MTI

Internetfejlesztésre készül Obama

Az 1950-es évek óta legnagyobb infrastrukturális beruházásokra és az internet-hozzáférések nagyarányú fejlesztésére készül Barack Obama megválasztott amerikai elnök.

Obama szombati rádióbeszédében hangsúlyozta, hogy e tervek a nemrégiben bejelentett gazdaságélénkítő csomag keretébe tartoznak, amivel 2,5 millió munkahelyet akar teremteni az Egyesült Államokban. Ennek kapcsán utalt arra, hogy novemberben 6,7 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, és 533 ezer munkahely szűnt meg. "Ez volt a legrosszabb hónap több mint 30 év óta" - mondta.

Az internet-fejlesztéssel kapcsolatban a megválasztott elnök elfogadhatatlannak nevezte, hogy a széles sávú internet-hálózattal rendelkező országok rangsorában az Egyesült Államok mindössze a 15. helyen áll, különösen annak fényében, hogy az internetet Amerikában találták fel. "Fel kell újítani információs sztrádáinkat. Mindenképpen lépni kell ezen a téren, hogy megerősítsük az Egyesült Államok versenyképességét" - mondta Obama, hozzátéve, hogy a cél minden gyermeknek biztosítani az internetes hozzáférést.

Barack Obama terveinek része az elavult iskolaépületek modernizálása, a középületek energiatakarékossági programjának megvalósítása, mivel szerinte az amerikai kormány "fizeti a világon a legmagasabb közüzemi számlát". A megválasztott elnök komoly átalakításokra készül az egészségügyi rendszerben is. "Nemcsak munkahelyeket, életeket is akarunk menteni" - mondta. Obama szerint gondoskodni kell arról, hogy minden orvosi rendelő és kórház a legmodernebb technológiát használja, és hogy rendelkezzenek a páciensek elektronikus adataival, hogy elkerüljék a hibákat.

George Bush leköszönő amerikai elnök pénteken ismerte el első ízben, hogy az Egyesült Államokban beköszöntött a recesszió. Ezt néhány nappal korábban az amerikai nemzeti gazdaságkutató hivatal állapította meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #2
    Pedig az tényleg jó lenne ha az amcsik is gyorsabban seedelnének.
  • Vorpal #1
    Jó látni, hogy náluk is tombol a populizmus - ez felvidit.D