SG.hu·

Korlátozzák a szolgáltatói hűségszerződéseket

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa a helyhez kötött telefonszolgáltatást végző cégek ellenőrzését követően - jogsértés gyanúja miatt - az NHH Hivatalánál piacfelügyeleti eljárást kezdeményezett az Invitel Zrt. és a Magyar Telekom Nyrt. ellen, illetve a Magyar Telekom Nyrt. egyes díjcsomagjai esetében maga indított eljárást kötelezettség teljesítésével, illetve megszegésével összefüggésben.

Az NHH Tanácsa korábbi határozatában kötelezettségként írta elő a fogyasztók indokolatlan megkülönböztetésének tilalmát. A határozat értelmében a szolgáltatók a határozott idejű előfizetői szerződések időelőtti felmondását, vagy egy kedvezőbb díjcsomagra történő váltást nem szankcionálhatják az adott szerződés teljesítésére fordított költségekkel, illetve a teljesítés során nyújtott kedvezményekkel aránytalan módon.

Az NHH Tanácsa az elmúlt év végén adatokat kért a piaci szereplők határozott idejű szerződéssel igénybe vehető díjcsomagjairól, illetve a hűségidő lejártát megelőző szerződésbontáskor megállapított kötbérekről és a kötbérszámítás módjáról. A beérkezett információk és az általános szerződési feltételek együttes vizsgálata alapján általánosságban megállapítható, hogy az NHH Tanácsa 2007-es határozatában megfogalmazott kötelezés hatására pozitív változások indultak el a piacon. A fogyasztók számára kedvező, hogy megszűntek az aránytalanul hosszú hűségidők, és a hűségidő a fogyasztó kifejezett kérése nélkül már nem hosszabbodik automatikusan újra.

A kötelezés a korábbi monopolszolgáltatókat, a Magyar Telekomot, az Invitelt és a Monortel/UPC-t érintette. Utóbbi cég a határozatban előírt kötelezettségét betartotta. Határozott idejű szerződései vannak ugyan, de azok idő előtti felmondását, a határozatnak megfelelő módon, csak a nyújtott díjkedvezmény visszafizettetésével szankcionálja.

A vizsgálat szerint az Invitel és esetenként a Magyar Telekom a korábban határozott idejű konstrukcióval kötött szerződéseket határozatlan idejű, de csak hűségnyilatkozattal igénybe vehető csomagokká változtatta - annak érdekében, hogy mentesüljenek a határozott idejű szerződésekre vonatkozó kötelezés alól. A határozatlan idejű díjcsomagokra a fogyasztók indokolatlan megkülönböztetésének tilalma ugyan nem vonatkozik, de a fenti gyakorlat alkalmazásával a határozatban foglalt kötelezettségtől függetlenül az Invitel és a Magyar Telekom valószínűsíthetően jogszabálysértést követett el, ugyanis az elektronikus hírközlési törvény szerint a határozatlan idejű szerződések jogkövetkezmények nélkül felmondhatók.

A Magyar Telekom esetében a Tanács rendelkezésére álló információk alapján az is vélelmezhető, hogy több határozott idejű csomagnál az alkalmazott kötbér összege és annak számítási módja nem felel meg a határozat előírásainak, ugyanis azok sem az előfizetőnek nyújtott kedvezménnyel, sem pedig a szerződés teljesítésére fordított költséggel nem indokolhatók, illetve azokkal nem arányosak. Ezért a Magyar Telekommal szemben a kötelezettség teljesítésével és megszegésével összefüggésben eljárást indított az NHH Tanácsa is. A vizsgálatok az indokolatlanul kirótt kötbérekre és az ügyfeleknek kilátásba helyezett büntetés miatt elmaradt szolgáltatóváltás pénzügyi hatásaira is kiterjednek.

Amennyiben az NHH gyanúja beigazolódik, az érintett szolgáltatók a hivatali eljárásban hírközlési tevékenységgel kapcsolatos értékesítéséből származó előző üzleti évi árbevételének 0,25 százalékának, míg a tanácsi eljárásban 0,5 százalékának megfelelő bírsággal sújthatók.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Gonz02009. 04. 21.. 22:50||#4
Azt ugye tudjátok, hogy a cikk internet elõfizetésekrõl szól? 😊
© TeDDyRuSh2009. 04. 21.. 19:19||#3
Én elhiszem, hogy az car, de nekem egy átgondolatlan intézkedésnek tûnik az NHH részérõl. Én gondolkodom egy új telefon vásárláson, de félek, hogy a szolgáltatóm nem ad olyan kedvezményt a telefon vásárlásakor, mint ha áláírnék pl. 1 vagy 2 évet. Ezért jó lenne, ha bizonyos szolgáltatásoknál, akcióknál maradhatna a közös kockázatviselés szolgáltató és ügyfél között.
© Alvarez9992009. 04. 21.. 12:16||#2
Ezt nem tudom, de remélhetõen megszûnnek az olyan hûségszerzõdések, amelyeket csak úgy mondhatnék fel, ha kifizetem a hûségidõbõl hátralévõ idõre a teljes elõfizetési díjat. Ami hát igencsak gusztustalan és erkölcstelen kikötés a szolgáltató részérõl, hiszen az esetleges veszteségek megtérítését még megértem, de hát a szolgáltatást már nem veszem igénybe, azért miért kellene fizetnem?
© TeDDyRuSh2009. 04. 21.. 11:59||#1
Fasza...akkor ez most azt jelenti, hogy el fognak tûnni a 0 forintos IPhon, stb.? Ugyanis a kétéves hûségnyilatkozat elõfizetõi szerzõdésébe volt beleépítve a készülék részlete. Vagy ez áruhitellé fog átminõsülni, melyeket a szolgáltatók biztosítanak? Vagy teljesen eltûnnek a pár ezres szuperkészülékek a szolgáltatónál, mert nem lesz semmilyen biztosíték, hogy a vásárlás után ott marad a szolgáltatónál az elõfizetõ? (persze kivételek a hûségpont rendszerek)