Berta Sándor

Európa meghódítására készül a Gowalla és a Foursquare

Két GPS-szolgáltatásokon alapuló amerikai közösségi portál üzemeltetői is jó piacnak tartják a kontinensünket.

A Gowalla és a Foursquare GPS-s alapú szolgáltatásainak köszönhetően elsősorban a mobil készülékeken egészítheti ki jól a Facebookot és a Twittert, de a többi közösségi oldalnak is komoly konkurenciát jelenthetnek. A két szolgáltatás előnye, hogy a látogatók közvetlenül a Facebook Connect funkciót is használhatják és ezen keresztül jelentkezhetnek be. Ebben az esetben mindkét rendszer megmutatja azokat az ismerőseiket, akik már korábban regisztrálták magukat a portálok egyikén. Ezeket a személyeket utána az új hálózatokon is felvehetik barátoknak.

"Nem tartjuk nyilván a háttérben a felhasználóink tartózkodási helyével kapcsolatos információkat" - szögezte le egyhangúan Josh Williams, a Gowalla társalapítója és vezérigazgatója, valamint Dennis Crowley, a Foursquare társalapítója. Joggal merül fel ugyanakkor a kérdés, hogy mi van, ha valaki nem szeretné, hogy mások megtudják az aktuális tartózkodási helyét? Scott Raymond, a Gowalla másik társalapítója szerint ez elkerülhetetlen, de eddig ilyen jellegű visszaélés az adatokkal még nem történt.


A Gowalla eleve úgy készült, hogy Európában is használható legyen, ezzel szemben a Foursquare csak november közepe óta érhető el tizenhárom európai városban, például Amszterdamban, Bécsben és Rómában. "Ezek a városokat azért választottuk ki elsőként, mert innen volt a legtöbb megkeresés. Azért döntöttünk e modell mellett, mert így megtarthatjuk az áttekintést mind a technikai, mind pedig a felhasználókkal kapcsolatos kérdések felett" - mondta Crowley. Az emberek mindkét szolgáltatást arra használják, hogy megoszthassák a barátaikkal a kedvenc tartózkodási helyeikkel kapcsolatos információkat és hogy új helyeket fedezzenek fel. A helyi igények azonban eltérőek, az európaiak például nagyon kedvelik a várakat és kastélyokat.

Vannak más eltérések is. A Foursquare esetében Bécsben csak a bárok és az éttermek vannak feltüntetve, míg a Gowalla rendszerében szerepelnek a benzinkutak és a tömegközlekedési lehetőségek is. Nem véletlen, hogy utóbbinál jelenleg a pályaudvarok és a repülőterek a leggyakrabban felkeresett helyek, míg az éttermek, illetve a bárok a legnépszerűbbek. Mindkét szolgáltatás ingyenes és a tervek szerint a jövőben is az marad. Azt ugyanakkor a megkérdezett szakemberek is elismerték, hogy ezek a platformok még gyerekcipőben járnak, de már így is bepillantást engednek a közösségi hálózatok jövőjébe. A GPS és a mobil technológia, valamint a közösségi oldalak összeolvadása új lehetőségeket nyithat meg a valós idejű kommunikációban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)