Gyurkity Péter

Az első kép a Dell okostelefonjáról

Kiszivárgott az internetre az első kép a Dell által fejlesztett okostelefonról - a számítógépgyártó beszállna a szegmensbe, mégpedig egy Android alapú megoldással. A részletekről hallgatnak.

Az Engadget oldalán bukkant fel az első kép, amelyen a teljes készülék látható szemből. A felvétel alapján egyelőre annyit tudni, hogy az érintőképernyőn lesz a hangsúly, a legtöbb elemző pedig többnyire egyetért abban, hogy a hardveres specifikációt illetően nem számíthatunk nagy újdonságokra.

A problémát ezen a téren jelenleg az jelenti, hogy a Dell továbbra is mélyen hallgat a részletekről, így semmilyen érdekes adatot nem árultak el a készülő okostelefonnal kapcsolatban. Valószínűnek tűnik azonban, hogy itt elsősorban főbb vetélytársaira fog hasonlítani a fejlesztés, és mivel a gyártó kifejezetten az iPhone, a Pre, valamint a G1 készülékek ellenében indítja el saját változatát, ezen megoldásokhoz hasonló összeállításra számíthatunk.

Azt sem tudni, hogy mely telekommunikációs cégek tesznek majd ajánlatot a forgalmazásra, bár az is felmerült lehetőségként, hogy a Dell egy általános jellegű GSM-készülékként dobná piacra a telefont, amely minden ilyen hálózatban gond nélkül működne.

Azt mindenesetre biztosra veszik a területtel foglalkozó szakértők, hogy a szoftveres háttérrel nem lesz gond. A megoldás erős pillérekre épül, hiszen az Android operációs rendszer (amely a legvalószínűbb választást jelenti a cég esetében) egyre jobban elterjed a szegmensben, a Dell pedig a maga részéről kiterjedt tapasztalatokra támaszkodhat. Így nem kell attól tartani, hogy túlzottan egyszerű kezelőfelülettel, vagy szegényes szoftveres kínálattal találkozunk majd, bár erről szintén nem szivárgott ki semmilyen információ a gyártó háza tájáról.

A jól értesültek szerint a Dell még az év vége előtt piacra dobja majd az okostelefont, kellő mértékű felhajtás kíséretében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • chuky123 #7
    És mien homályos ez a kép akár Fake is lehet
  • Inquisitor #6
    Ja igen, ha az Asus, Acer, GigaByte, ECS!, Foxconn gyárt mobilt, akkor az sem mellékes, hiszen ők se kimondottan telefonos cégek.
  • Inquisitor #5
    Évek óta tervezték, hogy csinálnak ilyet. Illetve volt elmúlt pár évben nem egy megtervezett készülékük is, de eddig nem tartották elég jó biznicnek. Na most az Android piaca várhatóan elég nagy bummra képes, amibe megérte nekik belépni. Nézd meg a Motorolát, csórikáim annyira ebül állnak, hogy most ők is Androidra gyúrnak, de ha nem jön be nekik ...
  • roliika #4
    Look Cat...tédd idé á kézéd és koncéntrál érősén...kiábáld á féjédbén...ákárd!
  • Cat #3
    Mindemellett a világ vezető számítógépgyártójáról van szó, azaz megvan a piaci ereje és a tőkéje, hogy egy jó telefont dobjon piacra, olcsón, csak akarnia kell.
  • tyuklepes #2
    Egy dolog hogy igazad van (ráadásul egy ilyen ronda készülékről) más hogy az érdeklődő, de kevésbé búvárok, mint én akár most hallhattak először arról, hogy egyáltalán lesz Dell okostelefon ...
  • torcipepe #1
    grat! egy oldalt írni a semmiről szép teljesítmény