SG.hu

Egyre több fényképezőgép kel el, más IT-termékek visszaestek

A GfK Hungária piackutató intézet jelentése szerint 2008-ban is folytatódott a visszaesés a tartós fogyasztási cikkek piacán, a négy fő szektor közül egyedül a fotó szektor tudott növekedni.

A piac 2007 végi megtorpanása után a csökkenő tendencia változatlan maradt a tavalyi évben, sem értékben, sem a forgalom volumenében nem érte el a 2007-es évit. A gazdasági válság kezdetén a karácsonyi időszak forgalma is elmaradt a megelőző év november-decemberében mért eredményektől. A barna-, fehér-, és szürke áruk piaca 2008-ban közel 330 milliárd forintos forgalmat realizált. Az elmúlt évben négy fő szektor közül egyedül a fotó szektor nőtt a digitális fényképezőgépek és a digitális fotókeretek növekedésének köszönhetően.

A GfK Hungária Piackutató Intézet Kereskedelem és Technológia területe a tartós fogyasztási cikkek piacán 5 szektoron belül 54 árucsoport kiskereskedelmi forgalmának alakulását kíséri folyamatosan figyelemmel az adott szektorra jellemző disztribúciós csatornákban. Több éve vizsgálja a szórakoztató elektronikai- (az írható médiákkal együtt) és fotó termékeket (barnaáruk) a háztartási kis- és nagygépeket (fehéráruk), illetve 2007-től kezdve az IT-piacot (szürkeáruk). A barna-, fehér-, és szürkeáruk piaca 2008-ban közel 330 milliárd forintos forgalmat realizált, amely ugyan nem fedi le teljesen ezt a piacot, de a lehető legjobban megközelíti azt.

Az adatok alapján elmondható, hogy 2008 nem volt könnyű év a kereskedelemben. A tartós fogyasztási cikkek iránti kereslet már a 2007-es év vége felé megtorpant olyannyira, hogy a 2007-es decemberi forgalom nem érte el a 2006-ik évit, és ez a tendencia változatlan maradt. A kereskedelem koncentrációja is folytatódott. Egyes multinacionális láncok további üzleteket nyitottak, ugyanakkor a tavalyi év folyamán fokozatosan megszűnt több, elektronikai termékeket forgalmazó hálózat. Így a koncentráció és a piaci verseny a kereskedők és gyártók között a karácsonyi időszakra felerősödött.

Az eredmények szerint a 2008-as év sem értékben, sem forgalomban nem érte el a 2007-ik évit. Ezen túlmenően az elmúlt karácsonyi időszak (2008. november-december) forgalmát tekintve az öt szektor együttesen értékben 15,2 százalékkal maradt el 2007-es eredményektől.

Az IT-szektor esetében a hordozható számítógépek (notebookok) dinamikusan növekedtek a 2008-as évben, amelyben nagy szerepet játszott a netbookok megjelenése, viszont a karácsonyi időszakban ez a termékcsoport közel 35 százalékkal visszaesett a 2007-es november-decemberi időszakhoz képest. Ennek oka az erőteljes árerózió, illetve a válság kirobbanása utáni közel 20 százalékos volumenben bekövetkezett forgalomcsökkenés.

A tartós fogyasztási cikkek további négy fő szektora közül éves szinten egyedül a fotó szektor növekedett, köszönhetően a digitális fényképezőgépek és a digitális fotókeretek növekedésének, ellenben itt volt a legnagyobb az árcsökkenés. A szórakoztató elektronikai és háztartási gépek (fehér áruk) területén már közel sem ilyen kedvező a kép, viszont az átlagár-változás sem volt olyan nagymértékű. A 2008. évben síkképernyős televíziókból (LCD, plazma), digitális műholdvevő egységekből, MP4-lejátszókból, autó navigációkból, hajformázókból, konyhai robotgépekből, vízforralókból és szárítógépekből (bár ez utóbbi esetben nagyon alacsony darabszámról van szó) tudtak az előző évhez képest nagyobb volumeneket értékesíteni.

Azonban az erős áreróziónak köszönhetően a hordozható autó navigációk, valamint az MP4-lejátszók árucsoportja értékben már csökkenő tendenciát mutat 2007-hez képest. A többi árucsoport esetében az árcsökkenés mellett a termékcsoportok szerkezeti vagy a márkák minőségbeli változása miatt értékben nem következett be csökkenés, sőt a már említett háztartási kisgépek esetében pedig felülmúlta a darabszámos növekedést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!