SG.hu

Szabad Szoftver konferencia Budapesten először

2009 október 31-én, szombaton Budapesten a BME Informatikai épületében kerül megrendezésre az első Szabad Szoftver Konferencia és Kiállítás az FSF.hu Alapítvány szervezésében.

A konferencia azzal a kettős céllal jött létre, hogy népszerűsítse a szabad szoftvereket és azok újdonságait Magyarországon, illetve hogy egy olyan visszatérő fórumot teremtsen, amely alkalmat ad arra, hogy a hazai érdeklődők, felhasználók, civil szervezetek és a nyílt forráskódot képviselő cégek találkozhassanak egymással.

Az első Szabad Szoftver Konferencia és Kiállítás a korábbi sikeres Ubuntu Konferenciák utódjaként jött létre. A rendezvényt több neves hazai cég is szponzorálja, akik egyben a kiállító cégek listáját is adják. A konferencia fő támogatója a hálózati biztonságtechnikával és virtualizációval foglalkozó Andrews IT Engineering Kft., kiemelt támogatóként a Magyarországon Red Hat-et képviselő ULX Nyílt Forráskódú Tanácsadó és Disztribúciós Kft. karolta fel a rendezvényt. Ezüst fokozatú támogatóként jelennek meg a következő cégek: BalaBit IT Security, Linux Akadémia és a Radixcloud.com, emellett támogatóként a Novell is kiállít.

“Az első Szabad Szoftver Konferencia és Kiállítás most meghirdetett programja és a támogatók sora több hónapos munkánk eredménye, reméljük, hogy az esemény méltó helyet képvisel majd a hazai informatikai konferenciák között" - mondta Mátó Péter, az Fsf.hu Alapítvány kurátora, egyben a Szabad Szoftver Konferencia és Kiállítás szóvivője. “Az előzetes regisztráció alapján több mint 400 látogatót várunk a BME-re október 31-én, szombaton, ez a szám egyértelmű jele annak, hogy a szabad szoftvereknek nagy követő tábora van Magyarországon, valamint az érdeklődés és az elhatározottság folyamatosan növekszik."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!