Berta Sándor

750 000 felhasználó írta alá az eBay petícióját

A világ legnépszerűbb internetes aukciós portálja látogatói segítségével száll szembe a márkakereskedőkkel. Petíciót indítottak azért, hogy az Európai Unió ne vezesse be azt a versenyjogi szabályozást, amely erősen korlátozná a márkás termékek elárverezését az oldalon.

A petíciót július eleje óta összesen 752 000 felhasználó és kereskedő írta alá, ami mindenképpen rekordnak számít az internetes tiltakozó akciók történetében. Az aláírók közül több mint 200 000-en német, 252 000-en pedig brit állampolgárok. Az akcióhoz csatlakoztak brit, francia és német kereskedők is. A dokumentumot az eBay munkatársai adják majd át szeptember 28-án Strassburgban az Európai Parlament képviselőinek.

Jelenleg a Louis Vuitton (LVMH), a Chanel vagy éppen az Estée Lauder maguk ellenőrizhetik, hogy melyik kereskedő és milyen áron árusítja a termékeiket a világhálón. "Portálunk egy egyszerű ötlet alapján működik: több befolyást akarunk szerezni az egyes embereknek azáltal, hogy egy olyan globális piacot kínálunk számukra, ahol bárki bármit eladhat vagy vásárolhat" - nyilatkozta Alex vom Schirmeister, az eBay európai üzletág-fejlesztési vezetője. A szakember hozzátette: "Ezzel a petícióval a felhasználóink arra szólítják fel a politikusokat, hogy olyan módon változtassák meg az európai versenyjogot, hogy annak köszönhetően már ne lehessen alkalmazni ilyen tisztességtelen kereskedelmi praktikákat."

A szabályozás nem csak a luxuscikkeket érintené, hanem az olyan hétköznapi dolgok elárverezését is, mint a játékok, az elektronikai készülékek, a fűnyírók vagy éppen a babakocsik. Az eBay rendkívül kemény fába vágta a fejszéjét, mert Neelie Kroes, az Európai Unió illetékes biztosa nem akar módosítani a luxustermékek gyártóival kötött megállapodáson. Ez persze érthető, hiszen ennek a gazdasági ágnak az éves forgalma eléri a 65 milliárd eurót és az ezzel kapcsolatos adóbevételekről az EU nem szívesen mondana le. Az az indoklás ugyanakkor meglehetősen elavultnak számít, hogy az a jó, ha a felhasználók a boltokban láthatják, érinthetik és szagolhatják (!), illetve vásárolhatják meg a különböző árucikkeket.

A konszernek attól tartanak, hogy ha a márkaboltokon kívül az eBay-en és más aukciós portálokon is kaphatók lesznek a márkás termékek, akkor azok kevésbé lesznek értékesek, nehezebben harcolhatnak a hamisítványok ellen és veszélybe kerülhet a butikjaik jövője. Mindenesetre az eBay még egyetlen szalmaszálba kapaszkodhat: az Európai Unió szervei szeptember 28-ig elfogadják a beérkező észrevételeket, javaslatokat.

Az aukciós oldal semmit sem bíz a véletlenre, még számos kampányt szervez Németországban és Nagy-Britanniában. Ki tudja, talán egyszer 750 000 internetező is számít majd annyit, mint egy-két konszern.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #8
    Nem a gazdasag porgese a lenyeg, h mindenki kolti es kolti a penzt (a la fogyasztoi tarsadalom); hanem az ertekteremtes, minel optimalisabban (keves (igazi)eroforras pazarlassal) pl. lokalis termeles.
    Tehat a kapitalista piacgazdasag alapbol rossz. Eurocent.. pff
  • Ruley #7
    A kalózkodás témájában még valamennyire tudnék követni egy hasonló gondolatmenetet, (bár a végeredmény ott is jó nagy kreténség), de ehhez az ötlethez már tényleg jó nagy ludditának kell lenni hogy mindenki csak azért vásárolja a drágább, nehezebben beszerezhető terméket, mert akkor valakinek többet kell termelni.
    Ha az Uniót érdekli a termelők sorsa, akkor vegyenek ŐK egy kupac márkás terméket, égessék el, aztán vegyenek még többet.

    Híreim vannak, baromarcúak: AZ OLCSÓSÁG JÓ A GAZDASÁGNAK! Minden Eurocent amit az embereknek nem kell fölösleges dolgokra kidobniuk, megmarad náluk, és mit gondoltok mire költik el? Hát valami másra, ami után éppúgy adoznak. Sőt, a fölösleg egy részét be is fektetik, a saját vállalkozásaikat futtatják, pénztőkeként használva. Az a bizonyos "capital", tudjátok...
  • kissssss #6
    ez nem újdonság :-D
  • B0nFire #5
    "A konszernek attól tartanak, hogy blablalba-blablalba-blablalba, blablalba-blablalba-blablalba, és veszélybe kerülhet a butikjaik jövője."

    Na! A lényeget kiemeltem. Ravasz disznók, úgy szövik a mondatokat, hogy a lényeg a legvégére kerül, mintha az lenne a legmellékesebb, holott az a legfontosabb. Mármint nekik.
  • Epikurosz #4
    Ráadásul a nagy cégek zsonglőrködnek az árakkal. Ugyanannak a terméknek más ára van UK-ben, mint Magyarországon. Sokszor, paradoxális módon, Magyarországon drágább.
  • kukacS3K #3
    hát ez szánalmas, azt értem hogy miért akarják kontrollálni az eladókat főleg a nagy tételben árusítókat mert elég sok mindenhol a hamisítvány de az árhoz mi közük van? főleg ha magánemberként adom el használtan
  • Tetsuo #2
    Az se jo, ha csak 1 bolt lesz..
  • Andr0 #1
    Na szakadjon össze az Unió. Megpróbálják megakadályozni, hogy bekövetkezzen az elkerülhetetlen. Akár hogy is próbálkoznak egyszer eljön azaz idő mikor mindent a neten vásárolunk... de ugye abból kevesebb adó van mint ha boltban vennék.

    u.i: énis aláírtam a petíciót^^