Gyurkity Péter

25 év után szabad a British Telecom

A brit szabályozó hatóság éppen egy negyedszázaddal ezelőtt vezetett be komoly korlátozásokat az egykor a teljes telekommunikációs hálózatot uraló BT-vel szemben, most feloldják ezeket.

Az Ofcom a napokban jelezte, hogy többé nem látják szükségét az éppen 25 évvel ezelőtt bevezetett szigorú előírások további életben tartásának, így a British Telecom szabad kezet kap bizonyos területeken, hogy versenyképes ajánlatokat tegyen az előfizetőknek az egyes csomagok esetében. Eddig ugyanis hátrányban voltak a riválisokhoz képest, éppen a szabályozás miatt.



A szabályozás eddig azt írta elő a telekommunikációs óriásnak, hogy a versenytársak számára nagy kedvezményekkel kell értékesíteniük a hálózat használatát lehetővé tévő összetett csomagokat. Utóbbiak ezen előny révén jelentős árréssel tudták kínálni a potenciális előfizetőknek a vezetékes telefont, a szélessávú internetelérést, a prémium televíziós ajánlatokat, valamint a mobiltelefonos előfizetést is magában foglaló bundle csomagokat, miközben a BT maga (ugyanezen okokból) képtelen volt arra, hogy hasonló ajánlatait a négy különálló szolgáltatás összesített díja alatti szinten árulja.

Mindez oda vezetett, hogy a BT hátrányba került az úgynevezett bundle csomagok területén, a szabályozás visszavonása viszont újra kiegyenlíti a feltételeket, és immár számukra is lehetővé válik a kedvezményes ajánlatok elkészítése. Erre szükségük is lesz, amennyiben versenyben akarnak maradni, hiszen a riválisok eddig többek között éppen ezt a lehetőséget kihasználva kerültek eléjük ezen a területen.

Az eredeti szabályozást hatályon kívül helyező döntés az Ofcom szerint elősegíti majd a szolgáltatók közötti tiszta versenyt, és mindenképpen kedvező fejlemény lesz az előfizetők, a fogyasztók számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #3
    Na, es kepzeld el, ennel nagyobb kommunikacios problemak vannak, amikor a BT ugyfelekent erdeklodsz a lehetosegeidrol.. :D
  • Laslow #2
    OFF:
    Csak egyetlen rövid mondatot írtál, mégis háromszor kellett elolvasnom mire megértettem mit akarsz mondani. Miért? Mert nem vagy tisztában a szavak egybe- és különírásának jelentőségével, én pedig a hibásan leírt mondatodat mint helyesen leírt mondatot próbáltam értelmezni.
  • Midas #1
    Eloszor egy normalis ugyfel szolgalatot kellene nekik ossze hozni.