SG.hu

Megjelent az Ubuntu 9.10

Megjelent a népszerű Linux-alapú operációs rendszer, az Ubuntu legújabb kiadása. Az október 29-én kiadott Ubuntu 9.10 számos izgalmas újdonságot tartogat a felhasználók számára. Érdemes tehát végignézni, hogy milyen fejlesztések történtek az ingyenes és szabad operációs rendszer legújabb kiadásában.

Az első újdonsággal már rögtön a számítógép bekapcsolásakor találkozhatunk, hiszen az új kiadásban gyorsabb és látványosabb lett a rendszerindulás folyamata. Nem csak az indítóképernyő újult meg, hanem az egész rendszer: letisztultabb és egyszerűbben áttekinthető lett a bejelentkezőablak, a felhasználói felület pedig új, sötétebb ablakkereteket és teljesen új ikonkészletet kapott. Az alapértelmezett háttérkép mellett pedig 19 olyan alkotást is találhatunk, amit az Ubuntu felhasználók által beküldött fotókból válogattak össze a fejlesztők.

Az új kiadásban debütált az Ubuntu szoftverközpont, ami kezdő felhasználók számára is egyszerűvé és könnyen átláthatóvá teszi a programok telepítésének és eltávolításának folyamatát. Az Ubuntu szoftverközpontban szekciókra bontva látjuk az alkalmazásokat, részletes, képernyőképpel illusztrált ismertetőt kaphatunk róluk, és igény esetén egyetlen kattintással telepíthetjük azokat. Ha pedig egy programra már nincs szükségünk, ugyanilyen egyszerűen el is távolíthatjuk a gépünkről.

Az új Ubuntu kiadás kétség kívül legizgalmasabb szolgáltatása azonban az Ubuntu One, ami lehetővé teszi a fájlok tárolását, gépek közötti szinkronizálását és megosztását. Sőt, ennél többre is képes, hiszen arra is lehetőségünk van, hogy az Ubuntu One segítségével szinkronizáljuk a gépeink között a Firefox könyvjelzőket, a Tomboy jegyzeteket vagy az Evolution levelezőkliensben tárolt címjegyzékünket. Ez a szolgáltatás különösen akkor hasznos, ha párhuzamosan több gépet is használunk, például egyet otthon és egyet a munkahelyünkön, vagy ha több számítógéppel is rendelkezünk. Az adataink tárolására 2 GByte ingyenes tárhelyet kapunk a központi kiszolgálón.

Az új Ubuntu ingyenesen letölthető az ubuntu.hu oldal letöltési szekciójából vagy az Ubuntu hivatalos weboldaláról, az ubuntu.com-ról. A rendszert akár telepítés nélkül is kipróbálhatjuk, hiszen a telepítő CD egyben egy úgynevezett "live CD" is, vagyis egyszerűen a meghajtóba helyezve, és a gépet újraindítva azonnal használható. Az Ubuntu szabad szoftver, vagyis teljesen ingyenesen és jogtisztán használható akár professzionális célra is, a hozzáértők pedig nyugodtan tanulmányozhatják a rendszer forráskódját, vagy akár igényeik szerint módosíthatják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DARYL #27
    Egy kis segitséget kérnék az Ubuntu 9.10-hez:
    Miután telepitettem az ATI drivert az AMD oldalról (letölt.,terminalban futtat.,rendesen fel is ment) ujrainditás után a képernyőm nem tudja kezelni a kapott jelet (NEM TÁMOGATOTT ÜZEMMÓD)
    Ezt már többször eljátszotta,miután minden telepitési módszert kiprobáltam (minden kapufa után ujrainstall...)

    A kártya MSI ATI Radeon HD4870 1GB OC.
    A monitor egy SAMSUNG 720p HDTV 1360x768 60HZ

    most win7-ről nyomom, de hamarosan vége...tehát Linux
  • RapidZone #26
    Szerinted egy USB-ről müködő rendszer lehet gyorsabb mint egy merevlemezről müködő(adatátviteli illetve elérési sebesség)? Egyébként ejnye-bejnye a The Pirate Bay miatt :-)(én nem tudok Pirat eBay-ről). Pendrive törlésére pedig elég egy teljesen ingyenes alkalmazás : HP Disk Storage Format Tool.

    Érdekes hogy a Mandriva 2010 megjelenéséről nem találok hírt (lehet hogy nincs is?). Pedig szerintem ugyanúgy megérdemelné a hír értéket(Ubuntu hype).
    Windows alól telepítés USB-re a mandriva-seed-windows.zip segítségével.
    A magyar nyelvet támogató Live CD pedig a mandriva-linux-one-2010.0-KDE4-europe2-cdrom-i586.iso.
    Pendrive fájl rendszer visszaállítása pedig mégegyszer a HP Disk Storage Format Tool segítségével.

