HENT hírlevél

Jövőre kezdenék az adatgyűjtést a brit internetszolgáltatók

A brit média-felügyeleti szerv által közzétett, a májusban elfogadott kalózkodás elleni törvény végrehajtására vonatkozó javaslat szerint 2011-től kezdenék meg a jogsértő internetezőkre vonatkozó adatgyűjtést, és az illegális letöltésre figyelmeztető üzenetek kiküldését Nagy-Britanniában.

A májusban elfogadott kalózkodás elleni törvény (Digital Economy Act) rendelkezéseinek megfelelően a brit média-felügyeleti szerv, az Ofcom elkészítette, és július 30-ai határidővel konzultációra bocsátotta a kalózkodás elleni törvénycsomag rendelkezéseinek végrehajtására vonatkozó gyakorlati kódexét. Az Ofcom javaslatairól beszámoló BBC News közlése szerint az internetszolgáltatóknak, a törvény által előírt kötelezettségüknek megfelelően 2011. év elején kell megkezdeni a filmeket, zenéket, televíziós sorozatokat és egyéb, hivatalosan jogvédett tartalmakat illegálisan letöltő előfizetőik adatainak gyűjtését.

Az internetszolgáltatók a jogsértőkről, és az általuk elkövetett jogsértések számáról kötelesek listát vezetni, amelyhez a jogtulajdonosok formális szerzői jogi jogsértésre vonatkozó panasz alapján és bírósági jóváhagyással hozzáférést kérhetnek, a jogaikat sértő állampolgárok ellen pedig a kapott adatok alapján eljárást indíthatnak.

A gyakorlati útmutató szerint azonban bármilyen jogi szankció alkalmazásának előfeltétele az illegális letöltés okán kiküldött háromszori figyelmeztetés, és ezek hatástalansága. Az Ofcom állásfoglalása szerint két figyelmeztetés között legkevesebb egy hónapnak kell eltelnie. További szankciók alkalmazására pedig csak akkor kerülhet sor, ha az internetező 12 hónapon belül kapja meg mindhárom figyelmeztetését, ugyanis az internetszolgáltatók egy év elteltével kötelesek törölni az értesítéseket.

A figyelmeztetésnek egyébként egyértelmű és közérthető információkat kell tartalmaznia a figyelmeztetés okáról, tájékoztatnia kell a címzettet arról, hogyan védheti meg hálózatát a külső, illetéktelen hozzáférésektől, továbbá, hogy a jogtalannak érzett intés esetén milyen jogorvoslati lehetőségekkel élhet.

A kötelezettség egyelőre csak a legnagyobb, 400 ezer főt meghaladó előfizetői táborral rendelkező szolgáltatókra vonatkozik. A kategóriába eső hét cég a brit piac 96 százalékát fedi le. Az Ofcom negyedéves rendszerességgel készít majd jelentést az illegális tevékenységek arányáról, és változatlanság vagy a mutatók további romlása esetén a kisebb előfizetőszámmal rendelkező és a mobilinternet-szolgáltatókra is kiterjesztheti a kötelezettséget.

Az Ofcom a negyedéves jelentések éves összegzése alapján fogja értékelni azt is, elegendőek-e csupán a figyelmeztető üzenetek az illegális fájlcserélés csökkentéséhez, vagy szükség van-e arra, hogy a jogszabályban megfogalmazott módon a kulturális államtitkár elrendelje további technikai szankciók bevezetését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wackydog #1
    Hajra tetvek lassuk mekkora balf@szok vagytok,majd ha a fel orszag lekapcsolva a masikfele meg sitten mert b@szott befizetni a birsagot meglatjuk ki fogja eltertani a furert azt a hazug diszno cameront.Egyebkent nem rossz a terv innentol mindenki a kisszolgaltatokhoz megy majd,lehetetlenitsuk el a nagyszolgaltatot ugyis van kopzel 400ezer felhasznalo nekik mar mindegy,a kicsik fejldhetnek.
    Egy kerdesem lenne ami szerintem sokakat foglalkoztat idekint: Ha a korulottem levo osszes szomszedot lekapcsoljak vegre megkapom a szerzodesen igert 6MB t vagy hiaba esnek ki felhasznalok ugyanugy 0.8 Mb fogok kapni a 6helyett?Mert szerintem ha mar 6Mb t fizetek es 1et kapok a maradek 5araval mivan az internetszolgaltato zsebreteszi?!Milenne ha ok fizetnenek a zsiros kiadoknak ha mar minket becsapnak es meglopnak?!Egyenjogusag es szabadsagjog a sziget hatarian bellul ervenyuket vesztik!Thx disznok!