MTI

Újraindul a külügyminisztérium vizsgálata Clinton e-mailjei ügyében

Újraindítja az amerikai külügyminisztérium belső vizsgálatát Hillary Clinton volt külügyminiszter és munkatársai e-mail-botrányának ügyében - jelentette be a külügyi szóvivő.

John Kirby, a külügyminisztérium szóvivője közleményben jelentette be: a tárca újrakezdi a belső vizsgálatot annak megállapítására, hogy Hillary Clinton és legfontosabb munkatársai hanyagul kezelték-e a titkosított információkat Clinton külügyminisztersége idején. A külügyminisztériumban a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) bűnügyi nyomozásával egyidejűleg szintén folyt belső vizsgálat, de a minisztérium ezt az idén áprilisban, éppen az FBI nyomozására hivatkozva, felfüggesztette. Most viszont, hogy az igazságügyi minisztérium úgy döntött, nem emel vádat a volt külügyminiszter ellen, a külügyminisztérium újraindítja belső vizsgálatát.

John Kirby nem jelölt meg pontos dátumot a vizsgálat befejezésére. "Igyekszünk a lehető leggyorsabban lezárni, de nem kényszerítünk magunkra pontos dátumot" - fogalmazott. Hozzátette, hogy a minisztérium a lehetőségekhez képest a legátláthatóbban kíván foglalkozni az üggyel. Kirby ugyanakkor közölte: egyes volt külügyi tisztségviselők "adminisztratív szankciók" elé néznek. Ennek részleteiről azonban szintén nem adott tájékoztatást.

Az ABC televízió és a Politico című lap értesülései szerint a szankciók érinthetik Huma Abedint, Clinton legközelebbi munkatársát és Jake Sullivan biztonságpolitikai tanácsadót, akit a demokraták várható elnökjelöltje - megválasztása esetén - nemzetbiztonsági tanácsadónak szánna.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    Érdekes, hogy mindenezek ellenére nem léptetik vissza...