Berta Sándor

EU: Egyetlen töltőt minden mobilhoz

Az Európai Bizottság új javaslata alapján hamarosan minden mobil készülékhez csak egyetlen típusú töltő lesz kapható.

"Elfogyott az ágazattal szembeni türelmem. Amennyiben nem találunk a közeljövőben megnyugtató megoldást a problémára, akkor kényszeríteni fogom a piac szereplőit erre" - jelentette ki Günter Verheugen, az Európai Unió ipari ügyekért felelős biztosa. A politikus hozzátette: az eltérő eszközök nem csak a felhasználók számára jelentenek problémát, hanem a környezetet is szennyezik, hiszen minden új mobiltelefonhoz új töltőt kell gyártani, feleslegesen.

"Nagyon valószínűtlen, hogy minden mobilhoz egy egységes töltőt tudunk majd kifejleszteni. Ehhez ugyanis túl nagy mértékben eltérnek egymástól a készülékek feszültségtartományai és az általuk használt akkumulátorok. Az Európai Bizottság nyomásgyakorlása kicsit meglepett, hiszen a testülettel korábban kidolgoztunk egy, a töltőkre vonatkozó szabványosítási ütemtervet és éppen most hívjuk fel az Európai Bizottság figyelmét a nehézségekre. Mindenesetre a következő hetekben szeretnénk megoldási javaslatokkal előállni" - reagált Verheugen szavaira Tony Graziano, az Európai Digitális Technológiaipari Szövetség (EICTA) igazgatója.

Kínában már 2006 óta vannak törekvések a mobil töltők egységesítésére. A kínai szabvány előírja, hogy minden gyártó minden készülékét fel kell tudni tölteni egy másik cég termékéhez adott töltővel is. Tavaly Hegyi Gyula európai parlamenti képviselő már kezdeményezte, hogy az Európában forgalmazott mobiltelefonokhoz egységes töltőt és csatlakozót használhassunk, Stravosz Dimasz, az EU környezetvédelmi biztosa azonban válaszában kiemelte: az egységesítés előírására még várni kell, ugyanis a készülékek különböző feszültségtartományban működnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hodobaj #27
    És ehhez mindössze 15 év kellett gratuláció!
  • MEdievil #26
    A motohoz is van alapban sima 230v szabvány töltő csak a csatlakozó vége usb-s ami a telefonba megy bele.. mellesleg lehet töltenni vele bármit ami usb.
  • neoG #25
    jaaaaa.ok!tényleg
  • AgentKis #24
    Nade ezt már előttem is írták. A boltban vásárolt szabványos telefontöltő ezentúl USB-s lenne. Ekkor ahol töltő van, ott USB is van. Ahol nincs se tölső se USB ott meg nem lehet tölteni...
    Egy csomó meglévő töltőhöz pedig lehetne átalakítókat gyártani...
  • neoG #23
    Ahol meg USB nincs, ott meg az USB töltő van kizárva.
  • MEdievil #22
    Ha Usb szabványt használ mindenki akkor ez ki van zárva szóval erre nem hivatkozhatnak a gyártók.
    Az én motorolámon már miniUSB van és tényleg a legjobb megoldás de én már nem is veszek szerintem olyan telefont amit nem lehet usb-ről tölteni.
  • calibra83 #21
    Az usb-s kábellel még a kocsimba is fel tudom tölteni.
  • asddsa0147 #20
    Az usb-s töltő a világon a legjobb megoldás. Hiszen pc szinte már mindenhol van. Én pl ha lemerül a telefonom, akkor mini USB kábellel rádugom egy közeli gépre (a suliban gondltam) és már tölt is. Egyébként én az egyik régebbi motorolámat alakítottam át, volt rajta rendes töltő csatlakozó, de a miniUSB-ről nem volt hajlandó tölteni, csak mégjobban leszívta a gép, ezért belekötöttem egy kábelt. Azóta is tökéletesen működik, mindig géppel töltöm, már kb három éve, és nem ment tönkre semmilyen alkatrésze sem. Szóval miniUSB-t mindenbe:D
  • neoG #19
    A gyártók nem azért adnak a saját telójukhoz saját (és néha eltérő) töltőt, mert abban hűdenagy haszon van, hanem el akarják kerülni az olyan vitákat, hogy a " Motorola töltőm megsütötte a Nokia telómat!most ki fizet?"
  • smaczylaci #18
    Semmi gond nincs az USB-töltéssel! Ha meg megakarsz maradni a hálózati töltésnél vegyél 1200 HUF-ért átalakitot, amit ráadásul a világ minden pontján használhatsz és csak az USB-t kell beledugni ;)