SG.hu·

Németország - nem blokkolják a hozzáférést a pedofiloldalakhoz?

Könnyen lehet, hogy teljesen kudarcba fullad Ursula von der Leyen német család- és ifjúságügyi miniszter elképzelése a pedofil anyagokat kínáló honlapok blokkolásáról.

Hiába fogadta el a törvényt már a német parlament és a Bundesrat is, az időközben lejáró határidők és a gazdasági minisztérium ellenállása miatt mégis megbukhat a bevezetése. A szaktárca egyik szóvivője a Süddeutsche Zeitungnak megerősítette ugyanis, hogy a jogszabályt még nem küldik el a német államfőnek aláírásra, hanem először az Európai Bizottsághoz juttatják el azért, hogy megbizonyosodjanak annak "eurokonformitásáról", vagyis, hogy összeegyeztethető-e a jelenlegi európai jogrendszerrel.

A testület állást foglal majd a kérdésben, ennek a határideje viszont október 8. Amennyiben ez megtörténik, úgy von der Leyen gyakorlatilag keresztet vethet a törvényre, lévén időközben parlamenti választások lesznek Németországban. Mindez azt jelentené, hogy a kérdéssel már az új összetételű német parlamentnek kellene foglalkoznia.
A kérdést nem így látja ugyanakkor a szövetségi igazságügyi miniszter, aki szerint bőven elég, hogy a jogszabályt elfogadta mind a Bundestag, mind pedig a Bundesrat.

Ez az érvelés azonban azért nem állja meg a helyét, mert a Bundesrat kérheti a parlament bizottságainak állásfoglalását. Viszont, ha a választások miatt a parlament mandátuma megszűnt, ez már aligha lehetséges. A kérdés azonnal óriási vitát váltott ki a blogokban és más fórumokban. Emellett az internetszolgáltatók és a cégek is dörzsölik a tenyerüket, hiszen ők eleve igyekeztek kibújni a hatóságokkal való együttműködés alól. Nem azért, mert nem értettek egyet a pedofília elleni harccal, hanem mert a törvényt az alapvető jogokba való beavatkozásként tekintik és elutasítanak mindennemű állami cenzúrát.

Érdekesség, hogy korábban Ralf Sauerzapf, a Deutsche Telekom szóvivője jelezte: a pedofiloldalak blokkolása hónapokkal csúszhat. Ennek oka, hogy még ki kell fejleszteniük a letiltáshoz használható különleges szoftvert és azt több száz szerveren telepíteni, majd tesztelni kell. A folyamat a tervezettnél több időt vesz igénybe, így a rendszer csak fél év múlva lesz üzemképes.

A kérdés egyébként választási téma lett Németországban és könnyen elképzelhető, hogy a választások utáni helyzetben vagy elvetik a jelenlegi jogszabályt vagy jelentősen megváltoztatják.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© xido2009. 08. 10.. 01:23||#13
Nekem már az is eléggé pedofil,amikor éppen 18 éves lapos mellû alulfejlett kiscsajokat szerepeltetnek...ennél lejjebb hálistennek sose futottam bele a témakörbe,de nem is hiányzik
© who am I 72009. 08. 09.. 15:00||#12
hülyék ezek
© [HUN]FaTaL2009. 08. 09.. 14:33||#11
Fájlcserélõk megfigyelése OK, börtön, halál, többszázmilliós kártérítés. Pedóoldalak OK. Ezeknek elgurult a gyógyszerük? Gyorsan keressék meg...
© Lowosan2009. 08. 08.. 17:21||#10
"a jogszabályt még nem küldik el a német államfõnek aláírásra, hanem elõször az Európai Bizottsághoz juttatják el azért, hogy megbizonyosodjanak annak eurokonformitásáról, vagyis, hogy összeegyeztethetõ-e a jelenlegi európai jogrendszerrel."

1, Jut is eszembe, nemrég felröppent a hír arról hogy betiltanak minden pécés játékot a germánok (vagy hasonló), azt nem küldenék el ellenõrzésre véletlenül sem.

2, én sem szeretném az állami cenzúrát de azt hiszem ezek blokkolását nem vennénk zokon.

3, vaddiszno 8-as hozzászólásával pedig egyetértek
© whitehawk2009. 08. 08.. 17:11||#9
A németek szeretik Ursulat 😊

http://www.youtube.com/watch?v=O4vbdusj7Pk
© vaddiszno2009. 08. 08.. 12:32||#8
bezzeg aki torrentezik az kemenyen fizet, borton, tiltasok extraszuper karok stb.
© vaddiszno2009. 08. 08.. 12:31||#7
ezzel inkabb promozzak a pedo oldalakat ingyen az egesz vilagon es egy rakas penzt csinalnak azoknak, ciki vona ha kuldenenek egy nyilt koszonolevelet cserebe, de meg vannak hasonlo peldak.
© szombi2009. 08. 08.. 12:22||#6
ezért mondom hogy inkább lolikont kéne nézni...

© Lowosan2009. 08. 07.. 22:57||#4
Mit vártál, Németországról beszélünk...
© beef2009. 08. 07.. 17:27||#3
Tegyük hozzá: erõszakos játékok maga a sátán, a pedók meg jósrácok 😞
Szomorú.