MTI

A digitális tananyag nem elég

Nem helyettesíti a digitális tananyag a tanárokat 30 év múlva sem, többek között erre a megállapításra jutott az a 70 középiskolás, aki Európa 12 országából érkezett Budapestre egy konferenciára.

A háromnapos konferenciát a British Council és a Microsoft rendezte. A résztvevők arra kerestek választ, milyen iskolát szeretnének látni 2032-ben. A konferenciáról kedden tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a diákok legtöbbje lebontaná az iskola és az otthon közötti falakat, miközben több nyitottságot és inkább partneri együttműködést vár el a pedagógusoktól és a szülőktől is. David Martin, a British Council angliai igazgatója hangsúlyozta, hogy az iskolai rendszer elöregedett, ezért nagyon fontos, hogy a diákok elmondhassák radikális ötleteiket, az oktatási minisztériumokat pedig bátorítani kell, hogy a legjobb elképzelésekkel foglalkozzanak.

A konferencián 50 tanár is részt vett. A pedagógusok meghallgatták, de nem befolyásolták a diákokat döntésük meghozatalában. A tanárok örömmel vették tudomásul, hogy a diákok nekik is fontos szerepet szánnak a jövő iskolájában, bár a mainál sokkal nyitottabb és inkább baráti viszonyt szeretnének. A diákok számára a legfontosabb változások között szerepel az is, hogy több élményt és "jövőálló" tudást szeretnének az iskolában kapni.

Teo Milev, a Microsoft kelet-európai igazgatója hangsúlyozta, hogy az oktatás technológiai háttere jelentősen fog változni a jövőben, amiben a Microsoft élen akar járni. Teo Milev elmondta: eddig 250 millió dollárt fektettek az iskolákkal és a diákokkal való együttműködésbe, és ígéretet tett arra, hogy a következő öt évben 235 millió dollárt juttatnak erre a célra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!