SG.hu·

Bemutatták az első digitális földtani világtérképet Budapesten

Magyar részvétellel készült el a föld alatti világot kutató tudósok eddigi legnagyobb szabású közös munkája, a OneGeology internetes világtérkép, amelyet kedden mutattak be a Magyar Állami Földtani Intézet (MAFI) budapesti székházában.

A OneGeology a fejlesztők szerint az lesz a geológiának, mint a GoogleEarth a geográfiának: könnyen hozzáférhető, sokoldalúan használható digitális térképszolgáltatás. A fő különbség, hogy a portal.onegeology.org oldalon működő szoftver a bolygó növényzet, felszíni vizek, utak és építmények nélküli, "belső" arcát mutatja meg. A 2007-ben indult projektben 79 nemzeti kutatóintézet vett részt. A OneGeology az egyik legnagyobb vállalkozás a Föld Bolygó Nemzetközi Éve elnevezésű ENSZ-programban.

A portál augusztusban indult, és azóta már 100 körülire emelkedett a résztvevő országok száma - mondta Kordos László, a MAFI igazgatója. Magyarország sok más európai, ázsiai és afrikai országgal együtt ismeretlen fehér foltként jelenne meg a térképen a jövőre 140 éves intézmény naprakész földtani kutatási eredményei nélkül - tette hozzá az igazgató. A geológia és a nemzeti földtani intézetek munkája az élet számtalan területén nélkülözhetetlen. A geológiai alapadatokból lehet levezetni például, hogy hol érdemes nyersanyagok után kutatni és lehet-e toronyházat vagy alagutas autópályát építeni egy adott területen - mondta a MAFI igazgatója a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából tartott bemutatón.

A portál révén bárki megismerheti a tudományágat, vagy éppen a lakóhelye, a talpa alatti föld tulajdonságait. Ez utóbbira egyébként a MAFI portálján elérhető térképszolgáltatás is alkalmas, amely rendkívüli pontossággal, utca és házszám szerint adja meg a földtani adatokat. A OneGeology tudományos haszna is hatalmas. A program révén elindulhat a nemzetközi szabványosítási folyamat, és felgyorsulhat a szomszédos országok közötti vagy régiós egyeztetés. A vállalkozás folytatásaként már indult is ilyen együttműködés, amely egy közös, egységes európai uniós geológiai adatbázis felépítését célozza - hangzott el a bemutatón.

A OneGeology alapjául szolgáló, az ország 1:100 000-es méretarányú digitális földtani térképeit a MAFI hamarosan ingyenesen biztosítja az oktatási intézmények és a kutatóintézetek számára.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Kornan2008. 11. 07.. 08:25||#7
Tényleg nincs www ,azt benéztem. De a kedvedért csináltak belõle linket 😊 Így már könnyû megtalálni.
© szombi2008. 11. 06.. 19:31||#6
bocs az elõbbiért, de marhára felhúzott, ahogy a mostani üzeneted is...

semmilyen oldalcím nincsen a cikkben. hol látsz "www"-t benne?
© Kornan2008. 11. 06.. 15:18||#5
Pedig ott van a szövegben az oldalcím. 😊

opció A ( bonyorultabb,csak haladó felhasználóknak!) :
1.Kijelölöd a szöveget, az egér segítségével(letartva nyomod a bal gombot)
2.Ezután megnyomod az egér jobb gombját és kiválasztod a másolást(vagy ctrl+c)
3.Van egy szövegmezõ felül, ott lévõ szöveget kitörlöd(balra mutató nyíl a billentyûzeteden)
4.Jobb gomb beillesztés (vagy ctrl+v)
5.enter (az a nagy gomb)

opció B(javasolt)
1.A szövegmezõbe beírod az oldalcímet,ami www-vel kezdõdik,de csak miután kitörölted az ott lévõt
2.enter(az a nagy gomb)

Ha nem megy írjál vissza a fórumon ,megpróbálunk segíteni.

Mitõl ez az ellenséges hangnem? 😄
© szombi2008. 11. 05.. 16:39||#4
hol az a k*rva link te f*sz? IE7-el tolom, és ne okoskodj ha nem értesz hozzá...
© torcipepe2008. 11. 05.. 15:23||#3
link ott van a szövegben 😊
csak "This application is optimized for IE6, IE7, Flock 1.2 and Firefox 2."
fuck!
© Tetsuo2008. 11. 05.. 08:57||#2
egesz joah
© szombi2008. 11. 05.. 00:35||#1
link?????????????????????????????????????????