Napi Online

Egyre élénkebb az érdeklődés a Linux iránt

Az IDC piacelemző cég idén februárban végzett felmérése szerint a világméretű recesszió nyomán világszerte nőttek a Linux-eladások. Egyre több vállalat keresi a költségcsökkentés lehetőségeit és választja a Linuxot annak gazdaságossága miatt.

Az IDC - Novell által támogatott - friss felmérése szerint az informatikai vezetők több mint fele tervezi a Linux bevezetésének felgyorsítását 2009-ben. A felmérést több mint háromszáz informatikai vezető bevonásával végezték világszerte, akik termelő, pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó és kiskereskedelmi vállalatoknál, valamint államigazgatási szervezeteknél dolgoznak. A válaszadók több mint 72 százaléka állította, hogy jelenleg is zajlik náluk a Linux bevezetésének kiértékelése, illetve már döntést is hoztak arról, hogy 2009-ben növelik a Linux-telepítések számát kiszolgálóikra, míg ugyanezt az állítást az asztali rendszerek esetében 68 százalékuk fogalmazta meg.

A felmérés több kulcsfontosságú, a Linux iránti érdeklődés növekedését indokló motivációs tényezőt is feltárt. Az első számú hajtóerő, amellyel a vezetők a Linuxra való váltást indokolták, a költségek csökkentése. Ennek megfelelően a felmérésben részt vevők több mint 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a következő egy-két évben további alkalmazásokat terveznek Linux alatt futtatni, 49 százalékuk pedig azt állította, hogy öt éven belül a Linux lesz az elsődleges szerverplatformjuk.

"Az IDC felmérése azt igazolja, amit a piacon is tapasztalunk: a Linux bevezetése felgyorsult, mert a vállalatok a jelenlegi gazdasági helyzetben versenyképességük megőrzése mellett szeretnék csökkenteni kiadásaikat" - mondta Szittya Tamás, a Novell Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. "A Linux bevezetésének növekedési potenciálját pontosan érzékelteti, hogy egyes iparágakban a megkérdezettek több mint 60 százaléka tervezi a Linux bevezetését asztali számítógépeire, míg a kiszolgálók terén ugyanez a mutató már közel 70 százalék" - tette hozzá Szittya.

"A gazdaság visszaesése általában segíti a fejlődő technológiák elterjedését és a hatékony megoldások bevezetését, de visszaszorítja a költségek szempontjából nem versenyképes megoldásokat" - mondta Al Gillen, az IDC rendszerszoftverekért felelős alelnöke. "Ez a felmérés megerősíti azt a nézetet, miszerint a felhasználóknak jó véleményük van a Linuxról, és ez a bizalom versenyképes pozíciót nyújt ahhoz, hogy a Linux megerősödve kerüljön ki a recesszióból" - tette hozzá Gillen.

A válaszadók 67 százaléka állította, hogy egy operációs rendszer kiválasztásakor az egyik legfontosabb szempont a Linux és a Windows közötti együttműködés és kezelhetőség. A legnagyobb növekedési potenciál a Linux bevezetésének terén a kiskereskedelmi szektorban érzékelhető: a megkérdezettek 63 százaléka tervezi a Linux bevezetését asztali számítógépeire, a kiszolgálók terén ugyanez a mutató 69 százalék. A kormányzati szektor ettől az értéktől elmaradt. A válaszadók csaknem 50 százaléka tervezi a Linux bevezetésének gyorsítását asztali számítógépeire, különösen az alapvető irodai feladatok ellátása, a technikai munkaállomásoknál dolgozók és az érettségizett alkalmazottak esetében.

A válaszadók közel fele állította, hogy a virtualizációra való átállás gyorsítja a Linux-bevezetésüket. A válaszadók 88 százaléka tervezi virtualizációs szoftverek kipróbálását, bevezetését vagy azok arányának növelését Linux operációs rendszereikben a következő 12-24 hónapban. A gazdasági válság hatásai leginkább a pénzügyi szolgáltatások területén és a kormányzati szférában érezhetők. A válaszadók több mint 62 százaléka állította, hogy csökkent a költségvetése, illetve hogy csak a legszükségesebb befektetéseket engedélyezik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Adamul #9
    Hehe. Most mondjam azt h csodálkoztam volna ha nem ezt a következtetést hozod ki belőle az 500as betűméreteddel?:D
  • god25 #8
    Érdemes kipróbálniuk a LIVE CD-vel bootolható LINUX-okat a Windows használóknak. Én 2006 óta használok Ubuntu-t, nagy megelégedésre.
  • hottold #7
    Idézem : "Egyre élénkebb az érdeklődés a Linux iránt"

    No comment.

    Ennyit a Windows 7-ről

  • Sanyix #6
    vindózt használsz? Hogy mered használni mielőtt láttad volna a forráskódját! :D
    De most ezt komolyan írtad vagy hülye-e vagy? :D
  • Vorpal #5
    Óha - flém
  • eax #4
    "Hozzáértő rendszergazdát kéne alkalmazni"

    Es minden sw/hw bevezetese elott adni a rendszergazdanak egy disassemblert/elektronmikroszkopot, es megvarni azt a par evet, amig kepbe kerul a rendszerrel. :)
  • Sanyix #3
    Pont erre céloztam a hülyeséggel. Hozzáértő rendszergazdát kéne alkalmazni, paranoia nélkül, és nem egy telefondroidot aki minden parancsot a supporttól kérdez.
  • Mcsiv #2
    Ezt is meglehet venni dobozos termékként, amivel a vállalatok élni is szoktak. Ebben az esetben nem a rendszert fizeted ki, hanem a hozzájáró supportot.
  • Sanyix #1
    "Linux eladások" A hülyeség vállalati szinten határtalan, tapasztalom is, látom is :)