MTI

Markológépet vett a neten egy hároméves kislány

Markológépet vett egy 3 éves kislány Új-Zélandon az interneten.

Az otthoni számítógépen előbb a gyerek anyukája vásárolt internetes árverésen több apró játékot, aztán a gyerek vett, de ő csak egyvalamit, viszont jó nagyot és nem játékot. A markológép ára 12 300 dollár - 2,7 millió forint.

Az anyuka és apuka már jóízűen aludtak, miközben kis üzletasszonykájuk pár egérkattintással nyélbe ütötte a boltot. Anyja csak reggel értesült arról, hogy álmában vett egy földmarkolót 20 ezer új-zélandi dollárért. Villanypostaládájában már várta a gratuláció az aukció szervezőjétől.

"Úgy véljük, szeretni fogja ezt a markolót" - írta az árverő. Tévedett. Az anyuka nem örült az alkalmi vételnek, nincs igazán szüksége markológépre, és már első látásra sem szerette meg a nyakába szakadt monstrumot. Először azt hitte, hogy játékgépet vett, és már annak sem tudott örülni.

Telefonált az aukció szervezőjének és elmagyarázta, hogy lánykája "markolt nagyot". A cég megértő volt, a markolót újra árverésre bocsátja, az eladónak pedig megtéríti eddigi aukciós kiadásait.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Abysmal #7
    Mondjuk ez is érdekes, anyuka és apuka aludtak és hagyták a 3 éves gyereket a gép előtt játszani, 3 éves, ágyba kellett volna dugni, nem?
  • nickwearby #6
    minden vásárlás után ki kell jelentkezni,
    még akkor is ,ha nincs kisgyerek,

    és akkor nem fordul elő ilyen gubanc...

    De ennyi esze úgy tűnik , nincs....
  • globint #5
    Nem kell ahhoz net, hogy a kis gyerkő vásároljon nagyot.
    Nekem a kislányom az újságból akart rendelni száz kislibát, csak a 06 előszámot nem tárcsázta. Az történt, hogy az újságban úgy volt írva, hogy ingyen házhoz viszik....., a lányunk meg azt gondolta, hogy a liba van ingyen...., aztán mi meg arra figyeltünk fel, hogy az egyik újsághirdetés be van karikázva! Akkor még csak 6 éves volt a kislányunk, ennek 7 éve. Ma már tudja, hogy a 06 előszámot is tárcsázni kell, de azt is tudja, hogy ha valamit ingyen a házhoz szállítanak, az attól még pénzbe kerül....
  • cateran #4
    Nem semmi..ilyen nyiltan felvállani,hogy a 3 éves lányuknak több esze van,mint a nekik...hát gratta.....
  • Sir Ny #3
  • runny #2
    Akkor ezért nem tudtam megvenni! :D
  • FoodLFG #1