A baleset idején a látási viszonyok jók voltak, a járdát sem javították. A 25 éves Tiffany Briggs a nagymamájával beszélt mobilltelefonon, mélyen elmerült az eszmecserében. "Aztán nekimentem egy teherautónak" - idézi a fiatal nő szavait a The New York Times. A jármű egy behajtó úton parkolt.

Az autózás közbeni telefonálás veszélyessége közismert - elvonja a figyelmet a vezetésről -, a témával rengeteg írás foglalkozott eddig is. Kevesebb figyelmet kapnak, de növekvő gondot okoznak azok a szórakozott sétálók, akik menet közben kommunikálnak egyre bonyolultabb eszközeiken. Elég egy repedés a járdán, egy stoptábla oszlopa, egy parkoló - vagy néha éppenséggel mozgó - autó, sőt a lakáson belül akár egy játék, amelyet a nappali padlóján felejtettek.

A mobileszközök kora a járást egyre veszélyesebbé teszi, különösen a zsúfolt belvárosi utcákon, ahol a telefonálók nem egyszer hirtelen irányt változtatnak vagy megfordulnak. A következmények jobbára nem komolyak, miként Tiffany kissé zúgó feje és törött körme sem volt az; egy felhorzsolt térd, esetleg - mondják az esések áldozatai - az átélt szégyen. A sérülések azonban lehetnek súlyosak is, és egyre gyakrabban azok.

2008-ban már ezernél is több olyan gyalogos kereste fel a kórházak ügyeletét, aki mobilján folytatott beszélgetés vagy sms írása közben esett el vagy ment neki valaminek. Ez kétszer olyan magas szám, mint az előző évi, amely szintén csaknem kétszerese volt a 2006-os adatnak - mutatta ki az Ohiói Egyetem, amely elsőként végzett ilyen felmérést. Ám Jack L. Nasar ohiói regionális- és várostervező szerint ezek a számok "csak a jéghegy csúcsát" jelentik, mivel a sérülések többsége nem olyan súlyos, hogy az emberek rögtön kórházba sietnének vele. Súlyosbítja a helyzetet, hogy nem csak mind többen írnak szöveget, hanem az olyan eszközök, mint az iPhone, számtalan figyelmet lekötő alkalmazást tesznek lehetővé.

Nasar megvizsgált egy kimutatást, amelyet a Consumer Product Safety Commission fogyasztásvédelmi szervezet készített az ilyen jellegű kórházi elsősegélynyújtásról. A feljegyzések között szerepelt egy 16 éves fiú esete, ki szövegírás közben nekiütközött a telefonpóznának, és agyrázkódást szenvedett. Egy 28 éves férfi üzenetküldés közben megbotlott, elesett, és eltörte a mobilt tartó kezének egyik ujját. Egy 68 éves illető a saját teraszán csúszott el telefonálás közben, kificamítva hüvelykujját és egyik bokáját. A baleset után még sokáig szédült.

A fiatalokat sérülnek meg a leggyakrabban ilyen okból. A kimutatásban szereplő esetek felében az áldozatok 30 év alattiak voltak, negyedrészük pedig 16 és 20 év közöttiek. A 41-60 évesek az eseteknek kevesebb mint negyedrészét képviselték. A gyalogosok persze eddig is sok mindent csináltak járás közben, például ettek vagy olvastak. Ám az elektronikus eszközökkel való szüntelen bíbelődés annyira megszokottá vált, hogy ma már a gyalogosok unatkoznak, ha menés közben nem foglalkoznak valami mással is, sőt úgy érzik, hogy vesztegetik a drága időt.

Ma már pszichológusok, neurológusok és más kutatók is vizsgálják, hogy milyen hatással jár a figyelem folytonos megosztása - akár az íróasztalnál, akár a jármű vezetése vagy éppen gyaloglás közben. Természetesnek tűnik, hogy valaki megbotolhat, amikor telefonján üzenetet böngész, ám a kutatók azt tapasztalják, hogy a mobilbeszélgetés ugyanúgy hátráltatja a felismerési készséget és képességet is. A telefonjukat használó gyalogosok néha közvetlenül előttük lévő tárgyakat vagy személyeket sem vesznek észre, még egy egykerekű jármű pedálját taposó bohóc sem kelti fel igazán a figyelmüket - ezt a diákjainak részvételével megrendezett kísérlettel bizonyította a Nyugat-Washingtoni Egyetem tanára, Ira Hyman.

A diákok egyike bohócnak öltözve egykerekűvel hajtott végig a campus központi terén. Később, amikor megkérdezték az ott elhaladó személyeket, mintegy felük közölte, hogy látta a bohócot. A párban haladóknál ez az arány valamivel magasabb volt. A mobilon beszélő személyeknek azonban csak 25 százaléka vette észre a "mókamestert". Ezt nevezik figyelmetlenségi vakságnak, amely azt fejezi ki, hogy az illető ugyan ránéz a tárgyra, de nem rögzíti a látványt, és nem azonosítja, hogy mit látott.

Hyman szerint roppant érdekes, hogy a kettesben haladók közül több mint kétszer annyian vették észre a bohócot, mint a mobilon beszélők - vagyis nem maga a társalgás okozta a figyelmetlenségi vakságot. Ennek a jelenségnek egyik magyarázata az lehet, hogy a mobiltelefonos beszélgetés nem csak az agy hallófunkcióit veszi igénybe, hanem látási mechanizmusait is - mondta el az amerikai lapnak Adam Gazzaley, a San Francisó-i Kaliforniai Egyetem neurológus kutatója. Szerinte a telefonbeszélgetés arra készteti az abban részt vevőket, hogy vizuális képet alkossanak a társalgás témájáról, ami felülírja vagy elhalványítja az igazi látvány feldolgozását.

Ehhez képest eltörpül a járás közben folytatott rágógumizás, amellyel korábban mérni szokták a gyalogosok képességét több párhuzamos feladat végrehajtására... Emellett a mobiltelefon mindig lehetőséget nyújt az embereknek arra, hogy olyan feladatokat hajtsanak végre, amelyeket fontosabbnak vélnek, mint a helyváltoztatást. "Egy állat sohasem megy neki az oszlopnak, mivel életösztöne mindig a legfontosabbat diktálja számára" - tette hozzá. Az ember azonban azt gondolja, több dolgot is képes egyszerre csinálni.

Christopher Black San Franciscó-i diák például a járda zsúfoltsága miatt úgy döntött, hogy az úttesten halad a parkoló autók mellett. Csakhogy közben sms-t írt barátnőjének mobilján, és akaratlanul is beljebb sodródott. Egy autó rádudált, mire félreugrott, nekiütközött a mellette parkoló gépkocsinak, a készüléket pedig elejtette. Bár nem esett baja, rettentően szégyellte a dolgot.