HENT hírlevél

Termékeny zenekalózokat lepleztek le Amerikában

Hat személy ellen kezdeményeztek szerzői jogok megsértése okán eljárást az Egyesült Államokban. A hatóságok szerint a gyanúsítottak által üzemeltetett online kalózhálózat több mint 25 ezer, sok esetben megjelenés előtt álló albumot tett széles körben hozzáférhetővé.

A hat személy a Rabid Neurosis (RNS) csoport tagjaiként rádióadók, lemezgyártók, zeneforgalmazók és kereskedők olyan munkatársaitól szerezte meg az albumokat, akik ezekhez még a megjelenésük előtt hozzáférhettek. Nemzetközi szinten pedig más, hozzájuk hasonlóan működő csoportosulások kapcsolatait vették igénybe az Egyesült Államokban még nem elérhető zenék beszerzéséhez.

A hatóságok szerint az így megszerzett zenékről készült kalózmásolatokból az RNS és a hozzájuk kapcsolódó személyek anyagi és szellemi haszonra tettek szert. A banda tagjai meglehetősen nagy hírnevet szereztek ugyanis azzal, hogy a kalózberkekben még el nem érhető kreatív tartalmakat tudtak megszerezni. Feltételezések szerint rendkívül nagy mennyiségű zenéhez, videojátékhoz, szoftverhez és mozifilmhez férhettek hozzá.

A hat személy ellen szerzői jogok megsértésének gyanújával vádat emeltek. A bírósági iratok szerint a szervezet tagjai több mint egy évtizedes működésük - az első hozzájuk köthető kalózkópia a hatóságok szerint a Metallica 1997-es Ride the Lightning című albuma volt - során legkevesebb 25 ezer esetben követtek el szerzői jogi jogsértést. Amennyiben elítélik őket, a valószínűsíthetően nagy összegű kártérítés fizetésére való kötelezés mellett, fejenként akár öt év börtönbüntetést és 250 ezer dollár pénzbírságot szabhatnak ki rájuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • paradiselost #1
    A Ride the lightning 1984. évi kiadás.