Gyurkity Péter

Még az idén jön a PCI Express 2.0

A szabvány fejlesztését felügyelő szervezet elérhetővé tette tagjai számára a második generáció specifikációját, amelyet a 60 napos periódus lezárása után véglegesítenek. A sebességnövekedés mellett egyéb újdonságok is várhatók.

A PCI Special Interest Group (PCI-SIG) saját internetes oldalán tette közzé a PCI Express 2.0 utolsó előzetes specifikációját, amely a 0.9-es verziószámot viseli. Ezt a szervezet tagjai a következő két hónapban átnézhetik, véleményekkel toldhatják meg, a 60 nap lejárta után nem sokkal pedig megérkezik a végleges változat, amely a jövőre megjelenő alaplapokban kaphat helyet, elsőként az Intel Yorkfield kódnevű négymagosait kiszolgálva.

A szervezet berkeiből eddig kiszivárgott információk szerint a második generáció elsősorban sebességbeli növekedést jelent majd. A jelenlegi 2,5 Gbit/s-ról duplájára, 5 Gbit/s-ra ugrik a vonalsebesség, ez természetesen az adatátviteli csatornák számának növelésével tovább skálázható. Ezt az értéket már korábban pedzegették, ám a 2003-as tervek csak mostanra látszanak megvalósulni. A fejlesztők számos egyéb újítással is készülnek, ám ezek között vannak közép és hosszú távú elképzelések is, amelyek valószínűleg csak később egészíthetik ki a szabványt.

A tervek között szerepel a nagy étvágyú, csúcskategóriás grafikus kártyák támogatásának megoldása, amelyeknél már nem példátlan a 225-300 watt közötti fogyasztás. Ennél valamivel később valósulhat meg a Geneseo projekt, amely különböző társprocesszorok csatlakoztatását tenné lehetővé, amelyek azután a grafikai számításokban, vagy egyéb feladatokban, így például hardveres titkosításban nyújthatnak segítséget a központi processzornak.

Az Input-Output Virtualization (IOV) névre keresztelt eljárás több operációs rendszer egyidejű használatát támogatná, mégpedig a PCI eszközök - így például a hálózati kártyák - megosztott alkalmazásával, a PCI Express Cable technológia pedig lehetővé tenné a külső bővítősínek felhasználását, amelyek akár 10 méter hosszú kábelen (2,5 Gbit/s sebességgel) csatlakoznának a számítógéphez. Ez elsősorban a szervereknél jöhet jól, például több hálózati kártya csatlakoztatásánál, amelyek egy külső egységben kapnak helyet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #31
    Na, közben itt felviláglott előttem egy x. érv az PCI-Express mellett: HD videózás, GPU-s gyorsítással. HW-gyorsításos HD_DVD és Blu-ray lejátszáshoz eleve PCI-Express-es videokártyát ajánl pl. az Nvidia, mivel a GPU-asszisztált dekódolás folyamán sok adat áramlik ide-oda.
  • BiroAndras #30
    "Az újabb videokártyák nem 2x akkora teljesítményt nyújtanak, mint az előző generáció"

    Valóban nem, mert 2x-nél is jobban gyorsulnak. Ott már rég elkezdték a "magok" (futószalagok) számának növelését így nincs olyan korlátja a teljesítménynek, mint a CPU-knál.
  • dez #29
    Ja, és a vinyók írási/olvasági sebessége is szépen nőtt. Pár éve még pár MB/s volt, ma meg 60-80 MB/s. Mégpedig az adatsűrűség növekedése által, azonos, vagy nagyobb fordulatnál. Mellesleg közben bejött a folyadékcsapágyazás is, ami által kvázi hangtalan lett a motor a korábbi sípolás, sziszegés, vagy zúgás helyett, és a fejhang is alig hallhatóvá vált.
  • dez #28
    Nagyjából elérték azt a határt, hogy az mai technológiával mennyit lehet kihozni egy magból, ezért váltottak a magok számának növelésére. A többmagúsítást gazdaságos keretek között a vonalszélesség csökkentése teszi lehetővé. Aha, ja p100-asokat is össze lehet rakni, csak tele lesz vele a szekrény... És 100x ennyit fognak összesen fogyasztani.

