Berta Sándor

Kiberdisszidenseket tartóztattak le Kínában

A pekingi politikai rendőrség az elmúlt napokban őrizetbe vette Liu Xiaobo emberjogi aktivistát és Zhang Zhuhua értelmiségit.

A Riporter Határok Nélkül (ROG) nevű szervezet azonnal elítélte a lépést, mondván a letartóztatásokat nem véletlenül időzítették a helyi hatóságok december tizedikére és az azt megelőző napokra. December 10-én van ugyanis az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elfogadásának 60-ik évfordulója. A rendőrség az őrizetbe vételeken kívül azonnali hatállyal blokkolta a kiberdisszidensek telefon- és interneteléréseit, lefoglalták a számítógépeiket és a személyes dokumentumaikat.

Liu Xiaobo - a családja tájékoztatása szerint - jelenleg is a rácsok mögött van, míg Zhang Zhuhuát néhány óra után szabadon engedték. Liu Xiaobo egykori pekingi filozófia professzor évek óta a sajtóért és a véleményszabadságért emeli fel a szavát. A professzor azt szeretné elérni, hogy a kínai sajtó fokozatosan a kínai kommunista párt befolyását ellensúlyozó tényezővé nője ki magát.

A két aktivista az úgynevezett Charta 2008 aláírói közé tartozik. Az interneten is nyilvánosságra hozott dokumentum egy a demokratikus reformokat sürgető petíció, amit több mint 300 értelmiségi látott el eddig a kézjegyével. "A kínai hatóságok ahelyett, hogy újabb disszidenseket vennének őrizetbe, inkább elengedhetnék a bebörtönzött embereket. Éppen ezért követeljük a Charta 2008 összes elfogott aláírójának azonnali szabadon bocsájtását" - közölte a ROG.

A mostani akciót megelőzően a kínai rendőrök december 4-én már letartóztattak Guizhou tartományban három emberjogi aktivistát (Chen Xi, Shen Youlin és Du Heping), akik éppen egy polgárjogi fórumot szerveztek. Ezenkívül szinte eljárást indítottak a CCTV állami televízió egyik riportere ellen is, aki két kollégájával éppen a kommunista párt tisztségviselőit interjúvolta meg. Az indok: az interjúalanyok - az előírásokat megszegve - beavatkoztak két üzletember vitájába.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Frosty01 #1
    Liu Xiaobo egykori pekingi filozófia professzor évek óta a sajtóért és a véleményszabadságért emeli fel a szavát. A professzor azt szeretné elérni, hogy a kínai sajtó fokozatosan a kínai kommunista párt befolyását ellensúlyozó tényezővé nője ki magát

    ezek után nem nagyon van oka a csodálkozásra, hisz mire számíthat egy ember egy kommunista országban, ha ilyet csinál???