MTI

Informatikai inkubátorház Debrecenben

A Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok (DE TEK) centruma és informatikai cégek közös vállalkozásaként inkubátorház jön létre Debrecenben; az ingatlanfejlesztéssel egybekötött projekt keretében várhatóan az év végén indulhat a munka.

Fábián István, a DE TEK elnöke elmondta: a program célja, hogy kreatív, magas hozzáadott értékkel dolgozó iparágakban kezdő cégeknek alakítsanak ki kedvező környezetet, hogy azok megerősödhessenek, és később az egyetemi tudásbázis felvevőpiacai legyenek. Lehetséges terület például a mobilfejlesztés, az intelligens chipkártyák, vagy a térinformatikai rendszerek fejlesztése. Szakmailag a DE áll a projekt mögött, illetve egy egyetemi épület felújítása után a kezdő telephelyet is az intézmény biztosítja az újonnan létrejövő úgynevezett start-up, illetve spin-off cégeknek - fejtette ki.

Az elnök rámutatott: a kis- és középvállalkozásokkal hatékonyan lehet megjelenni a piacon, az egyetemi hallgatóknak pedig lehetőségük lesz tudásukat kamatoztatni, illetve a diplomájuk megszerzése után azoknál a cégeknél dolgozni, amelyek az inkubátorházból megerősödve kerülnek ki. Az inkubátorházban a 2-3 munkatárssal induló cégek kezdeti tevékenységükhöz kedvezményesen juthatnak telephelyhez, eszközökhöz, jogi és egyéb szolgáltatásokhoz, illetve jó lehetőség nyílik számukra üzleti és tudományos kapcsolataik kialakítására, bővítésére. Ez a projekt a kis- és közepes vállalkozói szektor és a kutatás-fejlesztés megerősödését szolgálja a jövőben, segítségével hatékonyan, a gyakorlatban is tud hasznosulni az egyetemi tudásbázis - magyarázta.

A projekt hátteréről szólva Fábián István elmondta: még 2005-ben, a pólusváros koncepció keretében végeztek ezzel kapcsolatban piacfelmérést, hiszen az akkori terv kiemelt szerepet juttatott volna az egyetemnek. Ez után hozták létre a Debreceni Infopark (DIP) Kft.-t, amelynek feladata szakmai projektek szervezése, a cégek betelepítése. A DIP Kft. 100 százalékosan a DE tulajdona. Az inkubátorház a Kassai úti egyetemi campuson, a volt angol tanárképző épület teljes felújításával jön létre, ahol a betelepülő cégek mellett oktatási tér is helyet kap. Az ingatlanfejlesztés mellett az eszközbeszerzés, és minden egyéb kiegészítő beruházás végeztével 1200 négyzetméter felületen kezdhetik meg a munkát a cégek, várhatóan az év végén - ismertette.

Fábián István egyelőre nem kívánta megbecsülni, hogy hány vállalkozás indulhat az év végi átadást követően, sem azt, hogy hány kutatót és egyéb munkatársat foglalkoztathatnak itt. Sok függ a folyamatosan változó piaci viszonyoktól és a gazdasági válság is érezteti hatását a k+f szektorban - tette hozzá. A projekt teljes költsége 835 millió forint, ennek 50 százalékára nyertek támogatást az Észak-alföldi Operatív Program pályázatán. A mintegy 250 millió forintos ingatlanfejlesztés önrészét az egyetem állja, a fennmaradó részt pedig hat nagyobb informatikai cég fizeti. Ezek a cégek nem települnek be, hanem a kezdő vállalkozásoktól veszik át az újonnan kifejlesztett termékeket, esetleg a szakembereket - fogalmazott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!