SG.hu

Szerverpark nyílt az Atheneum nyomda helyén

1,5 milliárd forintos beruházással mindössze öt hónap alatt egy új, a nemzetközi szabványoknak is megfelelő szerverpark jött létre az egykori Atheneum nyomda volt épületkomplexumában.

A cég közleménye szerint a szerverpark a méreteit tekintve a hazai szerverparkok második legnagyobbika, valamint árnyékolt gépterem kategóriában a Dataneum egyedülálló és jelenleg a legnagyobb. A beruházó a kanadai-magyar tulajdonú Central European Capital Co., a Közép-Európai Tőkebefektetési Kft. (C.E.C.C.). A 2008 decemberében megindult beruházás eredményeképpen 2009 márciusában már be is költözhetett az első bérlő, az Invitel Zrt., mely saját szervereket is telepített a kőbányai épületbe.

Az Atheneum Zrt. Kozma utcai nyomdájában 2008 szeptemberében nyomtatták az utolsó újságot. A Guttenberg-galaxis szellemisége azonban nem szűnik meg az épületben, hiszen továbbra is adatok, szórakoztató tartalmak és szolgáltató alkalmazások futnak a nyomdagépek helyét átvevő szervereken - így digitális formában folytatódik a "betűfolyam". A C.E.C.C. stílusosan az új szerverparknak a Dataneum nevet adta.

A beruházó 10 + 10 évre bérel mintegy 15 000 négyzetméter területet az Athenaeum Zrt.-től, valamint opcióval is rendelkezik az egész komplexum megvásárlására. "Manapság világszerte több mint 30 millió szerver áll üzemben, ám ez a szám egy-két éven belül másfélszeresére fog emelkedni és reményeink szerint ez a tendencia Magyarországra is jellemző lesz" - indokolja Ágoston Attila, a beruházást elindító vállalkozás ügyvezető igazgatója, hogy miért az infokommunikációs infrastruktúra megvalósításában látták a legnagyobb fantáziát.

A teljes komplexum mintegy 105 000 négyezetméter területen fekszik, amelyből jelenleg 15 000 négyezetméter áll rendelkezésre a géptermi szolgáltatást igénybe vevő bérlők számára, mely terület tovább bővíthető. Az ipari célokra készült épület további előnye, hogy a területek könnyen leválaszthatóak, így az egyes bérlők által használt helyiségek teljesen elkülöníthetők. A géptermi területek minimális belmagassága 4,5 méter, a födémek terhelhetősége meghaladja a 2 tonnát négyzetméterenként. A szerverek biztonságos üzemeltetéséhez természetesen megfelelő áramellátás is szükséges, amelyet a Dataneum saját redundáns 10 kV-os betáplálással, és saját transzformátorokkal biztosít. Igény esetén akár egy 5 MW teljesítményű gázüzemű mini-erőmű is kiépíthető a területen.

Fontos még megemlíteni, hogy a Dataneum bérlői, a helyszín jó földrajzi adottságainak köszönhetően, egyszerűen kapcsolódhatnak a hazai és a nemzetközi szélessávú hálózatok gerincvezetékeihez. "Átlagosan egy, a felhasználó igényeinek teljes egészében megfelelő adatközpont megvalósítása a tervezéstől függően 6-8 hónapot vesz igénybe, mivel a meglévő infrastruktúrát szakembereink jól ismerik, így csak a bérlő igényeire kell összpontosítaniuk" - mondja Ágoston Attila.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • morden #1
    Végre egy szép példa az előremutató fejlesztéseknek, sajnálom a nyomdát, dolgoztam is ott, de tényleg hű marad a szellemiségéhez.