlyt az ázsiai piacra.
  • Inquisitor #13
    "Ez azt jelenti, hogy egyszerre csak az egyik kártyát tudja a hálózaton tartani."

    És innentől Lol az egész. Normális két Sim-es simán tudja ezt, különben mi értelme?
  • Balazs15 #12
    már évek ota vannak 2 sim kártyás telefonok
  • Griphons #11
    Na ez a tré:
    "Ez azt jelenti, hogy egyszerre csak az egyik kártyát tudja a hálózaton tartani."
    Ebayen már évek óta lehet kapni bagóért (~20eFT) olyan dual simes telókat, amik tudják a dual standby-t is (meg érintőképernyősek, tv-t fognak, és kicsit drágábbak még wifi-t is tudnak)! Egy ilyen "hatalmas" konszern meg, mint a nokia kiad egy ilyen vackot. Ez nevetséges! Emellett kétlem, hogy az áruk megállna 20e Ft alatt. A nokia egyre szánalmasabb. Kínába, meg Indiába akar ezzel betörni? Körberöhögik.
  • Cat #10
    Mert ilyen telefonból Braziliában, Indiában, Kínában stb. el lehet adni több tizmilliót, addig "érintőképernyős csodából" már néhány milliós eladás is vezető hír. (Nexus One-ból alig párszázezer kelt el.)
  • pasi29uk #9
    Milyen az amikor egy nő bukik az orra?
  • dartois83 #8
    Bár nem nagyon csípem a Nokiákat, azért örülök, hogy a dual sim-mel elkezdenek foglalkozni, remélhetőleg a többi gyártó is. Nekem pl. van egy feltöltőkártyás SIM-em a rózsaszín szolgáltatónál, de a barátnőm igényelt egy plusz SIM-et a vörös szolgáltatónál lévő előfizetéséhez (+készülék), mert amúgy semmilyen más módon nem tudjuk egymást ingyen hívni, mégha átalányt fizetnénk bármelyik szolgáltatónak. Így kénytelen vagyok mindkét telefont cipelni. Nem mellesleg annyira nem érdekel az érintőképernyő, úgy is alapkövetelmény lesz lassan. Az viszont inkább, hogy nem kell két külön telefon sugárzásának kitenni magam, habár elvileg a Dual SIM készülékeknek arányaiban magasabb a kisugárzása, mert egyszerre két hálózattal csatlakoznak...na ehhez már nem értek. SonyEricsson is gyártson egy K770i-t dual simmel és megveszem!:)