Gyurkity Péter

Jönnek a 100 wattos gyorstöltők

Jövőre már ez lesz az egyik kiemelt szempont, ahogy érkeznek a vadonatúj telefonok.

A gyorstöltés az elmúlt néhány évben az okostelefonok területén az egyik legfontosabb jellemzővé vált, amit persze a különböző gyártók fő értékesítési szempontként használnak, hiszen (a teljesítmény kihangsúlyozása mellett) ezzel igyekeznek megfogni a vásárlókat. Most napvilágot látott egy értesülés, miszerint jövőre már 100 watt lesz a felső határ, ezt pedig egyszerre több, jól ismert név is alkalmazná.

Legutóbb még arról írtunk, hogy egyes kísérletek szerint valóban káros a gyorstöltő funkció erőltetése, pontosabban annak minél feljebb való srófolása, hiszen ezzel lerövidül az akkumulátor élettartama, amit nem lehet a felhasználó számára előnyös változásként értékelni. Ez persze önmagában még nem fogja megakadályozni a technológia további alkalmazását, hiszen a jobb számok hirdetésével valóban komoly előnyként lehet feltüntetni annak támogatását, a jövő év során pedig arra számíthatunk, hogy több gyártó is erre helyezi majd a hangsúlyt. Egy külsős értesülés, amely a kínai Weibo oldalán látott napvilágot, arról szól, hogy 2021-ben már több cég is 100 wattos gyorstöltéssel egészítené ki új csúcskategóriás, kifejezetten a játékosoknak szánt telefonját, miközben a kiemelkedő teljesítményt már a Snapdragon 875 chip biztosítaná.

A rövid bejegyzésben mindössze arról tesznek említést, hogy a 4 jól ismert, ilyen készüléket már korábban bemutató kínai gyártó közül 3 biztosan dolgozik ilyen megoldáson. Konkrét neveket nem közölnek, viszont sejthető, hogy a Honor, a Xiaomi, a Nubia, illetve a Vivo jelenhet meg ebben a csoportban, bár a Lenovo is felbukkanhat itt, hiszen a Legion-márka révén ők is igyekeznek megkapaszkodni ezen a területen. Ez utóbbival kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a gyártó hónapokkal ezelőtt beharangozta saját fejlesztését, amely az akkori információk szerint akár 90 wattos töltéssel jelenne meg, viszont a telefont eddig nem ismerhettük meg.

Amennyiben a gyártók követik ezt az útvonalat, nagy kérdés lesz, hogy miként próbálják majd kiküszöbölni az említett hátrányokat, amelyek a mindennapokban megkeseríthetik a felhasználók életét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jawarider #16
    olyan opciót kínálnál ami növelné az élettartalmat ? Gondold át még egyszer
  • Tetsuo #15
    Talán már minden telefon megkérdezi csatlakozás után, hogy csak tölteni akarsz, vagy adatot mozgatni. Azt hiszem ez Androidban alap már egy ideje.
  • Tetsuo #14
    Magyarországon is vannak ilyen házak, lakások (bőven). Csak rajtad áll, ha mint vásárló, te határozhatod meg.
  • Tetsuo #13
    Nehogy azt hidd. Ez úgy el fog terjedni, mint maga a mobiltelefonálás. Semmi hátránya nincs; kicsit rombolja az akksit, amit amúgy sem használunk teljes élettartamában, hiszen 1-2 esetleg 3 évente telefoncsere van.
    A két óra helyetti fél óra pedig mindenkinek jól jön.
  • kvp #12
    https://int3.cc/products/usbcondoms

    Az R1,R2,R3 ellenallasokkal lehet beallitani, hogy mekkora aramu toltonek lassa a telefon az aramforrast. Az osszeszerelt valtozat az sima 0.5A-esnek tunik. (PC-s USB port-os alapbeallitas)

    Par ertek:
    https://electronics.stackexchange.com/questions/123172/what-is-the-ideal-way-to-handle-data-pins-d-and-d-on-a-usb-power-adapter-to-be
  • Gabbbbbbbbbbbb #11
    Ilyen kábelt lehet vásárolni is, vagy csak építeni?
  • kvp #10
    Ha 500 mA-es vagy 1000 mA-es toltot hasznalunk, akkor azok nem fognak 100 wattal tolteni. Egyebkent a telefontol fugg, hogy mennyivel hajlando tolteni, ezt vagy hagyja allitani a szoftverben vagy nem. Hack, de mukodik, amikor a tolto es a telefon kozott egy olyan specialis toltokabel van, ami a telefon fele gyengebb toltonek mutatja a toltot es igy nem engedi a gyorstoltest. Ezek a kabelek akkor is jok, ha ismeretlen szamitogepes USB portra akarjuk radugni es nem szeretnenk, hogy a telefont elkezdje az adat labakon at piszkalni. (a moddolt toltokabel nem hasznalhato adatkabelkent)

    A legtisztabb a telefonos szoftverben beallithato lenne. Mar az is extra feature, hogy a csak toltes es a kulonbozo adatmodok kozott lehet valasztani. (nekem alapbol csak toltesre van allitva minden, adatmodhoz vagy debug-hoz kulon kell engedelyezni)
  • Kissssss0 #9
    már vannak ilyen lakások kint amcsi/kanada felé, minden szobában internet/teló töltés/hagyományos dugalj kombinációval a garázstól a konyhán át a fürdőig.
  • Gabbbbbbbbbbbb #8
    Azt lehet, hogy veszel egy regi 1A-es toltot es hasznalod. Szoftveresen is meg lehetne oldani..
  • barret #7
    Rádugsz egy sima töltőt.Máris megoldottad a lassú töltést.