HENT hírlevél

Kalózlemezeket árultak akciósan Kanadában

Két hónap alatt mintegy 200 ezer darab kalóz DVD lemezt találtak három kanadai áruház hatvan boltjában a hatóságok. Az eladók ráadásul reklámokkal hirdették a hamis árut: minél többet vesz valaki, annál olcsóbb - tudósít a TheStar.com.

A lemezek a tavaly ősszel kezdődött, és a kanadai filmforgalmazókat tömörítő civil szervezet által lefolytatott ellenőrzések során kerültek elő olyan áruházakból, melyeket egyébként is rendszeresen figyelnek az illegális, kalóz termékek árusítása miatt. A szervezet szerint a Scarborough-i Pacific Mall, a First Markham Place és az Oriental Centre áruházakban adják el a legtöbb kalóz filmet Észak-Amerikában.

A lefoglalt lemezek között két, az amerikai mozikban decemberben bemutatott filmet is találtak: a Will Smith főszereplésével készült Seven Pounds-t és a Brad Pitt nevével fémjelzett Benjamin Button különös életét. A kalózlemezek darabját négy dollárért adták a kereskedők, hármat csak tízért, hetet pedig húszért - arra bíztatva a vásárlókat, hogy minél többet vegyenek. A lemezeken elhelyezett címkék a különböző minőségről is árulkodtak: a DVD-minőségtől kezdve a "kissé homályosig" terjedt a skála.

"Amikor a vevők olcsó DVD-t látnak, arra gondolnak, hogy ez milyen jó üzlet. De tudniuk kell, hogy az a pénz, amit kalóz lemezekre költenek, a szervezett bűnözést finanszírozza" - mondta Stephen Covey, a Canadian Motion Picture Distributors Association (CMPDA) kalózkodás-ellenes részlegének vezetője. Az illetékesek szerint az eredeti lemezekkel kereskedő vállalkozások nem tudnak versenyre kelni a régióban a kalózárukkal. A forgalmazók becslése szerint az illegális filmkereskedelem több mint 110 millió dollár veszteséget okoz a kanadai filmiparnak évente.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!