Gyurkity Péter

Érkezőben a Chrome Mac és Linux változata

Gyorsan lépdel a verziószámot illetően a Google Chrome böngésző: a tesztváltozat immár a második nagy mérföldkövet is elérte, eközben pedig lassan érkeznek az eredetileg is ígért fontos jellemzők.

A napokban fontos eseményre került sor a böngésző életében, ehhez pedig érdekes nyilatkozat társult Brian Rakowski, a Google termékmenedzsere részéről. Megtudhattuk, hogy a most megjelent 2.0-ás verzió mellett gőzerővel dolgoznak a Mac és Linux változaton, amelyeket a tervek szerint még az első félévben bemutatnak majd. A korábban ígért fontosabb funkciók is bekerülhetnek a böngészőbe a közeljövőben.

Átalakult a megjelenési csatornák eddigi rendszere, 2 helyett immár 3 különböző verzió közül válogathatunk. A Stable csatorna értelemszerűen a stabil változatokat frissíti, az új Beta vonal a korábban a fejlesztői előzeteseket használóké lett (itt a valamennyire tesztelt újabb változatokat próbálhatjuk ki), míg a legfrissebb verziókat a Developer Preview csatornán érhetjük el, ezek esetében azonban minimális előzetes tesztelésre számíthatunk. Mindenképpen fontos megjegyezni, hogy utóbbi esetében tölthetjük le a 2.0-ás verziót, amely az űrlapok adatainak megjegyzésével, autoscroll funkcióval, valamint számos egyéb aprósággal teszi könnyebbé életünket (és egyben bonyolítja azt a meglévő hibák révén).

Ami a Mac változat érkezését illeti, itt Rakowski szolgált némi újdonsággal, aki elmondta, hogy a korai tesztváltozat már megjeleníti a weboldalakat, ez azonban még nagyon kezdetleges stádiumot jelent. Mindazonáltal szeretnék még az első félév során elkészíteni a böngészőt a Mac OS X és a különböző Linux disztribúciók alá, az ehhez vezető utat pedig most a WinHTTP  library lecserélésével könnyítették meg a 2.0 esetében.

A kiegészítők keretrendszerén szintén dolgoznak, első lépésben pedig a Greasemonkey szkriptek megírását és használatát engedélyezik. A Firefox esetében oly népszerű külső kiegészítők azonban csak később, szép fokozatosan kerülnek majd be a böngészőbe, ahogy kialakul az ehhez szükséges keretrendszer.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mousee #13
    Várjuk a linuxos portot, bár addig én se váltom le a tűzrókát, amíg nincs adblock/flashblock...
  • [HUN]FaTaL #12
    Esetleg valami egyéb megoldást tud valaki hogy hogyan lehet szűrni a reklámokat? Hallottam, hogy vannak külső programok, de semmit nem tud róluk, azt se, hogy melyik jó, melyik tudná hozni az adblock plusnak a szintjét.
  • [HUN]FaTaL #11
    Ha lesznek kiegészítők, akkor én is elgondolkodom rajta, de amíg nincs reklámszűrés, addig biztosan marad az FF.
  • krajcsovszkig #10
    A hotmail jobb mint a gmail és a gugli nem mocsok cég, legalábbis sokkal mocsokabb az átlag(lásd pl nvidia - bár az már "átlagon fölüli"...). A chrome sokkal jobb minden másnál, én már 0.2 óta ezt használom és sokkal kevesebb problémám van vele mint bármi mással volt, beleértve operát, firefoxot, ie-t, mindent. Ráadásul a króm egy teljesen opensource project, szerintem a felhasználók már többmindent csináltak benne mint a gugli maga. (amúgy tök poén, úgy lehet szerkeszteni a kódot mint a wikipediában a szócikkeket :D) Azt meg hogy mennyi adatot lop tőlem, ki nem sz.rja le? Nekik semmi előnyük, nekem meg semmi hátrányom nem származik abból, hogy tudják hogy "valaki a 84.196.41.64-es dinamikus ip-ről vasárnap kettőkor a pina.hu-t nézte"...

    Mindenesetre ha azt az egy-két bugot javítják, tényleg hülye lesz aki nem krómot használ... ;-)
  • Tzupi #9
    mar a botrany utan rogton modositva lett az eula...

    es johetne mar az a mekes verzio :F

    nem hittem volna, h valami is el tud teriteni a ffoxtol. jo par eve hasznaltam es szerettem.
    megjelent a chrome, es ra 2 honapra a ffox mar csak azert hasznaltam, mert ott a konyvjelzo menubol kozepso kattos megnyitasnal nem zarodott be a menu, igy meg tudtam nyitni egymas utanban 5-6 linket is...

    chrome kijon multiplatformra, greasemonkey tamogatassal, es pluginekkel... akkor kivancsi leszek h hogyan fog alakulni a bongeszo felallas :)
  • hdo #8
    EULA-t már modosították az újban, hogy ne legyen joguk minden betűt felhasználni amit ténykedek benne? Valahogy ez a Bill Gates idézet jutott róla eszembe anno:

    "Stolen's a strong word. It's copyrighted content that the owner wasn't paid for."
  • FoodLFG #7
    hehe tényleg, erre nem is gondoltam x)
  • passatgt #6
    del.icio.us yahoo, szóval nem valószínű, hogy lesz ilyen:D
  • FoodLFG #5
    Eddig tartózkodtam a béta böngészőtől, de most már kezd alakulni a dolog, majd lehet hogy letöltöm a következő verziót.

    A Chrome felfogása pedig tetszik, ráadásul a firefox idegesítő hibái egyre inkább zavarnak. Pl ott van a jutub videók esete, hogy ha belekattintok egy flash tartalomba és úgy zárom be a fület, hogy közben nem kattintok vissza a html felületre, akkor a böngészőhöz kapcsolódó billentyűkombinációkat (pl alt d) nem tudom használni. És ez már jó pár verzió óta így megy. Kicsit gáz.

    Az egyetlen dolog, ami visszatartott eddig -a Chrome béta állapotától eltekintve-, hogy nincs delicious könyvjelző kezelés, ami nagyon jól jönne. Más kiegészítők nem érdekelnek, minnél egyszerűbb annál jobb.
    Mondjuk nemrég véletlenül belementettem egy könyvjelzőt a firefoxba és teljesen megbolondult a delicious, úgyhogy azóta azt sem tudom rendesen használni a böngészőből, pedig töröltem az összeset és újratöltöttem, de nem. :/
  • vajon kiki #4
    És mégis ki kötelez téged mindezek használatára?! te igen

    megsúgom neked, hogy vannak alternatív megoldások is a google általad felsorolt szolgáltatásaira (a teljesség igénye nélkül):

    gmail.com -> ymail.com (többek között, de ott van még anonymail.hu, freemail.hu, freemail.ru stb...)

    google kereső helyett ott van a : yahoo.com, live.com, altavista.com, ask.com stb...

    Chrome böngésző helyett pedig ott van a szintén nyílt forráskódú : Mozilla Firefox...

    én is gratulálok a Chrome-hoz , nagyserű lett !

    A Chrome nyílt forráskódú program, miért gyanaxol rá, mindenki előtt nyitva áll, bárki megnézheti, hogy nem csalnak, ámítanak és nem is Rodolfők, hogy figyeld a kezem, mer csalok... vagy egyáltalán miért próbáltod meg rosszhírét kelteni, ilyen ramaty beszólásokkal?