Gyurkity Péter

2011-re csúszik a PCI Express 3.0

A szabvány következő verziójának fejlesztését végző szervezet úgy határozott, hogy az előnyök kiaknázása és a kompatibilitás megtartása megköveteli a későbbi bemutatkozást. Erre csak jövőre kerülhet sor.

A napokban megjelent interjúban arról olvashatunk, hogy a PCI SIG (special interest group) legkorábban 2010 közepén véglegesítheti a szabványt, ez azonban nem jelenti majd automatikusan az ehhez illeszkedő hardveres eszközök megjelenését. Ez még egy további évet venne igénybe, vagyis az első, ezzel kompatibilis termékek megjelenésére csak 2011 közepén számíthatunk.

Ez természetesen komoly csúszást jelentene, ám a szervezet illetékesei szerint erre mindenképpen szükség van, hiszen a komoly technikai előnyök kialakítása mellett szeretnék biztosítani, hogy a szabvány visszafelé kompatibilis, vagyis az eltérő verziók közötti átmenet ne legyen nagyon rázós. A harmadik generáció egyébként több fontos változtatással érkezik majd, amelyek között megtaláljuk majd a 8 GHz-es órajelet, valamint 128/130 bites tömörítési rátát. Emiatt kénytelenek elhalasztani a véglegesítést, az összes feltétel teljesítése ugyanis időbe és még több munkába kerül.

Érdekesség, hogy még júliusban az AMD és a HP komoly kiegészítések beépítését javasolta a szabványba. Ezek egyike lenne a protocol multiplexing, amely lehetővé tenné az eltérő protokollok (technológiák) egyidejű használatát, a gyártók pedig olyan chipkészleteket készíthetnének, amelyek egyszerre lennének kompatibilisek a PCI Express, a HyperTransport, valamint a QuickPath Interconnect szabványokkal, ezeket pedig az Ethernet és egyéb hálózati technológiák egészítenék ki.

Egy másik ilyen javaslat szerint az egyes perifériák a központi processzor bevonása nélkül társaloghatnának egymással, a példa szerint egy Ethernet switch a CPU mellőzésével válaszolhatna az egyes adatcsomagok tömörítésére vonatkozó kérelemre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #7
    Anyagtakarékosság, kisebb eszközökbe is berakható, kevesebb az esélye a kontakthibának...soroljam?
  • [HUN]FaTaL #6
    Miért jó ha egy videókártya csatlakozója kicsi?:D Nem értem ez miért szempont.
  • Epikurosz #5
    Ennyire nem értek hozzájuk, engem az érdekel, hogy minél kisebb legyen, minél könnyebb legyen bedugni, kihúzni a bővítőelemeket, és azok - ha bedugtad - minél stabilabban álljanak a helyükön, ne fordulhasson elő érintkezési hiba, és bírják jól a rázkódásokat.
  • kvp #4
    A pcmcia megszunt, az express card van helyette, ami 1-szeres pci express csatolot es usb-t tartalmaz. Ha a pcie javul, akkor az express card is. Alapvetoen ez a jelen es a kozeljovo, tehat nem erdemes a regi technologiakkal vacakolni.

    Min vitatkoznak?
    -a hibadetektalo bitek szama es algortimusa
    -a master-slave rendszer peer to peer rendszerre cserelese
    -az elozo szabvanyok tamogatasanak modja
  • matyasp99 #3
    az nem ugyanerre való.
  • szombi #2
    meginn jönnek majd az impotens konzolosok, figyelj...
  • Epikurosz #1
    Gagyi.
    PCMCIA-t kellene támogatni, nem ezeket.