Gyurkity Péter

Elkészült a Bluetooth 3.0

A korábbi híreknek megfelelően ismertették a szabvány harmadik generációjának technikai részleteit. Nagyobb sebességet, valamint kedvezőbb fogyasztást kapunk, teljes mértékű kompatibilitással.

Ahogy azt korábban jeleztük, a szabvány fejlesztését végző Bluteootth SIG közölte a végleges verzió részleteit, amelyből megtudhatjuk, hogy pontosan mit is várhatunk az új generációtól. A hivatalos dokumentációból kiderül hogy a Bluetooth 3.0 egészen pontosan 24 Mbps-os adatátviteli sebességet nyújt, minden tekintetben kompatibilis közvetlen elődjével, emellett pedig a fogyasztási adatokat is kedvező szinten tartja.

A Personal Area Network (PAN) technológiát jelenleg használó eszközök többnyire a Bluetooth 2.1+EDR verziót alkalmazzák, amely 3 Mbps-os sebességével nem nyújt elképesztő iramot. Elsősorban ezen szerettek volna változtatni az illetékesek, ezt pedig a 802.11 vezetéknélküli szabványból átemelt Protocol Adaptation Layer (PAL) valósítja meg, amely eddig a Wi-Fi megoldásokban teljesített szolgálatot. A két platform ötvözésével sikerült elérni a 24 Mbps-os sebességet, miközben egyáltalán nem változott a különböző eszközök közötti kapcsolat kialakításának módja. Ezzel a kompatibilis eszközök végre kellemes iramban cserélhetik ki a különböző tartalmakat.

A sebesség növelése mellett a visszafelé történő kompatibilitás volt még kiemelt szempont, ezt pedig szintén megtartották - a szabvány korábbi verzióit használóknak minden külön beállítás nélkül rendelkezésükre áll majd a Bluetooth 2.1, amely természetesen továbbra is alacsonyabb sebességet nyújt majd. A beépített energiatakarékossági megoldásnak köszönhetően pedig attól sem kell tartanunk, hogy a szabvány étvágya megugrik - bár pontos adatokkal nem szolgáltak ezzel kapcsolatban, azt leszögezték, hogy még a nagyobb sebesség ellenére sem tapasztalunk majd jelentős változást, amely nyilván jól jön majd a hordozható készülékeknél.

Érdemes megjegyezni, hogy a Sony és több partnere (jelenleg 18 különböző cég) a TransferJet névre keresztelt rivális technológián dolgozik, amely 375 Mbps-ot nyújt. A teljesen eltérő alapokra építkező platform (nem összekeverendő a Near Field Communication szabvánnyal) mindenféle konfiguráció nélkül létrehozza az alapvető (leglassabb) kapcsolati módot két kompatibilis eszköz között, ezek egymáshoz érintésével pedig automatikusan a legjobb üzemmódot használhatjuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pukkár #11
    Igen szép és jó, hogy a Transferjet 375 Mbps. De ha el van olvasva a mellékelt link:
    "Communication Distance: Within 3cm"
    Szóval nem a bluetoothhoz kéne hasonlítani:P
  • Sanyix #10
    óóó elkéstem :(
  • Macc #9
    Akad boven, ez csak ~47 MB/s.
  • Szemjuel #8
    "amely 375 Mbps-ot nyújt"

    merevlemez legyen a talpán ami kiszolgálja xD
  • [HUN]FaTaL #7
    ZH alatt még a BT2 is jó lévén nem cserélgetsz többszáz megabájtot.
  • gecselac #6
    Érintéssel kapcsolódik a transferjet? Durvaaa xD .. .. Viszont egy hátránya van: pl ha előadóban ZH alatt használod, hogy oldják meg? Van "nem érintéses" módszer is? Ötletes, és nagyon vááú :) Sebességét tekintve is. Remélem tényleg nem nő meg sokkal a fogyasztás, és ezesetben tényleg örvendetes hír :)

    #4 - muszáj ezt mindenhol?
  • Darth Sith #5
    nincs valakinek vmi összehasonlító táblázata a blutooth-ról és a transferjet-ről?
  • who am I 7 #4
    Csak nehogy a terroristák kezébe kerüljön ...
  • Anomaly #3
    Ha lesz is ilyen akkor jó pár év kell még hozzá :) De remélem ilyet nem fogok hallani.
  • T0nk #2
    Érdekes lesz pár év múlva majd ezt hallani: kisfiam uprgradeld a PAM tűzfaladat, nehogy Pistike megint meghekkelje a BT fülhallgatódat!