Berta Sándor

Az eseményeket értő kamerákat fejleszt a DARPA

Az amerikai Defense Advanced Research Projects Agency (DARPA) olyan intelligens készülékeket szeretne, amelyek nem csak feljegyzik, de meg is értik a körülöttük zajló dolgokat.

A jelenlegi megfigyelő kamerák kizárólag arra alkalmasak, hogy közvetítsék egy adott épületen belsejében vagy környezetében zajló eseményeket. Az amerikai kutatási ügynökség azonban olyan kamerákon dolgozik, amelyek a mesterséges intelligencia segítségével megvalósuló irányításuknak köszönhetően jóval fejlettebbek a jelenlegi modelleknél. A DARPA már ki is írta az erről szóló pályázatot. A cél egy olyan eszköz megalkotása, amely megfigyeli a környezetét és tökéletesen érti az ott zajló folyamatokat.

"A Mind's Eye program keretében a gépek olyan képességhez juthatnak, amivel csak az állatok rendelkeznek: a vizuális intelligenciához" - olvasható a projekt leírásában. A tervek között szerepel, hogy az új berendezések felismerjék a környezetükben elhelyezkedő tárgyakat, járműveket, különböző szituációkat és azokat képesek legyenek kielemezni. A távlati elképzelések között szerepel az is, hogy egy kamera alkalmas legyen egy adott helyzet megváltoztatására.

Ha egy intelligens biztonsági kamerát szerelnek fel egy bankban, akkor egy bankrablási kísérlet alkalmával a készülék nem csak a képeket tudná közvetíteni, hanem adatokat szolgáltathatna a bankrablók számáról, fegyverzetéről, a túszok számáról és egészségügyi állapotáról, a rendőröket fenyegető kockázatokról stb. A lényeg az, hogy egy kamera már a folyamat közben felismerje, hogy mi zajlik körülötte és kész legyen akár következtetéseket is levonni a tapasztalt dolgok alapján. Az eszközöket egyaránt rögzítenék meghatározott helyekre és járművekre. A DARPA április 20-án egynapos konferenciát rendez, amelyen bemutatja a Mind's Eye programot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hegi90 #25
    és te mióta élsz ott? :D
  • Tetsuo #24
  • Tetsuo #23
    Egy atlag angol legnagyobb problemaja, hogy ugyanolyan taskat vegyen a kozeli butikban mint Lady Gaganak van.. ezzel elmondtam mindent Ángliarol.
  • Tetsuo #22
    Igy van. Csak ez az atlag birkanak nem tunik fel..
  • zord01 #21
    Én nem haragszom! Támogatom a véleménynyilvánítási szabadságot, még akkor is ha az nem egyezik az én véleményemmel.
    Remélem a rendszert irányítók is igy gondolják majd, valamint azt is remélem, hogy neked van igazad, és nem nekem, különben igen cudar világ elé nézünk.
  • Merces #20
    Hugo Chavez, Slobodan Milosevic, Nikoláj Csaucseszku , Erich Honecker....csak az elmult harminc év termése........
  • Merces #19
    ........b..zz itt egyedül neked nincsennek megalapozott érveid, csak osztod itt az észnélkült, hány éves vagy bakker ?
    Nézz meg pár filmet mondjuk az NDK utolsó éveiröl és gondolj bele , hogy ez nem történhet meg _?
    Dehogynem, minnél több rohangál a naiv fajtádbol annál valószinübb hogy megtörténik....a történelem ismétli önmagát.
  • kisemlős #18
    Mi olyan vicces? Hogy egy katona nem hajtja véget a tűzparancsot, ha a tömegben meglátja a hugát, míg a robot igen?!
  • Hegi90 #17
    :DDDDDDDDDDDDDDDDD
    Neharagudj meg, de most jót röhögtem rajtad. Olyan ellentmondásokba kerültél, hogy a könnyem kicsordul. De sok sikert, terjeszd az igééét.
  • zord01 #16
    Ebben az a vicc, hogy ezek valóban az elnyomás eszközei lehetnek. Nem feltétlenül lesznek, de azok lehetnek, és mi vigyorogva hajtjuk a fejünket a giotin alá.
    A kormány nyugodtan kotorászhat az emberek számítógépében, pedofilia elleni harc címével, a bankszámláiban a terrorizmus elleni harc jegyébem, majd most a magánéletünkbe is be fog törni, bűnmegelőzés címén.

    Ajálo figyelmetekbe ezt a cikket is: http://www.sg.hu/cikkek/72509/robotrepulogepek_jaroroznek_majd_a_varosok_felett

    Aztán majd ha a tökéletes rendszer, hirtelen az elnyomótokká válik, akkor ne sírjon a szátok.

    "meg jönnek a szabadkőművesek meg a zsidók aztán besugározzák az agyadba a csúnya dolgokat."
    Azok már nagyon rég itt vannak, és sugározzák az agyunkba győzikét (szigorúan kis beűvel), David Beckham-et, Paris Hilton-t, meg egyéb "sztárokat, és celebeket"

    Ti meg csak adjátok ki minden személyes adatotokat az iwiw-en, meg a facebookon, meg egyéb elhülyítő fórumokon.

    Csak idézni tudom az egyik előttem szólót, s az elnyomást megtestesítő klasszikus eposz egyik főhősét: Üdvözöllek a való világban!