SG.hu·

Díjat kaptak az e-mail és a mobiltelefon feltalálói

Korszakunk legnagyobb technológiai újításáért Asztúria hercege-díjat kapott két amerikai mérnök, Raymond Samuel Tomlinson, az elektronikus levél (e-mail), és Martin Cooper, a mobiltelefon feltalálója.

A zsűri kiemelte, hogy mindkét műszaki vívmány az emberek közötti kommunikációt forradalmasította, ezenkívül kulcsfontosságú eszközök az ENSZ által az ezredfordulóra kitűzött fejlesztési célok eléréséhez. Az 1928-as születésű Martin Cooper 1954-től mérnökként dolgozott a Motorola cégnél, és itt kezdett hozzá a rendőrség számára a hordozható telefonok kifejlesztéséhez. 1973. április 3-án indították az első hívást az első mobilnak nevezett telefonról.

Az 1941-ben született Raymond Tomlinson 1967-ben kezdett a Bolt Beranek and Newman cégnél dolgozni, amely részt vett az amerikai védelmi hivatal ARPA-hálózatának kifejlesztésében - ennek keretében a számítógépes adatfeldolgozás és az adattárolás decentralizálásához számítógépeket próbáltak meg összekapcsolni telefonnal. Tomlinson főnökei tudta nélkül, titokban dolgozott, és 1971-ben sikerült üzenetet váltania több számítógép között, és ekkor kezdte használni a @ jelet, hogy elválassza a címzett nevét a kiszolgálótól.

A találmányok kifejlesztésében meghatározó szerepet játszó két mérnök elismerését több Nobel-díjas is támogatta. Tomlinson e-mailben is megköszönte az Asztúria hercege-díj Alapítványnak a spanyol trónörökös titulusáról elnevezett kitüntetést. Az elismerést spanyol Nobel-díjként is emlegetik.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© krajcsovszkig2009. 06. 19.. 12:35||#2
Az e-mailt nem kemény János György találta fel?
© gz82009. 06. 18.. 20:55||#1
Nagyon helyes! <#eljen>

A tény, hogy "Tomlinson fõnökei tudta nélkül, titokban dolgozott" mutat valamit abból az elõrelátásból/tapasztalatból, hogy a jó dolgokat legfeljebb a megbízható munkatársak orrára érdemes kötni, mert a fõnök általában csak elb...ni tud <#zavart2>