SG.hu·

Sikeres támadás a legnagyobb ír szolgáltató ellen

A legnagyobb előfizetői bázisú ír internetszolgáltató több órára kiesett a felhasználók számára, miután szervereiket DDoS-támadás érte. Nem ez az első eset, hogy az akciók sikert érnek el.

A Register számolt be elsőként a hírről, miszerint az Eircom ír internetszolgáltató szerverei hétfőn este többnyire elérhetetlenek voltak saját előfizetői számára. A probléma egy szolgálat-megtagadási támadás után keletkezett, ez ugyanis szokatlanul nagy megterhelést rótt a DNS szerverekre, amelyek egy bizonyos idő után már nem bírták kiszolgálni a beérkező újabb és újabb kérelmeket.

A lap emlékeztet arra, hogy utóbbi időben többször is sor került hasonló leállásra, egy héttel korábban például szintén a DNS szerverekkel akadtak gondjai a cégnek. Akkor a felhasználók szintén nem kell időben jutottak el a kívánt oldalakra, ha egyáltalán elérték azokat, most pedig ismét az internetre történő kimerészkedéssel akadtak gondjaik egész este, jóllehet a cég tájékoztatása szerint éjfél előtt sikerült helyreállítani az eredeti állapotokat. Később megerősítették, hogy valóban DDoS-támadásnak estek áldozatul, ezt pedig néhány részlettel is kiegészítették.

A szóvivő például elárulta, hogy normál körülmények között minden 5 percben mintegy 4 millió kérelmet dolgoznak fel, ez most a duplájára ugrott, meghaladta a nyolcmilliót. Azt állítása szerint nem tudják, hogy honnan jönnek a támadások, amelyekből az utóbbi időben több is volt, illetve hogy miért őket szemelik ki az elkövetők. A helyreállítási munkálatok felgyorsítása érdekében felvették a kapcsolatot a többi szolgáltatóval, ami arra utal, hogy komoly gondjaik voltak a kárelhárítás megkezdésekor.

Emlékezhetünk arra, hogy az Eircom megegyezett a kiadókkal a jogvédett tartalmakat letöltő és megosztó előfizetők figyelmeztetéséről - arról nincs hír, hogy ez kapcsolatban áll-e a támadásokkal.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© pTk2009. 07. 17.. 23:01||#8
Nem tudom mikor jönnek rá, hogy minden ilyen támadásnak van valami oka. Persze ha nem tudatják a nagyközönséggel akkor nem lesz semmi. :-)
© ziipp2009. 07. 17.. 15:01||#7
Neked is csak azt tudom mondani, amit caterannak, olvasd el a cikk forrását. Nem is kell teljesen, legalább a címét.
Egyébként ilyen sok idiótával találkoztok, akik nem olvassák el az általuk belinkelt odalakat, vagy csak magatokból indultok ki?
© Szobber2009. 07. 17.. 10:08||#6
Mcsiv: pont emiatt különbözik a DoS a DDoS-tól. Egy sima DoS támadásnál egy adott IP cím szerepelne milliószor a logban, mig egy DDoS-nál több millió IPcím párszor. Emiatt nem tudják, hogy ki indította a támadást és honnan.
© Mcsiv2009. 07. 17.. 09:03||#5
ziipp: ha már linkelsz egy wikipedia oldalt, talán te is elolvashatnád. Világ életében DoS-nak hívták, majd a zombi gépek tömeges megjelenésével lett belõle DDoS (Distributed = felosztott, megosztott).
© Misi az ezredes2009. 07. 17.. 01:22||#4
Én támadtam meg õket ;P Vicc. Amúgy nem ez az egyetlen cég akit megtámadnak. Nap mint nap több cég is kisebb nagyobb támadásoknak kell hogy ellen álljon. Csak ez a cég elég könnyen támadható. Vagy nem tudom 😊
© ziipp2009. 07. 17.. 00:51||#3
Elõször nézd meg az eredeti cikket, aztán dumálj!
© cateran2009. 07. 17.. 00:40||#2
Öhh vak vagy,esetleg az iskolában nem tanitották a kisbetû-nagybetû különbséget?
A cikkben DoS van és nem DOS...(és nem Dos ugyebár..Disk Operating System..)
illetve ha elolvastad volna az általad belinkelt oldalt (epic fail)rájöttél volna hogy a DoS létezõ dolog..Denial of Service..A DDoS pedig a Distributed Denial of Service..
© ziipp2009. 07. 16.. 22:49||#1
A Dos nem egyenlõ a DDoS-szal.

Hogy lehetsz ennyire igénytelen és felületes Péter? 😄 Fizessetek nekem, alaposabban fordítok!