MTI

Interneten az 1911-es brit népszámlálás adatai

Internetre kerültek, s keddtől elérhetők a világhálón az 1911-es brit népszámlálás adatai.

A 8,5 millió űrlap beszkennelésével létrehozott digitális adatbázis a tervezettnél három évvel korábban vált elérhetővé, miután feloldották a személyes adatok 100 évre szóló titkosítását. Az adatok bepillantást engednek Anglia és Wales 36 millió lakosának mindennapjaiba kevéssel azelőtt, hogy ifjak egész nemzedéke veszett oda az első világháborúban.

Az 1911-es népszámlálás volt az első, amikor megőrizték a válaszadók által kitöltött űrlapokat, azaz 98 évvel később a britek megismerhetik felmenőik kézírását. Újdonságnak számított az 1911-es népszámláláskor, hogy olyan kérdésekre is kellett a briteknek válaszolniuk, mint mióta élnek házasságban, s hány gyermekük, beleértve az elhunytakat született e frigyből. A kérdőív bizonyos rubrikái humoros válaszra ihlették a megkérdezetteket. Így egy ötgyermekes anya a foglalkozását firtató kérdésre azt válaszolta, hogy "a család rabszolgája". Egy másik űrlapon a válaszadó a macskát is a családtagok közé sorolta, s a házi kedvenc nemzetiségét "perzsaként" definiálta.

A digitális adatbázisból a britek nemcsak felmenőikről ismerhetnek meg sok mindent, hanem a korabeli politikusokról is. Az érdeklődők megtudhatják, hogy a népszámlálás napján, 1911. április 2-án a Downing Street 10 szám alatt, a miniszterelnöki rezidencián 25 személy tartózkodott, Herbert Asquith (1852-1928) kormányfőn kívül Margot, a miniszterelnök második felesége, valamint négy gyermekük. A házban 19 főnyi személyzet számláltatott meg, beleértve három inast, a főkomornyikot, a nevelőnőt, valamint három konyhalányt.

A szkennelést a családtörténettel foglalkozó findmypast.com (Felkutatni a múltunkat) című weblap végezte, amely 2006-ban kötött a Nemzeti Levéltárral szerződést az 1911-es népszámlálási adatok digitalizálására. Elaine Collins, a Findmypast kereskedelmi igazgatója szerint bizonyos adatok, így az esetleges fogyatékosság, vagy a női elítéltek gyermekeire vonatkozó információ 2012-ig titkosítva maradnak.

Elaine Collins reményei szerint sikerült kiküszöbölni azokat a problémákat, amelyek 2002 januárjában fordultak elő, amikor először váltak elérhetővé az interneten az 1901-es népszámlálás adatai. Egy óra leforgása alatt 1,2 millió megkeresés érkezett, s a rendszer nem bírta a terhelést. Öt nappal később leállították, s csupán hét hónap múltán indítottak újra a rendszert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!