    Ma is vannak viszonylag nagy teljesítményű 25W-os procik, csak épp mégnagyobb az igény a teljesítményre, így desktopon az 50-100W az átlagos.
  • Sanyix #27
    Egyre gyorsabb többmagos procik? A magok mennyivel is gyorsabbak egyenként? Hát nem sokkal. Össze lehet rakni p100-as procikból is egy sokmagos húdegyoes processzort. Az fejlődés? Na kb ennyire fejlődés... Nem jönnek gyorsabb vinyók, max nagyobb kapacitásúak. Ugyanúgy mint 5 éve most is a mechanika jelenti a vinyó gyorsaságánál a korlátot, alig gyorsultak. Az újabb videokártyák nem 2x akkora teljesítményt nyújtanak, mint az előző generáció, ezt nemtudom honnan vetted. Van valami igazi újdonság a procikban vagy a videokártyákban? Növelik a tranzisztorok számát. Ez inkább bővítgetés.
  • dez #26
    Felújított? A PCI-Expressz? Ez nem felújított, hanem teljesen új, csak szoftver szinten visszafelé kompatibilis a PCI-jal, annyi.

    Nem fejlődik a PC-piac? Az újabb videokártyák nem 2x-es teljesítményt nyújtanak kb. minden generációváltással? Az egyre többmagos procik sem gyorsabbak az elődeiknél, mi? Nem jönnek egyre gyorsabb és nagyobb kapacitású vinyók?

    Jahh, hogy te nem tudod élvezni ezek gyümölcsét...

    Épp tegnap írtam neked egy másik topikban, de úgy látszik, egy nap alatt kiesett: talán nem ilyen szélsőségekben kellene gondolkodnod, hogy ez vagy CSAK lehúzás, semmi más, vagy CSAK önzetlen fejlesztés. A kettő együtt működik.
  • Sanyix #25
    Nem csak, de főleg arról van szó. Amúgy értem mire céloztál, ezért is írtam, hogy ott van az aláírásomban :D
  • Sanyix #24
    Nem csak a pcie-ről írtam amit írtam. Amúgy simán lehetnek olyan pofátlanok, hiszen az agp helyett is visszahoztak egy "felújított" szabványt, hogy lehúzzák az embert (mármint aki bedől, és nem vár). Amúgy nem sok idő, és jön a pcie helyett az agp hiper superblaster, vagy kitalálnak neki egy új nevet, hogy ne legyen olyan feltűnő, hogy megint csak egy ál-fejlesztést csináltak, és megint lehet cserélni. Nemtudom mi ezen olyan érthetetlen, annyira feltűnő, hogy a pc piac már nemigazán fejlődik, hanem csak lehúzogatják az embereket, akiket különböző fogásokkal beetetnek, hogy ez jó ez új.
  • dez #23
    Ja, hát nem IBM-PC XT-d van? Azt hittem... Nehogy megértsd, hogy mire céloztam.

    Gyerekes dolog azt állítani, hogy CSAK a lehúzásról szól a dolog.
  • dez #22
    Honnan tudnád te, hogy nem létező, regisztrált PCI-SIG fejlesztő vagy?

    Az AGP 8x kártyákat is bele lehetett tenni a 4x-be, illetve egy 8x kártyát a 4x-be, stb.

    Egyéb példák: USB 1.1 vs. 2.0, SATA1 vs. SATA2, stb.

    Egyébként már asszem beszéltünk egyszer pont erről, és akkor is azt mondtam, hogy nem lesznek annyira pofátlanok, hogy nem lesz visszafelé kompatibilis a 2.0 az 1.1-gyel. Mert az kb. olyan lenne, mintha a fentiek nem lettek volna azok.