SG.hu·

Rheinland-Pfalz jogi lépéseket tervez a Google Street View ellen

Hamburg után egy német tartomány is nemtetszését fejezet ki a webes konszern népszerű szolgáltatásával kapcsolatban. Rheinland-Pfalz első német tartományként hivatalosan is vizsgálja annak lehetőségét, hogy miképp léphet fel jogi úton a Google Street View ellen.

Rheinland-Pfalz már fel is kérte a Karlsruhei Egyetemet annak kiderítésére, hogy a vállalat által alkalmazott 360 fokos felvételek készítését lehetővé tévő autók és rendszerek, valamint azok alkalmazása összeegyeztethető-e a hatályos szövetségi és tartományi rendelkezésekkel. "Amint megvannak az eredmények, el kell gondolkoznunk egy esetleges tiltás elrendelésén is" - jelentette ki Heinz Georg Bamberger rheinland-pfalzi igazságügyi miniszter.

Amennyiben az elképzelés megvalósul, úgy a webes óriáscég búcsút inthet annak a tervének, hogy mielőbb feltérképezze Németország városainak utcáit, hiszen a megoldást könnyen átveheti majd a többi tartomány is. A program németországi kiterjesztése rendkívül fontos a Google számára, hiszen jelentősen bővíthetné a szolgáltatását és a felvételeknek köszönhetően bárki akár 3D-s környezetben is elsétálhatna a számítógépe előtt ülve például a Brandenburgi kapu alatt. A Karlsruhei Egyetem szakértői többek között azt vizsgálják, hogy elegendő védelmet jelent-e, hogy ha a konszern felismerhetetlenné teszi az arcokat, a házszám- és a rendszámtáblákat a készített fotókon.

"Az emberek magánéletét az internetes szolgáltatásoknak is tiszteletben kell tartaniuk" - szögezte le Heinz Georg Bamberger. A Google szóvivője ugyanakkor higgadtan fogadta az újabb vizsgálatot, mondván: eddig több szakvélemény is azt igazolta, hogy a Street View nyugodtan engedélyezhető. Éppen ezért továbbra is kitartanak amellett, hogy legkésőbb a jövő év elejére minden nagyobb német város utcáit sikerül feltérképezniük.

A Google a hamburgi adatvédelmi biztossal került összetűzésbe, aki ultimátumot adott a cégnek. Ugyan a vállalat végül engedett, ennek ellenére a hamburgi biztos pert is kilátásba helyezett. Legutóbb a svájci szövetségi adatvédelmi biztos jelezte, hogy töröltetné a helyi utcaképeket a Google rendszeréből. A szolgáltatás kapcsán egyébként Jóri András magyar adatvédelmi biztos is aggályait fejezte ki.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© KillerBee2009. 08. 29.. 14:27||#7
Ráadásul meg sem tilthatod, hogy a BM reklámcélokra kiadja az adataidat. Az államhatalom (ill. annak birtokosai) gyakorlatilag pénzt hozó haszonállatként "tartja" az állampolgárait.

A Street View ellen bizonyára azért tiltakoznak, mert ez elvonja a figyelmet arról, hogy az állam milyen súlyosan megsérti az állampolgárok jogait.
© sedward2009. 08. 29.. 11:16||#6
@KillerBee:
Tényleg, a hatalomnak minden adatunk megvan, a BM ki is adja némi pénzért, ezért keresnek telefonon naponta, hogy valamit eladjanak vagy adakozzunk, szavazzunk. Persze mindenki más számára tilos az adatokkal kereskedni.

Miközben a hatalomnak mindent lehet (sajnos) és a norc.hu is szépen fotózza tovább az országot (szerencsére), addig a Google ellen fellép ez az adatvédelmi "biztos". Elképzelhetõ, hogy ezeket a politikusokat a konkurencia fizeti. Vagy csak szeretnek fontoskodni? Mindenki látja, hogy a streetview egy fantasztikus lehetõség a városok/országok népszerûsítésére. Pár napja volt egy hír, ahol az egyik politikus azért akarta betiltani a streetview-t, mert egy nõvel volt látható a képen...
© KillerBee2009. 08. 29.. 10:54||#5
Németországban - és nem is csak ott - mára létrehozták a hatalom számára teljesen átlátható üvegpolgárt. Ez a polgárok információs önrendelkezésének (és jószerivel az alkotmánynak) sárba tiprásával jött létre. A kormányok az efféle akciókkal azt próbálják elhitetni az emberekkel, hogy õk bizony védik a polgárok személyiségi jogait. A hülyék talán el is hiszik.
© mad mind2009. 08. 29.. 09:27||#4
Rohadjanak már meg, ha soha nem tudok eljutni oda, hiszen mindent meglátogatni egy élet kevés, akkor miért fáj nekik, hogy esetleg az interneten keresztül megnézi valaki lepusztult településüket?<#gun>
© Wharyoo2009. 08. 28.. 15:48||#3
Pont ez az apropója, hogy azok "nem tartoznak senkihez", nincs kit megvágni. Ezt a Google csinálja, így hát van kit cseszegetni, esetleg egy kis pénzt is kaszálni büntetésképpen... Idióta politikusok...
© MacropusRufus2009. 08. 28.. 11:35||#2
A bibi ott van, hogy engedték. Most meg már kár sipákolni. I.j.
Amúgy meg: hány ember tõlt fel fotót a netre minderõl. Az miért nem zavarja a kormányokat? Kismillió olyan kép van a neten amiken szereplõ emberek nem is tudják, hogy a neten vannak... Az nem zavar senkit.

© B0nFire2009. 08. 28.. 10:10||#1
Kurvára kezd már érdektelenné válni ez a cikksorozat, hogy most éppen aktuálisan ki tiltakozik a Goolge StreetView ellen...