Gyurkity Péter

Chrome: natív programkód és kiegészítők

A Google Chrome böngészője folyamatosan frissül és egészül ki újabb funkciókkal. Ezúttal a natív programkód futtatásának lehetősége, valamint a kiegészítők megjelenése ad okot a beszámolóra.

Az első feladatot a Native Client, rövidebb nevén a NaCl végzi majd, amely tavaly december óta speciális kiegészítőként volt elérhető a Chrome böngészőben, mostantól pedig (legalábbis a "dev" jelzéssel ellátott tesztváltozatokban) a program szerves része. A 4.0.220.1 verziószámú Chrome ezen kívül a kiegészítők rendszerének további fejlesztését, véglegesítését tartalmazza, immár az opciók között elérhető gombokkal és funkciókkal.

A Native Client nevének megfelelően a natív programkód futtatását teszi lehetővé, amelynek hiánya eddig meglehetősen nagy hátrányt jelentett a webfejlesztők számára, különösen ami az egyre népszerűbb webalkalmazások szegmensét illeti. A lényeg itt a fejlesztők elmondása szerint azon van, hogy a Javascript és Flash platformon keresztül futtatott, a natív kódnál lényegesen lassabban végrehajtott programok helyett az AMD és az Intel chipjeit a lehető legteljesebb mértékben kihasználó alkalmazásoknak alakítsák ki a hátteret. Ezáltal lehetővé válna, hogy natív módban futtathassuk kedvenc webalkalmazásainkat a böngészőn keresztül (sok esetben nyilván a számítási felhőkre is támaszkodva, aszerint, hogy a program készítői ezt miként oldották meg).



A Google a maga részéről számos egyszerűbb példát is közölt, amivel illusztrálni szeretnék a Native Client integrálásában lévő lehetőségeket (ez utóbbi egyelőre Windows platformon elérhető a Chrome böngészőben), ám nem kell sokat gondolkoznunk ahhoz, hogy belássuk, milyen előnyöket nyújt majd ez a keresőcégnek bizonyos területeken. Példaként rögtön említhetjük a Google Docs platformot, amely ezáltal méretes löketet kapna a teljesítmény terén, így rögtön jobb pozícióból folytathatná a versenyt a hagyományos irodai programcsomagokkal, amelyek (különálló szoftverként) eddig is natív módban futottak.

A Native Client alapesetben letiltva érkezik (a most elérhető verzióban), engedélyezéséhez a böngésző indítását az alábbi paranccsal kell kiegészítenünk: "chrome.exe -internal-nacl". Mindenképpen érdekes lesz látni, ahogy a natív kódot a háromdimenziós gyorsításért felelős O3D platform egészíti ki nemsokára - egészen új területek nyílnak majd meg a programfejlesztők előtt.

Ami pedig a régóta várt kiegészítőket illeti, nos, ez még mindig nem mondható véglegesnek, de egyre inkább kirajzolódik a fejlesztők által elképzelt kép. Az egyes kiegészítőket immár külön ablakban vehetjük közelebbről szemügyre, frissíthetjük is azokat, ikonjaikat pedig a felső menübe húzhatjuk, így azok rögtön a címsor mellett kapnak helyet az egyébként igen spártai kezelőfelületen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Ny #49
    "adobe acrobat"

    adobe acrobat, mint netes programnyelv?
  • lordofchaos #48
    Pontosan, és ez így van jól. Van verseny, lehet választani. Olyan, hogy tökéletes nincsen.
  • kvp #47
    "Az igazság az hogy az egész Webet újra kéne tervezni. Most gyakorlatilag több technológia együtt teremti meg a minimlis feltételeket. E helyett kéne egy db platform."

    A szabvanyok tobb retegbol allnak. Van egy tcp/ip a kommunikaciohoz, egy http az adatok atvitelehez, egy xhtml a szoveges tartalomnak, egy css a formazashoz es egy javascript a kliens oldali logikahoz. Ez igy eleg szep kerek lenne, ha mindenki kovetne a szabvanyt. Az xml alapu html-nel jobb adattarolasi nyelv jelenleg nincs, kompatibilisebb mint az osszes tobbi, a css helyett hasznalhatnank xhtml-t is (hasznalhatunk is, a google pl. szokott), a javascript pedig pont arra jo amire kitalaltak. Ezzel szemben ott van a tobbi szabvany: flash, silverlight, adobe acrobat, microsoft word, postscript. Az alternativak kozzul melyik jobb? Szerintem egyik sem.
  • lordofchaos #46
    Használjatok Rubyt! :P
  • Mcsiv #45
    de ettől nem lett jobb a nyelv, csak még kaotikusabb;]
  • carstep #44
    igen, hasonlo cipoben jarok en is, folyamatosan orlodni 3-4 nyelv kozott nem konnyu, egyik tipusos, a masik nem. Bar a php -nal most mar lehet osztalyneveket es tombot parmetertipuskent megadni :-).
  • Alfa Of NS #43
    Az igazság az hogy az egész Webet újra kéne tervezni. Most gyakorlatilag több technológia együtt teremti meg a minimlis feltételeket. E helyett kéne egy db platform.
  • johnsmitheger #42
    Egyetértek. A javascriptben igan hamar meg lehet unni, hogy minden kib@szott műveletnél nézelődni kell, hogy most akkor milyen böngészőben vagy. Sebességben script kategóriában egy mandelbrot renderrel teszteltem a cuccokat és valóban sokat gyorsultak a motorok, de a flash action script mindent odaver. Tényleg ez nem natívhoz közeli cucc? A Flash player mit futtat tulajdonképpen? :)
  • Mcsiv #41
    igen, többek közt ez is. A PHP-t én is szeretem, egyszerű, kellően gyors és mindent meg lehet benne csinálni. Az egyetlen problémája hogy tákolt nyelv, értem itt ezalatt hogy pl az eljárások paraméterei között semmi összefüggés nincs, nézd meg hogy paraméterezel pl egy mb_convert_encoding-ot, egy explode-ot vagy éppen csak egy str_replace-t. Mindegyik más, ami megnehezíti a munkámat. C-ben egyszerre írok 400 sort és csak akkor kell tesztelnem, php-ban ez 40 sor és ebből 1-2 hiba már kapásból adódik a hülye paraméterezésekből. Jó tudom, meg lehet tanulni, de nekem, aki párhuzamosan használ 4-5 nyelvet, csak 1 szivat....
  • Sanyix #40
    kifinomult? Egy olyan nyelv ami nem követeli meg egy változó típusának meghatározását, azt nem nevezném kifinomultnak.
    Hát persze hogy nincs cross browser szívás, mivel a php a szerveren fut, nem a böngészőn :D