Gyurkity Péter

A Warner becseréli saját HD DVD kiadványait

A stúdió új akciója keretében mindössze 5 dollárért cseréli ki a korábban piacra dobott HD DVD tartalmakat azok Blu-ray korongokon érkező megfelelőire - a kritikusok szerint egyszerű rablásról van szó.

A Warner a Red2Blu névre keresztelt akciót egy külön internetes oldalon tette elérhetővé, ahol a vásárlók tájékozódhatnak az ajánlat részleteiről. A becserélés ugyanis nem ingyenes, emellett pedig további korlátozásokat léptettek életbe, így a túl korán váltók nem élhetnek vissza a nyilván korlátozott időtartamú kedvezménnyel. Mindazonáltal igen kedvezményes áron vehetik igénybe a szolgáltatást, így sokan üdvözlik a cég lépését.

A Warner az alábbi feltételek mentén tette elérhetővé az akciót: a meglévő 128 különböző HD DVD kiadvány tulajdonosai az adott film borítóját, valamint 5 dollárt kötelesek beküldeni, ezért pedig megkapják az alkotás Blu-ray korongon megjelenő változatát. Minden vásárló legfeljebb 25 kiadvány esetében veheti igénybe a szolgáltatást, így tehát összesen 125 dollárba kerül a meglévő gyűjtemény csaknem teljes lecserélése. A stúdió részéről akár egyfajta bocsánatkérésnek, a vásárlók megkövetésének is felfogható a lépés, hiszen a kedvező árral azok hibáját szeretnék helyrehozni, akik még a formátumháború vége előtt tettek a rossz lóra.

Mások viszont nem igazán örülnek az ajánlatnak, kiemelve, hogy (amint azt a Warner oldala is megjegyzi) a Blu-ray változatok minőségben semmilyen előrelépést nem jelentenek a HD DVD példányokhoz képest, sőt egyes esetekben még akár rosszabb felbontással érkeznek. A vásárlók részéről tehát úgy is felfogható az akció, hogy a semmiért fizetnek 5 dollárt - igaz, hogy így tulajdonképpen egy biztonsági másolathoz jutnak, amely mögött ugyanakkor megtalálható a nyertes formátum.

Azt még nem tudni, hogy a többi, eredetileg a HD DVD formátumot támogató stúdió készül-e hasonló akciókkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CybeRick #5
    Rablás? "az adott film borítóját, valamint 5 dollárt kötelesek beküldeni, ezért pedig megkapják az alkotás Blu-ray korongon megjelenő változatát." Megmarad mindkét példány. Nem rossz üzleti fogás, de a vásárlók is olcsóbban juthatnak a nyertes formátumhoz, mintha meg akarnák venni még egyszer. Ha már a HD dvd lejátszójuk megadja magát, nehéz lesz pótolni, és mehet a kukába a gyűjtemény.
  • cateran #4
    Ne lottózz....a VHS mögött a JVC állt, a Sony a Betamaxot támogatta...
  • Julius Caesar #3
    sztem is korrekt ajánlat. meg nem is köteles visszavinni, szóval nem volt szerencséje. ez legyen a legnagyobb gondja.

    ui: én a BD-re tettem volna (ha kelett volna vennem) mert ami mögött a sony áll (ld vhs) az jó esélyekkel indul, főleg ilyen TV/mozi/adathotdozó téren. amúgy kb mindkettőt ugyanolyan érdektelennek tartottam.
  • Cat 02 #2
    *$6.95 shipping & handling on each order within the Continental US, $8.95 per order within
    Hawaii, Alaska and Puerto Rico (plus applicable taxes). Certain restrictions apply

    hehe
  • xNoodlex #1
    Hülye aki azt várja, hogy cseréljék be neki ingyen. Fogadja el, hogy rossz lóra tett és örüljön, hogy viszonylag olcsón kijavíthatja a hibáját. Ez így korrekt.