Gyurkity Péter

Google-telefon javíthatja a Motorola esélyeit

A cég hamarosan piacra dobja a Google Android operációs rendszerére épülő telefonját, és bár a bejelentést nem követte nagy felzúdulás, az első visszajelzések rendkívül pozitívak.

A Reuters beszámolója szerint a Motorola az Egyesült Államokban Cliq néven megjelenő készüléktől várhatja majd, hogy gatyába rázzák a jelenleg még veszteséget termelő, a hordozható készülékek fejlesztésére és gyártására berendezkedett részleget. Ez ugyanis mindenképpen kedvező fogadtatásra találhat, nemcsak a tengerentúlon, hanem globális viszonylatban is.



A cég bejelentését ugyan a részvényárak alig 1,5 százalékos emelkedése követte, ez azonban a külső elemzők első visszajelzései után alaposan megugorhat, negatív véleményekkel ugyanis nem nagyon találkozni, a készüléket egyöntetűen pozitívan fogadták. Külön kiemelték, hogy a nemsokára megjelenő okostelefon esetében rendkívül könnyen és egyszerűen érhetjük el a közösségi oldalakat, ez pedig egyben azt is jelzi, hogy a Motorola ezúttal a vállalati felhasználók mellett másokra is gondolt. Jó eséllyel haraphatnak ki egy kellemes méretű szeletet az egyébként igen népes, némileg túlzsúfolt szegmensből, amely mindenképpen jót tenne a bevételi mutatóknak.

Időközben a különböző telefontársaságok is készülnek a debütálásra: az Egyesült Államokban a T-Mobile dobja majd piacra a készüléket Cliq néven, mindenhol máshol azonban Dext néven bukkanhatunk majd a készülékre - az Orange Franciaországot és az Egyesült Királyságot, a Telefonica Spanyolországot, míg az America Movil Latin-Amerikát fedné le saját ajánlatával. A cég még egy további készüléket készít majd el az Android operációs rendszerre alapozva, ketten együtt pedig az utolsó esélyt jelenthetik az Apple által elhódított részesedés visszaszerzésére.

Az elemzők számítása szerint a cégnek legalább 2 millió darabot kell majd eladnia ahhoz, hogy újból nyereséges legyen az üzletág, és bár az új készülékek várhatóan nem mossák majd le a pályáról az iPhone-t, mindenképpen kellemes fogadtatásra számíthatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • siposedi #7
    Google idén is javította üzleti pozícióját a piacon, jelenleg a 4. helyen áll a világ összes cégének a listáján! Azért az nem rossz, tehát csak képes valami új dolgot belevinni a Nokiába, aki a 10.-ben még nehezen, de bent van! :S
  • Epikurosz #6
    Eddig én sem jártam így, csak a legutolsónál.
  • p00t #5
    Így még sosem jártam, pedig már nem egyszer frissítettem már. 8D
  • Epikurosz #4
    OFF
    Frissítettem a Nokia XpressMusic 5800 förmverét a legújabbra, és minden kimenő hívásom le lett tiltva. Hívtam az ügyfélszolgálatot, de mivel nem a szolgáltató volt a hunyó, nem tudtak segíteni. A telefonbeállítások is rendben voltak, nem volt elvileg semmilyen korlátozás.
    A megoldás végül pofonegyszerű volt: ki kell kapcsolni, majd újra kell indítani a készüléket fömrverfrissítés után. Ki gondolta volna?
  • p00t #3
    Ez tegnap még nokia volt!!!
    Hihetetlen hogy kik mernek cikket írni!!!
  • Mas-Thief #2
    Freudi elszólás volt... :)
  • Grandpenge #1
    Akkor most nokia, agy motorola? mert a hírlevélben még nokiára kattintottam.