Kruza Richárd

Epson Print Akadémia indul

A tintasugaras technológia sokat fejlődött és sok lehetőséget rejt magában, de csak annak a felhasználónak, aki megfelelő szakmai ismerettel rendelkezik.

Az Epson sajtótájékoztatón jelentette be az Adobe-val, az Apple-al, a Datacolor-al és a Nikon-al karöltve létrehozott kezdeményezését, melynek célja, hogy komplex tudásanyagot adjon át fotósoknak, grafikusoknak, művészeknek a digitális képalkotás teljes folyamatával kapcsolatban.

Ennek legfontosabb állomása maga a végeredmény, tehát a minőségi nyomat. Az elhangzottak szerint erre azért van szükség, mert az utóbbi években a tintasugaras technológia olyan mértékű fejlődésen ment keresztül, ami már elérhetővé tette a professzionális nyomtatás lehetőségét a szaküzletekben kapható eszközökkel.

Az előadáson kiderült, hogy a technikai eszközök megvásárlása önmagában nem elegendő a sikerhez, mivel ezek fejlődése sokféle változást hozott létre, és ebben a témakörben sok tévhit és dezinformáció van a köztudatban, még szakmai körökben is. Annak érdekében viszont, hogy teljes legyen a siker, tehát a birtokunkban lévő eszközlánc a megfelelő minőséget produkálja, a képalkotás minden egyes fázisában megfelelő ismeretek szükségesek.

Amennyiben ez az ismeret hiányos, a felhasználónak szakmai segítségért kell folyamodnia, ami körülményes és költséges, ellenkező esetben a végeredmény, tehát a kinyomtatott anyag minősége, alulmarad a kívánt szinthez képest.

A program célja tehát az, hogy a gyártók szakemberei segítségével a résztvevők megismerkedjenek a digitális fotográfiai munkafolyamat minden egyes lépésével, a felhasznált legújabb professzionális eszközökkel, anyagokkal és technológiákkal.

A kurzus áttekintést ad a témakör elméleti kérdéseiről és az eszközök gyakorlati alkalmazásáról, illetve azok együttműködéséről.

A résztvevők számára a kurzus elvégzésével nem zárul le az Epson Print Akadémia, mivel a program honlapján való regisztrálás után hosszabb távon további információk birtokába juthatnak, valamint a középtávú tervek között szerepel az Epson Print Akadémia Klub létrehozása is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pasi29uk #2
    A nyomtató szerverek, Rip programok, a Maci és Win környezet eltérő tulajdonsági... Gondolok a jóval több 10.000 pixel széles és sokszorta hosszabb állományok kezelése (ne álljon le a nyomtatás három méter után), a menetközbeni festék utántöltés, utólagos média visszafűzés és második nyomat pozícionálás...
    Kíváncsi vagyok, hogy kik adják a nevüket hozzá...
  • pasi29uk #1
    Egy napos akadémia.... még tanfolyamnak sem nevezném. :D

    Régebben egy Magyaroszági Canon kisker/nagyker/szakszervíz cégnél dolgoztam, ahol mindezekre (Akadémián megfogalmazott tudásanyag) szükség volt.
    Viszont van egy nagyon fontos különbség... kérdésere INGYEN és SZAKSZERŰ választ kaptam a color menedzsmenttöl a szinprofilokig a fent említett cég direkt erre szakosodott szakembereitől. (Köszönet érte)

    Ha valaki grafikus létére nem ismeri azt a programot amit használ, az ne itt keresgéljen infót, hanem menjen és a tudását alapozza egy "grafikust képző" tanfolyamra...

    Egy nap alatt ki van zárva, hogy használható tudásra tegyen valaki szert 18e Ft ért. Csak a nyomathordozók megismerése majd a pigment-oldószeres nyomatok összehasonítása több mint egy nap!!! És akkor nem beszéltem a kalibrálásról, a speciális nyomathordozók által nyújtott lehetőségek megismerése (átlátszó vinylre nyomtatok tükörben, majd körbevágatom a nyomtatóval...) és az ilyen apróságok.

    Szumma: Miért adja az Epson a nevét egy ilyen gagyi mutatványhoz?