Gyurkity Péter

Okostelefonokon is jöhet a Chrome OS

Az nVidia a Tegra platformra támaszkodva készítené el az első okostelefonokat és netbookokat, amelyek a szoftveres oldalon többek között a Google Chrome operációs rendszerre épülnének.

Még a múlt héten olvashattunk arról, hogy az nVidia Mobile Business igazgatója rövid ismertetővel kedveskedett az érdeklődőknek, amelyben kitért a Tegra platform által a jövőben támogatandó operációs rendszerek listájára is. Itt nagy meglepetést nem okozhattak a felsorolással, ám az ebből levont következtetések már jóval érdekesebbek lehetnek.

Az elsősorban okostelefonokon és hordozható lejátszókon (lásd Zune HD) szolgálatot teljesítő platform ezen a területen a Windows Mobile (Windows Phone), valamint a Google Android rendszerre számít majd, míg a smartbook és netbook készülékek szegmensében a Windows CE és a Google Chrome OS szerepel a listában. Könnyen előfordulhat azonban, hogy némi keveredésre is sor kerül majd, így a Chrome az Androiddal találhatja szemben magát - mindkettő könnyű és finom a Google szerint, bár az kérdés, hogy a hordozható eszközöknél melyik rendszer teljesít majd jobban.

A mobil szegmensben némi gondot jelent, hogy a vásárlók továbbra is ragaszkodnak az x86, illetve a Windows támogatására, bár ezen igények egyre inkább jelentéktelenné válnak, hiszen ma már minden a szoftveres támogatásról szól, az internet pedig szép lassan egy nagy online áruházzá válik, ahol minden kiegészítőt és egyéb beépülő szoftvert beszerezhetünk, nem feltétlenül a Windows platformra támaszkodva. A webalapú, könnyű operációs rendszer ideális társnak tűnik a Tegra számára akár az okostelefonok szegmensében is, bár ehhez hozzáteszik, hogy a világháló elérése mellett legalább ilyen fontos a médialejátszás, amihez mindenképpen látnunk kellene a Chrome OS-t működés közben.

Jövőre kiderül, hogy a Chrome OS pontosan mely készülékeken kap bevetési parancsot - a keresőcég a maga részéről 2010 második felét célozta meg, de az nVidia készülődése azt sejteti, hogy már korábban belekóstolhatunk majd a platformba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nyalógép #2
    Amíg üzletileg beválik a jelenlegi üzleti modell, addig miért is változtatnának?
  • Skynet85 #1
    Lessz itt már kormOS mindenre, arra azért kíváncsi leszek, hogy amikor jön el az a világ amit a gg már anyira vár, semmi lokális hardver csak egy terminál, számítási felhő, net OS, Te meg azért is fizethetsz majd, hogy a saját cuccaid elérd...(egyszer véget ér majd ez a nagy Teréz anyai szerepkör)