SG.hu·

A British Telecom vezetője nem szakítaná meg a letöltők internetkapcsolatát

Az illegális letöltőkre kiszabható pénzbírsággal igen, internetkapcsolatuk felfüggesztésének lehetőségével azonban nem ért egyet Ian Livingston, Nagy-Britannia legnagyobb telekommunikációs cégének vezérigazgatója.


Ian Livingston
A British Telecom vezetője más nagyobb médiaipari cégek, köztük a Google, a Yahoo, a Facebook és számos internetszolgáltató vezetőjével közösen, a Financial Times hasábjain jegyzett cikkében a tervezett kalózkodási intézkedések átgondolására szólította fel a brit kormányt. Ian Livingston szerint az elfogadás alatt álló Digital Economy Bill rendelkezései csak részben megfelelőek. A kommunikációs szakember szerint a jogszabály által bevezetni tervezett, az illegális letöltőkre kiszabható pénzbírság elfogadható megoldás, mivel a befizetett bírságok összegéből a szerzői jogokat birtokló jogtulajdonosok kompenzálhatóvá válnának, sőt ezeket felhasználva további internetes fejlesztések is finanszírozhatóak lennének.

A cégvezető szerint ugyanakkor a visszaeső jogsértők esetében felmerült internetkapcsolat felfüggesztésére vonatkozó szankció alkalmazása nem lenne fair. Hozzátette, a jogszabályban javasolt háztartások helyett csak az egyes jogsértőket lenne szabad büntetni. Livingston hangsúlyozta továbbá, hogy javaslataival építő kritikát kíván gyakorolni, és nem a kalózkodás elleni intézkedések szükségességét vitatja.

A médiaipari képviselők által aláírt cikkben az érintettek a Digital Economy Bill március elején elfogadott 120A jelzésű kiegészítése ellen is szót emeltek. Álláspontjuk szerint a módosítás, amely alapján a bíróság ideiglenes tiltó végzéssel a jogsértőnek ítélt weboldalak blokkolására kötelezhetné az internetszolgáltatókat, sérti a szólásszabadságra és az internet szabadságára vonatkozó jogokat, ráadásul úgy vélik, ténylegesen nem járulna hozzá a szerzői jogi jogsértések arányának visszaszorításához.

A 120A kiegészítés elfogadását a kalózkodás által rendkívül súlyosan érintett zeneipar képviselői viszont elégedetten fogadták. A kritikára reagáló brit zenei képviseleti szerv, a British Phonographic Industry (BPI) szerint a vádakkal ellentétben, a bíróság bizonyosan nem fogja alaptalanul megvádolt vagy felelősségteljes szerzői jogi stratégiával működő weboldalak hozzáférhetetlenné tételét elrendelni.

A Digital Economy Bill, amelyet tavaly a kormány őszi parlamenti ülésszakra vonatkozó programját ismertető nyitóbeszédében II. Erzsébet királynő hirdetett meg, harmadik és egyben utolsó olvasatáról a jövő héten szavaz a Lordok Háza, majd a törvénytervezetet az Alsóház is ismét szavazásra bocsátja. A kormány tervei szerint a végleges dokumentum még a tavasszal esedékes parlamenti választások előtt elfogadásra kerülhet.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© sathinel2010. 03. 18.. 12:33||#31
Mi 3-an használjuk a netet. És ha már nézel valamit akkor miért ne hd-ben nézd?

Nézzem a legszarabban mert a hd most trendi??? Nekem így jó. De vegyünk egy átlag családot 2 gyerekkel. Ha a szülõk is nyomják márpedig sokan nézegetnek videót, akkor 4 ember miért is sok??? Vagy nállatok nem menõ gyereket sem csinálni?
© opeca2010. 03. 17.. 16:02||#30
Igen veszünk egy cigány pereputtyot, ahol mindeki egy idõben akarja nézi a 123123123198p-s Ultra HD videót...

Jó, még valami?
© sathinel2010. 03. 17.. 09:13||#29
Meglepõ módon felhívtam a virgin-t és mondtam hogy fos a net. Mondtam hogy min teszteltem, stb miután elkezdtek kioktatni hogy a bit, és a byte közt különbség van. Aztán csöndben maradt és megjavult a net. Valsz mint otthon ha valaki nem pampog akkor leszarják. Kérdeztem is hogy miért fizetek korlátlan netre ha naponta 2-3 órára nem megy rendesen. Munkába mentem nem tom mennyi idõ múlva javult meg de másnap már rendesen ment a net.
© Tetsuo2010. 03. 17.. 01:26||#28
RTLK-nak az SD is kár..
© Tetsuo2010. 03. 17.. 01:25||#27
De azt vagod, hogy a legtobb britet nem erdekli a BBC, a legtobben Youtube-on lognak..
Az is teny, hogy Britanniaban a nevleges netsebesseget osztani kell, csucsidoben akar 5-tel is..
© Oláh Herkules2010. 03. 16.. 19:10||#26
20 mega BIT-be már befér. Az meg már el is érhetõ.
rtl meg nincs hd-ben, csak sd digitálisban. m1 m2 van hd-ben ha olyan a mûsor.
© who am I 72010. 03. 16.. 18:59||#25
hát pedig igencsak fincsi lenne 1920x1080ban a futam ^^ mondjuk, az már olyan, 20MB/sec nem?nekem max 2mb/seccel jön a cucc 😄 szal, attól tartok, ne álmodjak ilyenrõl 😞 viszont most megfogom probálni a mindigtv cuccot, dvb-t kóderem hálistennek van a tvbe, elméletileg az rtl-t is lehet fogni HD_be, a frekik ott vannak, csak az antennán agyalok (beltéri kell), de sok választásom nincs..
© B0nFire2010. 03. 16.. 17:11||#24
Nehezedre esne, ha összeszednéd a gondolataidat, és egy kerek hsz-ben küldenéd el, nem kétpercenként egy-egy új mondattal telefloodolnád az egész topicot?

Lehetne mondjuk 3 hsz helyett 3 bekezdés.
© bertino2010. 03. 16.. 11:22||#23
hát ezaz, de a tetves f1et az istennek nem akarják hd-ben adni.
© jaspercry2010. 03. 16.. 10:21||#22
Ha meg valaki a t-comnál az én gépenbe kotorászik az az illegális...
Egyébként milyen kapacitás van egy céhnél ezeket figyelni? mondjuk 2 millió elöfizetõnél? mondjuk semmi,szóval nem kell agódni szerintem