Gyurkity Péter

Intel: idén jön a 320 GB-os SSD

Az Intel még az idei év vége előtt szeretné piacra dobni dupla kapacitású meghajtóit, amelyek immár 320 GB-os kínálnak majd a pénzt nem sajnáló vásárlóknak. A Kingston a céggel közösen fejlesztette ki saját változatait.

A friss hírek szerint az Intel további fejlesztésekkel készül, mégpedig egészen pontosan nyolc különböző változattal, amelyek leváltják majd a három eltérő típust kínáló első generációt. A 32 nanométeres technológiával készülő chipek várhatóan mind sebességben, mind pedig a fogyasztás terén előrelépést jelentenek majd, ám az Intel egyelőre nem nyilatkozik ezzel kapcsolatban. Azt biztosan tudhatjuk, hogy a kapacitás felső határa 320 GB-ra ugrik majd.

A megjelenésre (legalábbis a források szerint) még idén sor kerül, a cég ugyanis szeretné az év vége előtt kihozni új termékeit. 2009 vége, illetve 2010 eleje tehát több szempontból is fontos mérföldkövet jelent majd a vállalat életében, hiszen nagyjából ekkorra készülnek el az első hibrid chipek, amelyek az SSD-meghajtókkal ötvözve nagyon is kedvező ajánlatot jelenthetnek majd. Azt persze szintén nem tudni, hogy pontosan milyen összeállításokat kínálnak majd, illetve ajánlanak partnereiken keresztül, ám az árak csökkenésével ezek a meghajtók a noteszgépek mellett idővel az asztali gépekben is egyre jobban elterjedhetnek.

Időközben egy újabb gyártó szállt be a szegmensbe, szintén az Intel jóvoltából. Utóbbi ugyanis szerződést kötött a Kingston céggel, amely a Távol-Keleten piacra dobta meghajtóit. Az SSDNow E sorozat kifejezetten nagyvállalati környezetben találhat otthonra 250/170 MB/s-os olvasási és írási sebességével, illetve 32 GB-os kapacitással, míg az SSDNow M család céges laptopokban hódíthat, 250/70 MB/s-os sebességgel és 80 GB-os tárhellyel.

Aki persze nem szeretne várni az Intel újításaira, az már a második negyedévben új meghajtó után nézhet, hiszen a tervek szerint ekkorra válik elérhetővé a Toshiba 512 GB-os óriása - nyilván horribilis áron.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KasztnerTokman #29
    "Rendszer meghajtónak? 12-15 gigás oprendszerek jönnek ember, és akkor még nem is telepítettél rá semmit."

    Vedd ki belöle ami nem kell:
    Vistához: http://www.vlite.net/
    Aszem van ilyen Xp-hez de nem használok XP-t most meg nem kezdek el googlizni,
    de ez a TinyXp is igy készult.
  • NEXUS6 #28
    Őöööö, kicsit dedós hasonlat, de pl itt van a CivIV játék. Az adatbázisai xml-ben vannak írva. Ez általában azt is jelenti, hogy az abban megadott változók, paraméterek a hipertextes kapcsolódások miatt mindig egy név azonosítóval jelennek meg. Miközben pl régebben a játékoknál az egyszerű tömbszerű adatbázisban az abban elfoglalt hely jelölte ki azt, hogy adott érték mire vonatkozik.

    Ezek az új xml adatbázisok így 100X akkorák miközben ugyan azt tudják. Ergo hiába nagyobb a gép teljesítménye, gyak ugyan az a sztring van milliószor a fájlban és a memóriában, gyakorlatilag tök feleslegesen, és pl. a játékállás betöltése ugyan annyi, ha nem hosszabb idő, a szükséges memória mérete meg az egekben van.
  • [HUN]FaTaL #27
    Persze egy böngésző elindítása pl. ugyanannyi időbe telik, csak nézd meg, hogy mit tudott egy böngésző 10 éve és mit tud ma. Meg egyáltalán, hogy mit tudtál a neten csinálni 10 éve és mit ma.
  • jaspercry #26
  • qwas #25
    Effektiv teljesitmenyben megis ugyanott tartunk ha egy dokumentum megnyitasa ugyanannyi ideig tart. Sot egy bizonyos szempontbol vissza fele fejlodunk mert ugyanahoz a dologhoz most sokkal tobb szamitas kell es ezaltal energia. Amugy mi elbeszelunk egymas mellett szerintem. Nem kicsit.

    Az emberi idegrendszerrel nincs semmi gond. Meg nagyon messze jarunk attol, hogy hasonlo teljesitmenyu szg-et epitsunk. Azonban egy embernek csak ket keze van azzal meg nehez lenne egy olyan repulo minden szukseges vezerlo parameteret egyszerre allitani.
  • jaspercry #24
    az ember idegrendszere nem valtozott 10000.éve....
    pl:ezert lesznek ember nélkuli harci repulok
    a Terminátorba is ez vot..nem
    ha már az ember nem képes idegrendszerével x-23-at irányitani ezért az irányitást leegyszerusitették,mint egy kis "csesznát irányitanál"a tobbit a commputer megcsinálja helyette.....nem nem no még egy fej vagy kéz...
  • jaspercry #23
    igen de a gomb nyomás gombnyomás maradt!!!15 éve 1 gombnyomásra 50muvelet hajtodott vegre most meg 2milliárd,de a gombnyomás nem vaáltozott(csokkent elmélyu)maradt ugyan olyan ha az auto irányitasa is gyorsult volna akkor az idegrencernek is kelletett volna gyorsulnia...kár lehet ,hogy ugyan arra gondolsz csak rosszul fogalmazol....
  • qwas #22
    Szerintem ez a hasonlat santit. Olyan mint ha azt mondanad, hogy a kerek meg mindig kerek. :) Nezd meg az autokat 100 eve meg most mondjuk a vegsebesseg vagy a biztonsag szempontjabol. Na az fejlodes.
  • jaspercry #21
    de értem de általános felhasználás sebessége mindig az emberi reakciora mozgásához van méretezve!!!tehát egy kocsit 40éve is ugyn olyan kormánymozdulattal irányitottuk mint ma ,hulyen nézne ki hogy gyorsult volna ez is...... már boccs
  • qwas #20
    Nem igaz, hogy nem ertetted a lenyeget.