Gyurkity Péter

1 TB-os SSD-t kínál az OCZ

Mind kapacitásban, mind pedig sebességben új rekordot ért el a gyártó, amely egy kis csalással új családot (és valószínűleg új szegmenst) hozott létre fejlesztésével - megoldásuk prémium áron érkezik.

A cég a CeBIT alatt mutatta be megoldását, amelyet elsősorban vállalati szerverekbe, valamint csúcskategóriás asztali konfigurációkba szánnak. Ennek érdekessége a csatlakozó, valamint a kialakítás, hiszen ezúttal nem egy hagyományos méretű belső háttértárolóról van szó, hanem négy ilyen meghajtó összekötéséről - így tudták elérni a látványos sebességnövekedést és az eddig példátlan tárolókapacitást.



A négy SSD a RAID-megoldásnak köszönhetően együtt dolgozik, az általuk nyújtott sebesség így az olvasás terén eléri a 600 MB-ot másodpercenként, ám az írást illetően sem érheti panasz a cég háza táját, hiszen itt 500 MB-ot ígérnek. A megfelelő iram érdekében a kártyán helyett kapott 256 MB ECC DDR2 memória is, amely belső gyorsítótárként szolgál. Maga az eszköz egy PCI Express x8 csatlakozót igényel, ezúttal tehát nem a megszokott SATA-buszt vesszük igénybe - ez nem is lenne elegendő a fent említett sebesség kiszolgálásához, tekintve, hogy a SATA II esetében 300 MB/s az elméleti határ.

Érdemes megemlíteni, hogy az OCZ megoldása az első ilyen fejlesztés érkezését jelenti, hiszen eddig egyetlen gyártó sem jelent meg a piacon hasonló eszközzel. Szakértők arra számítanak, hogy a lépést hamarosan követik a riválisok, vagyis az SSD válfaján belül egy egészen új szegmens jöhet létre, amely kifejezetten a vállalati és csúcskategóriás asztali igényekre koncentrál majd. Kérdés, hogy ezek az eszközök mennyire terjednek majd el, hiszen a ma még elképesztőnek tűnő sebesség és kapacitás nyilván megköveteli a magas árat.

Utóbbiról egyébként eddig nem érkezett hivatalos információ, ám a jól értesültek arra számítanak, hogy a megoldás 1500-2000 dollár között jelenik majd meg, amely egy izmosabb asztali konfiguráció árának felel meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #29
    Ha már mellékes dolgokon kötekszünk: olvasásban 600 MB/s-t kellene teljesíteni, nem 4-500. De a lényeg nem ez.
  • waterman #28
    kissé offenzívebb volt a hangnem, mint szükséges.

    "Az SSD-ből 4db sem tud párhuzamosan 5-600 MB/s-t."
  • dez #27
    Egy szóval sem írtam, hogy ez lehetetlen. Hogy akkor mit írtam? Talán olvasd el még1x.
  • waterman #26
    ph!-n érdemes elolvasni az ssd-s topicot, mert vannak akik raid-be kötögetik a 3-4 darab 32 gigás ssd-t és simán hoznak 4-500 megás olvasási teljesítményeket. jó az nem 1 tera, de a nagy sebesség már akár egy jó alaplapi raid vezérlővel is elérhető.
  • dez #25
    Akkor te is tudod, hogy a sequential read/write (írás esetén nyilvánvalóan egy üres [inicializált] meghajtóra, mivel egy intenzíven használtra sokkal lassabb, de ezt elfelejtik említeni) a legjobb eset, a burstöt leszámítva.
  • turul16 #24
    Meg sem közelítené a seek time-ot.
  • Alvarez999 #23
    Na, megint remekelt a magyar cikkíró/fordító. Az angol eredetiben - csak most olvastam el - korrektül megírják, hogy "sustained rates should be lower", vagyis a megadott 500-600MB/s sebességek burst módban értendők. Ez a magyar cikkből kimaradt, ezzel szemben gyakorlatilag nulla információtartalommal kb. megduplázták a bekezdés hosszát.

    Az általam belinkelt SSD-k azonban úgy tűnik, folyamatos módban is tudják azt, amit írtam, legalábbis a "sequential read" erre utal. Pl. ezt írják:

    anticipated sequential performance of 200MB/s read and 140MB/s write

    Más kérdés, hogy az élettartam igencsak sovány, az ez alapján megadott 100 év meg vicc: "The G3 SSDs provide a Longterm Data Endurance (LDE) of 160 terabytes written (TBW) for the 240GB version, sufficient for over 100 years of typical user usage." Komoly lenne, hogy csak 650-szer lehet újraírni egy SSD-t? Ez még annak a fényében is nagyon kevés, hogy sok kis file írása jóval több törlést/újraírást igényel.

    (Köszönöm a felvilágosítást, de magam is eléggé tisztában vagyok az SSD-k működésével.)
  • Stonee #22
    hehe , én 20 megással kezdtem egy 8088-as XT-ben... :)

    az tényleg akkora volt mint most ez DVD-író és nyomott vagy 2 kilót-
  • dez #21
    Azok a legdrágább típusok, és még azoknál is az elméleti maximumok. Egyrészt azokban is van egy külön (kicsi) buffer, ami akkor tud igazán érvényesülni, ha csak akkora adatmennyiséget írsz/olvasol egyszerre, és utána jön egy kis szünet, ami alatt elintézi magában a többi műveletet. Másrészt, üres (inicializált) területre egy nagy file írásáról van szó, miközben sok kicsi file esetén az SSD is erősen be tud lassulni (a flashmemória jellegzetességei miatt). Némileg olvasásban is ilyen esetben, bár természetesen messze nem annyira, mint egy vinyó.
  • Alvarez999 #20
    ...ha minden bitet külön csatornán írnak-olvasnak...

    Ebben a cikkben is elég gyors SSD-kről van szó. Az már más kérdés, hogy a bitenkénti külön csatornának komoly hátrányai is vannak, de a gyártók ezeket nyilván nem hangsúlyozzák.