    Mellékesen én is "hobbi linuxos" vagyok, amúgy Windows-t használok.
  • lpollo #25
    Krajcsovszkij, nem lehet félig áttérni a Linuxra. Évek óta volt Linux partíció a gépemen a Windows mellett, de alig használtam. Csak mióta végleg áttértem és rá vagyok kényszerülve, hogy Linux alatt oldjam meg a gondjaimat, azóta kezdem igazán felfedezni, hogy szinte semmivel nem vagyok rosszabb helyzetben, mint amikor M$-t használtam. Még van, ami több órás fejtörés után oldódik meg, de ne felejtsük el, hogy én még CP/M-mel kezdtem az életemet, és a Microsoft szinte minden operációs rendszerét hosszú évekig használtam. Ehhez képest néhány nap alatt eljutni oda, hogy az ügyfeleim észre sem vették, hogy egészen más szoftverekkel kezdtem dolgozni, mint ők, szerintem jó eredmény.

    Hosszú távon hiszek a nyílt forráskódban és a szabad szoftverekben. Nem épülhet egy társadalom a pénzre és profitra. Már az is látszik, hogy a gazdaság is megbukik, ha nincs együttműködés a tagjai között. Kiszolgáltatottnak érzem magam, ha M$ szoftvereket kell használnom. Ezért tértem át és nyugodtan kijelenthetem, hogy már ennek nincs technikai akadálya. Köszönöm a Linux és egyéb szabad szoftver fejlesztőknek, hogy ezt a lépést megtehetem és teszteléssel, hibák részletes jelentésével ezentúl magam is ki fogom venni a részemet abból, hogy ezen szoftverek következő generációja még jobb legyen.
    Polló László
  • krajcsovszkig #24
    Én telepíteni próbáltam egy 16 gigás Transcend pendrivera a 9.04-et. Nem működött, utána 11 órámba, teljes zsenialitásomba (:P) és 5 különböző professzionális particionálóprogram Pirate eBay-ről történő beszerzésébe és utilizálásába került a pendrive gyári állapotba történő visszaállítása. Lehet, hogy többször nem próbálom ki...
    Egyébként az eddigi (nem túl bőséges) tapasztalataim alapján az ubuntu lassabb, instabilabb és idegesítőbb a Vistánál (ráadásul itt a Vista 64bites, gyári (értsd minden peccs és sp nélküli) verzióját értem, bekapcsolt UAC-cal...)
    De lehet hogy csak én, és az egyetem rendszergazdái a bénák.
  • mrphoenix #23
    Sziasztok! Egy kis segítség mindenkinek: A Tökéletes Munkaasztal - Ubuntu 9.10 (Karmic Koala)
  • kisjozsi #22
    Intel DP35DP alaplapra nem megy fel... nem mukodik az eger es billentyu vele...
  • lpollo #21
    Tegnap este áttértem a notebook-omon a 9.4-ről a Karmic Koalára, a fontos programok gond nélkül mennek, eddig egyetlen hibát találtam: a FreeCiv játékprogram néhány lépés után meghal (de a Bos Wars például gond nélkül megy, meg minden egyéb játék, amit azóta kipróbáltam). Nagyon tetszik, hogy gombnyomásra települnek (és eltávolíthatók) az új szoftverek, és mindez ingyen. Nem szerettem az Ubuntuhoz adott F-Spot fotókezelőt, de most megtaláltam az igazit: a DigiKam tud átméretezni, és nem kell ágyúval lőni a verébre, ha erre van szükségem, azaz nem kell elindítanom a GIMP-et. Most már 4-5 hónapja, hogy kizárólag Linuxot használok, és úgy látom, hogy lassan mindent meg tudok benne tenni, amit korábban az XP-vel tudtam.
  • mrphoenix #20
    Sziasztok! Ajánlom mindenkinek: Az Ubuntu 9.04 (Jaunty Jackalope) rendszer 9.10 (Karmic Koala) verzióra való frissítése
  • sasNAXO #19
    Hali!

    Pendriveos telepítéshez ezt a magyar leírást találtam, bár én az UNetbootin -t használom ilyen célra, szinte az összes livcdt lehet vele pendriveról indítani.

    @torcipepe: Szerintem, az egyik lehetőség az, amit mondtál, hogy 'levágta' azt a partíciót,hogy helyet csináljon magának. A másik, amit valószínűbbnek tartok, az az, hogy ezt a windows újratelepítést rendszerindításkor lehet elindítani, és az Ubuntu amikor telepíti a GRUB-ot akkor felülírja az MBRt, ami a renszerindításért felelős (ha jól emlékszem pl. a Thinkpad -oknál is probléma ez, mert a helyreállítást innen lehet indítani - javítsatok, ha tévedek). Ezt viszont nem tudom hogy lehetne helyrehozni.

    Amúgy az új Ubuntu szerintem nagyon jól lett, a szoftverközpont tök jól sikerült, a boot idő javult, ja és végre egy normálisabb drivert sikerült írni az ati/amd -nek a HD3850emhez, szóval a compiz és a videólejátszás végre mehet együtt:D
  • Rexhawk #18
    van dvd-s változat is:
    http://ubuntu.weblappark.hu/karmic-dvd-i386.iso
    http://ubuntu.weblappark.hu/karmic-dvd-amd64.iso

    zidder:
    nem csak a felületet cserélik KDE-re, hanem majdnem mindent. a programokat (pl.: Evolution -> Kmail) az adminisztrációs eszközöket (Synaptic -> KPackageKit) és a fejlesztőkönyvtárak egy részét (Gtk+ -> Qt)