Napi Online

Reding kiállt az NHH elnöke mellett

A tényeknek és az eredményeknek kell beszélniük a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) tevékenységéről - jelentette ki Pataki Dániel, az NHH elnöke kedden Viviane Redinggel közös brüsszeli sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban, hogy a közelmúltban a hatóság tevékenységét bíráló írások jelentek meg a magyar sajtóban.

Nem szeretném védeni az NHH-t és személyemet, abban bízom, hogy a tények, az eredmények beszélnek helyettünk - mondta Pataki Dániel az újságíróknak, de ezen túlmenően nem kívánta kommentálni a cikkeket. Kiemelte: a hivatal elmúlt öt és fél éves munkájának elismerését jelzi az a tény is, hogy tavaly a magyar hatóság, illetve annak vezetője tölthette be az Európai Hírközlési Szövetségek Csoportjának (ERG) elnöki tisztét, idén pedig ő vezeti az Európai Frekvenciagazdálkodási Szervezetek (RSPG) csoportját.

Méltatta Pataki Dániel nemzetközi tevékenységét Viviane Reding, az Európai Bizottság távközlési felelőse is. Közleményében a biztos így írt: "Pataki úr az európai szabályozó hatóságok csoportjának élén bizonyságát tette diplomáciai érzékének, gondoskodva arról, hogy az egész Európai Unióban sikereket érjünk el a tisztességes versenyt, a hatékony szabályozást, valamint a fogyasztóknak nyújtott kézzelfogható előnyöket illetően. Pataki úrnak erőt és szerencsét kívánok további munkájához. Komoly szaktudását, nemzetközi tapasztalatát és független személyiségét figyelembe véve bízom benne, hogy ezen a döntő fontosságú politikai területen az európai rádióspektrum-szabályozó hatóságok nevében olyan határozott és előremutató koncepciónak sikerül érvényt szereznie Európában, amely a valós versenyt, a gazdasági növekedést és a fogyasztók érdekét tartja szem előtt."

Közös sajtótájékoztatójukon Reding azt is elmondta: mióta Pataki az ERG elnöke, a csoport fontos tényezője lett az európai stratégiaalkotásnak az ágazatban. A magyar elnök érdeme például, hogy - most először az uniós együttműködés során - sikerült egységes álláspontot alkotni valamennyi szabályozó hatóság között a barangolás (több országot érintő mobiltelefonálás, roaming) témájában. - Ugyanilyen teljesítményre van szükség most a nemzetközi frekvenciahatóságok között is, és Pataki Dániel előző tisztségében szerzett tapasztalatai alapján nagyon hiszek ebben - mondta Reding.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!