SG.hu·

Összeomlik a PC-piac

Minden idők legnagyobb arányú visszaesésére számíthat idén a személyi számítógépek piaca - jelentette a tekintélyes ágazati kutatócég, a Gartner.

A Gartner várakozásai szerint 2009-ben 257 millió PC-t adnak majd el szerte a világon, ez 11,9 százalékkal kevesebb a 2008. évinél. A zuhanás mértéke ezzel bő háromszorosa lenne a 2002-esnek: akkor 3,2 százalékkal zsugorodott a világ PC-piaca - eddig az volt az egyetlen év, amely nem hozott növekedést az ágazatban.A visszaesés nagyon meredeken indult be - idézte a jelentést a BBC - , hiszen például Európában a tavalyi harmadik negyedévben még 20 százalékkal nőttek az eladások, a negyedik negyedévben viszont ez 4 százalékra apadt (pedig ez épp a karácsony időszaka).

2001-2002-ben elsősorban a vállalati kereslet szűkülését szenvedte meg a PC-ágazat - emlékeztetett a Gartner vezető elemzője, Ranjit Atwal - , most viszont mind a cégek, mind a magánszemélyek várhatóan kevesebb új gépet vesznek majd, tovább használják a régieket a szokásosnál. Egyes szegmensekben ugyan komoly növekedés valószínű, de ez nem tudja majd ellensúlyozni a romlás egészét: a mini laptopok és a netbookok eladása hiába ível majd föl várhatóan 80 százalékkal az idén, ezek csak 8 százalékkal részesednek a globális piacból.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Taybore2009. 03. 11.. 14:30||#11
Nem kell rögtön "nagyokosozni". Mindenhol válság van, mindenhol szûnnek meg munkahelyek és senki nem örül neki. De, hogy a PC nem fejlõdik? Hát azért olvasgatok néha-néha technikai jellegû híreket és én azt látom, hogy a fejlõdés nem állt meg, még csak nem is lassult. Csak nem a mi pénztárcánkhoz igazodnak az árak. A VGA-k és a CPU-k fejlesztése úgy el van szállva, hogy a tavalyi csúcsgépnél, ma már kétszer jobb/gyorsabb/nagyobb van.
© Gaboca762009. 03. 05.. 18:36||#10
Csak ezzel az a baj a visszaesés nem csak ezzel jár, na bum kevesebbet adnak el belõle hanem hogy munkahelyek szûnnek meg családok mennek tönkre és persze nem fejlõdik a pc…azért gondolkozatok mielõtt össze vissza beszéltek. Én ennek egyáltalán nem örülök nagyokosok, ti örültök neki?<#gonosz3>
© USAMEN POWER2009. 03. 04.. 16:25||#9
Jaja így van ! De ha van egy olyan gépem amivel teljesen megvagyok elégedve, nem fogok újat venni mert már van jobb is, meghogy a PC-piac bevételeit növeljem.
Max idõközönként veszek egy-két új alkatrész, azt csá.
© Taybore2009. 03. 04.. 10:49||#8
Az összeomlás szó azért egy kicsit erõsnek tûnik. Odébb van még az... A visszaesés meg azt jelenti, hogy nem adnak el annyit mint korábban. De azért adnak el bõven 😊
© Vorpal2009. 03. 03.. 19:30||#7
Ha kiszámoljuk - a válságon kívül is körülbelül havonta 20e és mínusz Ft ot amortizálódik egy nagyon jó gép - na ezt bõven ki is termeli, ha dolgoznak vele.

Ha ezt vesszük alapul - nem is olyan nagy érvágás ez a fejlõdés.
© zola20002009. 03. 03.. 19:10||#6
Részemrõl 2001 óta omlik, akkor vettem utoljára új gépet. Mondjuk nyugaton a legtöbb ember notebookot vesz, de elvileg minden harmadik eladott pc netbook, amin játszani lehetetlen, max flash/régebbi játékok, és a konolpiac a válság ellenére is növekszik, sõt pont a válság miatt (olcsóbb mint egy komoly gamer pc).
© Troll2009. 03. 03.. 17:10||#5
Hát ha ez összeomlás...
Részemrõl már három éve omlik, azóta nem költöttem számítógépre.

Lehet hogy most rájönnek, hogy az eszméletlen túlfogyasztás nem tartható.
© Narxis2009. 03. 03.. 15:07||#4
Nem lincsellek, én is örülök ha nem cserélik havonta a hardvereket.
© daswalker2009. 03. 03.. 14:10||#3
Lincseljetek meg, de én örülök neki, ha nem jön ki pár havonta egy totál új technológiát használó VGA széria, nem nõ a CPU-k átlag magszáma minden évben a duplájára és nem kell minden évben megkétszerezni a RAM-ot, ha normálisan szeretnék dolgozni a gépen (konkrétan videóvágásra-konvertálásra-grafikázásra használom fõleg a gépet).

Enyhén szólva marhára irritál, hogy az alig több mint 1 éve megvett, akkoriban a csúcskategóriához közelítõ gépemben kicsit kevés a RAM, a CPU csak átlagos, a VGA pedig egyenesen elavult...
Bezzeg az elõzõ CPU-m 4 évig bírta minden kín nélkül.
© entreri2009. 03. 03.. 13:58||#2
Egy ideje már ott járunk, hogy nem kell mindig új gépet venni. Én egy éve fejlesztettem, jó darabig nem fogok. Általános használatra tökéletesen elég évekig egy mai középkategóriás PC is. A hardcore játékosok fejlesztenek, mások vesznek egy konzolt amit évekig nem kell lecserélni. A cégeknél leépítések vannak, valószínûleg nem a gépparkot fogják fejleszteni. Szóval ez van.